Az én történetem (Eldarya ff.)

Végre otthon

Lassan nyitottam ki a szemem és akkor vettem észre, hogy Nevra nincs mellettem, se a szobába.

Az este folyamán kissé elragadtattuk magunkat... Huang Hua népénél tett először magáévá Nevra...

Fel ültem és akkor vettem észre, hogy egy cetli van a író asztalon, oda baktattam és annyi állt benne, hogy Huang Hua hivatta. Egy nagyot sóhajtottam és fél öltöztem még mindig az itteni vöröses viseletbe.

Ki sétáltam az ajtón és a két ember keresésére indultam akiket szinte fél órás kereséssel leltem rájuk.

-Amint haza indultok megkapjátok. Még mindig a fő terembe van.
-Tudod, hogy nem kell ajándék Huang Hua. - rázta a fejét Nevra.
-Ez nem ajándék. Ezt muszáj oda adjam hisz későbbre jó lesz. Amúgy is lassan indultok.
-Ahogy szeretnéd. - rántotta meg a vállát, majd el indult felém én meg csak álltam helyben.
-Áh Yuno! Ezek szerint mindent hallottál! - mosolygott a nő mire én csak érthetetlenül bólintottam. - Majd rá jössz drágám. - haladt el mellettem.
-Ez mi volt? - néztem Nevrára aki egy puszit nyomott a homlokomra.
-Mintha többet tudnék... Nah menjünk pakolni. - mosolygott és kézen fogva be húzott a szobába és mind a kettőnk pakolta a ruhákat el ami szinte egy fél óra alatt meg volt, hisz semelyikünk se hozott olyan sok cuccot... Ahhoz képest mennyit voltunk itt.

-Fura lesz újra otthon... -nézett rám Nevra. -Hiányzik már Karenn nyávogása! -mosolyodott el.
-Nekem is hiányzik Leiftan. Csak most, hogy fel vagyok készülve... Nem érzem azt.
-Virágszál... -húzott közelebb magához Nevra. -Soha nem fogod magad annak érezni, ahogy senki se magát. de bíznod kell magadban ahogy másokban is. Valami veszélyes jön. Amit te vagy képes meg állítani... Mi pedig meg védünk téged, Eldaryat, másokat és magunkat. Ha el jön az idő tudni fogod, hogy mit kell tegyél. Meg szerintem anyád is meg fog jelenni mikor haza érünk. - nyomott egy gyors puszit az ajkaimra mire én elmosolyodtam.
-Köszönöm. -néztem hálásan Nevrára.
-Elnézést ha zavarok. -jött be Huang Hua mire Nevra elengedett. -Elhoztam őket! -nyújtott át két tört amin egy nap és a másikon egy hold díszelgett. -A nap tiéd Yuno, Nevráé a hold.
-Köszönjük. -mondtuk egyszerre és el raktuk őket a combunkon díszelgő tartóra.
-Akkor irány a hajó! -mosolygott Nevra.

Lassan fel sétáltunk és a hajó is szépen lassan elindult. Ki futottam a hajó orrához és hagytam hadd borzolja a szárnyaimon a tollakat. Mosolyogva nyugtáztam, hogy végre haza megyünk hisz már annyira vártam, hogy a pihe-puha agyamban feküdjek és végre át öleljem a kis állatom.

-Min gondolkodsz? - ölelte át Nevra a derekam.
-Csak örülök, hogy végre haza megyek. Hiányzott már.
-Örülök, hogy ezt tekinted otthonodnak... És nem a Földet. - suttogta, félt volna, hogy valami rosszat mondd?
-Egy jó ideje ez már az otthonom. Nem mondom, hiányzik a Föld, de semmi sincs nagyon olyan ami vissza húzna... Az apám bár hiányzik, hiába tett azt amit. Hiányzik. - mosolyogtam el szomorúan. - A legjobb barátnőmről ki derült, hogy vámpír és ebbe a világba cseppet ő is, itt van a családom, a szerelmem, a barátaim. Itt van minden ami számít nekem. Nem mennék oda vissza semmi pénzért. - fordultam meg, hogy lássam Nevra arcát aki csak mosolygott.
-Örülök, hogy így gondolod Mi amor. - a szemeim lassan el nyíltak.
-Te olvasol könyveket? - törtem meg az idilli pillanatot. - Ez egy Földi nyelv!
-Ezt most inkább meg se hallottam... - vágta be a durcit, amire én csak fel nevettem és meg pusziltam az arcát.

***

Az út kellemesen telt, beszélgettünk vagy csak figyeltük a tengert, ahol néhai sellők jelentek meg vagy más tengeri fajok, vagy lények.

A távolba már fel fedeztem a szigetet... Az otthonunkat. Rá vigyorogtam Nevrára majd bele ugrottam a tengerbe és át változtam sellővé, fel üdülés volt érezni ahogy pikkelyeim között áramlik a víz és ahogy úsztam az áramlattal. Igen. Ez is hiányzott. Ám a part már nem volt messze így lassítani kellett a tempómon, a lábam is már lassan le ért így vissza váltottam az eredeti fajomba és meg vártam a hajót ami lassan ide ért. Nevra le bicegett róla a csomagjainkkal amit én egyből elvettem - ami az enyém volt -, majd akik szállítottak ők is elindtak vissza a hazájukba.

Egészen a kristályteremig futottam, ám furcsáltam, hogy semmilyen barátunkat nem láttam. Ez így nem stimmel. Ahogy be tettem a lábam a kristályterembe mindenki rám nézett majd a vámpírra is amikor mellém ért.

-Sajnálom, hogy nem mentünk ki elétek. De közbe jött valami nagyon komoly. - mondta Miiko miközben tekintete túl komoly volt.
-Láthatjuk? - kérdezte Nevra.
-Nevra nem, veled beszélek még. Te akarod látni? - nézett rám mire én bólintottam. - Te döntésed. - Leiftan menj vele... - a fiú habozott de elindult felénk. - Majd Nevra be viszi a szobáitokba a cuccokat. - hallottam még Miiko hangját majd Leiftant kezdtem el követni.
-Mi az... Ami ott vár? - kérdeztem testvérem mire ő nem válaszolt... És akkor be fordult a börtön irányába mire én meg torpantam. - O-oda kell menni?
-Igen. Valaki van ott... - mondott ennyit majd ismét el indult én pedig lassan sétáltam utána.
A hosszú lépcsőn lassan mentünk lefelé... Leiftant nem akart sietni, én meg nem mertem. Most jövök és már van valami, ami ennyire komoly?
Lassan be értünk a cellákhoz majd Leiftant meg állt az egyik előtt.
-I-itt? - kérdeztem mire ő csak bólintott.
-Ki az? - hallottam egy ismerős hangot... Majd lassan meg jelent... Túl ismerős... Szőke haja már le omlott vállára, kissé borostás, emberi ruha volt rajta ám kinézete már nem éppen volt emberi... Bőrén itt ott fekete, fehér foltok voltak... Hatalmas angyal szárnyai voltak ám az egyik fél fekete volt és néhol volt benne fehér toll míg a másik fehér volt és fekete tollak szorodtak szét benne, homlokából szarvak álltak ki amíg ugyan úgy fehér és fekete színben pompáztak... Ám szemei feketék voltak... Semmi mást nem lehetett látni... Csak a mélységes feketét. Akkor esett le ki ez...
-A-apa? - jött ki egy hang a torkomon.

// Sajnálom, hogy ennyit kell várnotok de nem volt ihletem, és amiatt is bocsánat, hogy rövid rész lett. De próbáltam jól le zárni a történet részt... Remélem tetszik nektek! ;) //