Az én történetem (Eldarya ff.)

Az unalmas munka és egy furcsa álom

-Kelj fel!! -rontott be Nevra, mire én ijedtembe le estem az ágyamról.
-Most meg halsz... -néztem rá.
-Szent orákulum ments meeeg! -futott el előlem.
-Ahj... Utálok korán kelni! -tápászkodtam fel a földről. Gyors fel öltöztem, és ki mentem.
-Oh szervusz! -ütköztem bele Ezarelbe.
-Szia! Nem láttad Nevrát?
-De épp Miikoval beszél a kristály terembe!
-Akkor azt inkább meg várom!
-Rendben de nekem most mennem kell. Viszlát!
-Isten veled! -kuncogtam.
Majd el kezdtem menni a kristály terem felé, be néztem hogy még mindig beszélgetnek-e, és igen még mindig. Egy olyan fél óra múlva ki jöttek majd rám nézett mind a kettő.
-Mit szeretnél? -kérdezte ridegen Miiko.
-Én csak Nevrával szeretnék beszélni. -ahogy ki mondtam Nevra karon fogott és maga után húzott.
-Mit szeretnél?
-Én... Nem tudom csak gondoltam, hogy lenne-e valami munka számomra. Csak mert unatkozom...
-Hát igen van egy... Chrome-nak úgyis pihennie kell hisz egész este ott volt.
-Mi lenne az?
-Vigyázni kell egy fogolyra. Ám nagyon erős és ha bármi van azonnal szólj!
-Oké... -elkezdtem menni a börtön felé.  -Szia Chrome! Nyugodtan menj aludni, le váltalak. -érintettem még a vállát.
-Köszönöm, majd 14-kor vissza jövök és 19-ig itt leszek aztán te vissza jössz, így jó?
-Persze! De most akkor menj.
-Szia! -intett nekem.
-Szia! -mentem egyre lejjebb a lépcsőn, majd még álltam az alján és még láttam... Egy férfi volt akinek az fél arca le volt égve, és piros szemei voltak, nem voltak pupillái, fekete gatya, fekete póló, és mezítláb volt, be kell valljam ijesztő. Már vagy egy órája itt voltam mikor megszólalt.
-Értem fognak jönni... El kell engedjetek.
-He? Mégis kik? -lepődtem meg.
-Ők...
-Kik azok az ők?
-Veszélyes alakok... Akik imádnak gyilkolni... És bármit meg tesznek azért, hogy vissza kerüljek hozzájuk. -én csak magam elé bambultam.
-Mit tettél, hogy itt vagy?
-Meg próbáltam lopni a kristályból, és megölni a Kitsunet, meg még régebben rengeteg embert öltem. -mondta halál komoly fejjel.
-Miért? -erre már nem akart válaszolni, témát váltott.
-Egyáltalán milyen fajba tartozol? Mert vámpírnak tűnsz... De valami furcsa érzek benned.... Még vámpíroknak általában nincsenek szárnyaik.
-Alak váltó vagyok. -nem tudthattam, hogy el mondhatom-e neki, hogy az Orákulum lánya vagyok így azt nem említettem még. -És te?
-Egy phantom.
-Akkor te simán el tudnál innen menni...
-Nem... Ez a hely még gátol abban, hogy használjam az erőm, próbálj át változni, neked se menne. -ki próbáltam amit mondott a férfi, és tényleg nem ment. Ismét kínos csend lett, én le ültem a lépcsőre és a hátam a falnak támasztottam. Már lassan 3 óra telt el, még 3 óra és vissza jön Chrome. Unatkoztam és mikor bele gondoltam, hogy egész este itt leszek csak még jobban unatkoztam. ~le telhetne már~gondoltam magamba. Ismét egy óra telt le már magamba számoltam a perceket, majd hallottam ahogy fent az ajtó nyílik de Chrome nem lehet hisz még van 2 óra... Majd még jelent a hátam mögött Nevra.
-Kicsit unalmas nem? -ült le mellém.
-Kicsit? -kuncogtam el magam.
-Hát te jöttél oda hozzám.
-Tudom, épp ezért nem nyavajgok.
-És meddig vagy itt? 14-ig aztán jön Chrome és 19-kor vissza jövök.
-Ki fogod bírni az esti melót?
-Azt hiszem, de nem szeretném, hogy Chrome legyen itt ma is!
-Most mondanám, hogy jövök helyetted én. De én max éjfél után tudnék jönni!
-Yah nem, nem kell elboldogulok.
-Hát rendben. -kezdtünk el beszélgetni, és még tudtam, hogy ő nem csak egy szoknya pacér, van egy normális oldala is, ez valahogy jobb volt, teljesen más oldala ami sokkal kedvesebb volt és megnyugtató is.  majd lejárt a két óra és már itt volt Chrome.
- Sziasztok visszajöttem és akkor én jövök és akkor átveszem a helyedet Yuno.
- Szia, oké vedd át én akkor majd vissza jövök 19-kor. -indultam ki és a szobámból vettem az irányt, ahogy be értem adtam a familiárisomnak ételt majd le feküdtem aludni, el is aludtam azonban egy érdekes álmom volt.
-Nevra! Vigyázz! -kiáltottam felé, mert egy ember le akarta őt szúrni.
-Te is! -hátra néztem, gyorsan fel repültem, mert eddig ültem nem bírtam mozogni a lábam miatt ezért felülről támadtam.
-Gyorsan! Be Miikohoz! Itt kint meg halunk rengetegen vannak!
-Jó gyere! -fel kaptam és inkább repültem mert túl sokan voltak ahhoz, hogy sétálva menjünk, plusz nem is bírtam járni. Mindenki a kristály terembe volt, már aki ezt túl élte.
-Hála az égnek, hogy jól vagytok! -jött oda hozzánk Miiko, majd rám nézett és látta, hogy a lábamon egy óriási seb pihen. -Azaz inkább örülök, hogy túl éltétek.
-Mi is de én alig bírok lábra állni, én csak repülni tudok, már amennyire a szárnyamban meg repedt egy csont.
-Szállj le! -parancsolt engem Eza.
-Most mondta, hogy nem bír! -nézett idegesen Nevra Ezára, Nevrára néztem, hogy hagyja abba, ő csak bolintott.
-Oké... -mondtam halkan majd le szálltam és egyből le is ültem.
-Segítek... -kente be a lábam és a szárnyam, egy hatalmasat kiáltottam majd a hátra vágtam magam a fájdalomtól.
-Eza! Ez fáj neki! -nézett rám aggódóan Nevra.
-Tudom de muszáj ezután jobb lesz! -végzett a sebeim be kénesével, én meg mindig a földön szenvedtem majd le gurult néhány könnycsepp az arcomon, oda rohant hozzám Leiftan.
-Nyugi jó? Itt vagyok melletted! -vette a fejem a karjaiba.
-Aham... De... De ez rettentően... Fáj!
-Sajnálom ez a mellékhatása! Ez össze húzza a sebeket és a csontokat össze forassza. Ez egy nagyon erős gyógyító szer! Fel gyorsítja a gyógyulás fojamatát! -kezdte el magyarázni, addig én fel álltam, mert már el tűnt a fájdalom már csak bizsergett.
-És mi lesz ha be törnek? -néztem Miikora.
-Harc... Még védjük magunkat és a kristályt... -könnyesedet be Miiko szeme, majd oda ment hozzá a bátyám és át ölelte miközben Miiko zokogott.
-Hey... Jól vagy? -jött oda hozzám Nevra.
-Igen... Csak annyi ember halt meg...
-Igen sajnos.... Amennyi maradt azt meg elvitte Valkyon és Chrome.
-Csak mindenki maradjon életben...
-Az lesz.... Az lesz... -ölelt át, én pedig  elkezdtem sírni. Hirtelen be tört az ablak és be rontottak az emberek.
-Mindenki gyorsan! Állja körbe a kristályt! Meg kell óvjuk! -kiáltotta Miiko, mi pedig pont úgy cselekedtünk és harcoltunk, majd egy Nevrára vetette magát én meg hatalmasat sikitottam a látvány miatt.
Hirtelen ki pattant a szemem, és rá jöttem, hogy ez egy álom, azaz inkább csak remélni tudtam, hogy az. Rá néztem az órára, hogy mennyi az idő és fél hét volt így fél keltem és indultam a börtönhöz. Szépen lassan mentem le a lépcsőn majd az utolsó lépcsőfokon megláttam a Chromeot  aki már majdnem elaludt, megérintettem a vállát így jelezve, hogy itt vagyok.
-Yuno! Akkor én azt hiszem megyek aludni mert lassan már be alszok! -kelt fel.
-Oké! -mosolyogtam rá majd le ültem a helyére. -Jó éjt Chrome!
-Szia Yuno! -futott fel a lépcsőn.
-Akkor ismét csak mi! -néztem a fogolyra.
-Veled legalább bírók beszélgetni nem úgy mint a Farkas kölyökkel.
-Várj... Én nem is beszélhetnék veled?
-Nem tudom... Eddig csak te beszéltél velem.
-Basszus.. Úgy látszik be kéne fognom a szám.
-Kérlek ne... Jó veled beszélgetni!
-De a szabály az szabály! -kezdtem el a csizsmám méregetni.
-De hisz senki nem lát!
-Jó, rendben! -hogy én ezért mit fogok kapni, hogy ha ki tudodik.
-Mit álmodtál? -kérdezte, én nekem meg ki ugrott a szemem a kérdésen, vajon honnan tudja? -Azért kérdezem mert látom a szemeden, hogy valami rém álmod volt mert remegsz és ki van tágulva a pupillád, meg érzem a szagodon is.
-Én... Csak... Tényleg rém álmom volt...
-El meséled?-nézett rám, ahogy rám nézett bele remegtem, még mindig ijesztő volt, de inkább bele kezdtem a mesélésbe. -Értem... Tehát el fognak jönni...
-A társaid?
-Nem... Annál valami sokkal rosszabb... -itt hirtelen bele borzongtam, utána még beszélgettünk órákon át.
Ki néztem az ablakon már sötét volt és lassan minden csillag fenn volt az  égen, éjfél környéke lehetett. Majd hallottam, hogy valaki jön, számra raktam az ujjam jelezve, hogy maradjon csendben.
-Nem szabad foglyokkal beszélgetni! -húzta el a száját Nevra.
-Tudom csak na...
-A szabáj az szabáj...
-Amúgy, hogy, hogy itt vagy?
-Miért netalán tán baj? -mosolyodott el.
-Nem csak na, furcsa.
-Ha kell el megyek! -a fogolyra néztem aki meg rántotta válát jelezve neki mindegy.
-Maradj! -sütöttem le tekintetem, az álmom miatt féltettem őt.
-Nah a végén még belém szeretsz! -ült le mellém.
-Azt ugyan nem! -néztem rá, majd a vállára hajtottam a fejem, aztán rá jöttem, hogy nem kellett volna még mindig reszketek.
-Fázol? -nézett rám.
-Nem... Nem annyira... Azaz nem csak az...
-Tessék! -adta oda a sálát, el fogadtam majd magához húzott és úgy melegített.
-Köszönöm...
-Amúgy mi a baj mert látom a szemeiden, hogy valami nincs rendben! -mondta majd neki is el meséltem az álmom. -Áhh tehát emiatt nem akartad, hogy el menjek... Ezt most félre téve, ezt el kell mondd Miikonak, mert lehet, hogy ez nem álom hanem látomás. -már a gondolattól is ki rázott a hideg, hogy lehet, hogy ez még fog történni.
-Rendben!
-Ha akarsz nyugodtan aludhatsz... Nem hiszem, hogy jól aludtál az álmod miatt. Addig én figyelek helyetted.
-Köszönöm! -még fogott és az ölébe ültetett. -Naa! Erről nem volt szó! -néztem hátra.
-Csak aludj, a fal hideg! Fel fázik a gerinced! -kicsit még döbbenten néztem rá, hogy figyelt is rám és most nem csak azon járt az esze, hogy hogyan szedjen fel.
-K-köszönöm... -dőltem neki a mellkasának, és elnyomott az álom.

//Tudom rövid! Sajnálom! És azt is, hogy ilyen régen volt rész! De remélem, hogy tetszett! Legyen szép napod/estéd!