Az én történetem (Eldarya ff.)

A régi barát újra velem

-Fenn vagy? -hallottam egy hangot. -A vámpír barátod el ment hívatta a Kitsune lány!
-Ohh... -nyitottam ki a szemem, a sál még mindig rajtam volt. -Mennyi az idő?
-Szerinted én tudom? -kérdezett vissza az égett arcú. -De a nap már fel kelt! -mutatott a kis ablakra.
-Amúgy tényleg amiatt vagy itt amit mondtál? -néztem vissza a fogolyra és fel álltam a cellája felé mentem.
-Nem... Hazudtam... -hajtotta le a fejét. -Nem én tettem csak mindenkinek ezt mondom, egy démon él bennem, ami néha át veszi a testem és.... Akkor más vagyok. -nézett rám és egy mosolyt vetett rám ami annyira ismerős volt.
-Marco? -néztem rá, neki a mosolya csak még jobba felfele görbült, én meg el kezdtem sírni.
-Yuno, csak, hogy fel ismersz!
-Be megyek! -futottam a ketrechez.
-NE! -nézett rám és én meg torpantam a bejárata előtt.
-De...
-Ne, ha bejön valaki?
-Nem érdekel! -le vettem a kulcsot a oldalamról és ki nyitottam a cellát és át öleltem a fiút. -Hiányoztál!

-Te is nekem... -ölelt át végül ő is.
-Hol voltál eddig? Mikor gyerekek voltunk eltűntél! -folytak le a könnyek az arcomon.
-Anya... Anya elhozott ide de ő... Őt kivégezték... Rám is ez a sors vár...
-Nem! Nem fogom hagyni!
-Ez ellen nem tehetsz semmit!
-És mikor fogunk vele végezni? -hallottam meg Kero hangját.
-Ma. -majd Miiko, gyorsan ki rohantam a ketrecből és be zártam de előtte álltam nem hagytam, hogy el vigyék, végre meg találtam a gyerekkori barátom, annyit kerestem régen és most itt van előttem nem engedem, hogy bántsák, a ketrec előtt karba tett kézzel álltam.
-Azért hadd lássa utoljára a nap fel keltét! -javasolta Miiko, aztán meglátott engem. -MIT KERESEL OTT?!
-Grr!!! -jött le a lépcsőn Jamon.
-NEM HAGYOM, HOGY BÁNTSD! -kiáltottam rá.
-Azt nem te mondod meg! Jamon! -nézett Miiko Jamonra.
-Grrff! -jött felém és fel kapott elkezdtem ütni a hátát, hogy rakjon le de ez Jamon ellen semmit nem ér.
-NEEEM!!! -üvöltöttem. -MARCOOO!!! -üvöltöttem ismét a barátom nevét.
-Yuno marad szoba! -rakott le. -Jamon sajnálja... -és be csukta az ajtót.
-Nee!! Jamon ne öljétek meg! Könyörgök! -kezdtem el sírni és le csúsztam az ajtón és át öleltem a lábam. Az ajtón dörömböltem és üvöltöztem de senki nem jött, csak egy dolog járt a fejembe "meg kell mentenem Marcot". -MIIKOOO!! -üvöltöttem, és valaki kopogott az üvegen. -Karen? -nyitottam ki az ablakot és be ugrott a lány.
-Mi történt?
-Meg akarják ölni a rabot!
-A phantom? -nézett rám fel emelt szemöldökkel.
-Igen, ő egy gyerekkori barátom, egy démon el benne ő nem ölt meg senkit! A démon tette! Eza kibírja belőle űzni! Könyörgök Karen segíts! -kezdtem el sírni.
-Jó! -futott az ablak felé és meg állt a párkányon és fel ugrott, ki néztem az ablakon és felettünk nyitva volt egy ablak én is be ugrottam.
-Ez kinek a szobája?
-Jamon! De gyere! -ragadott karon. Ki rohantunk a tengerpart felé. -Siess! -nézett rám Karen. Meg láttam Marcot ki kötve, azonnal el kezdtem gyorsabban futni egy elf állt vele szembe íjjal a kezébe, rengetegen voltak ott nézők várták Marco halálát. Egyre közelebb voltunk már majdnem ott voltunk, az íjat felhúzták, meg láttam futás közben a véres testét... Már megkínozták...
-NEEEM!!! -ugrottam barátom elé a két kezem fel emeletem.
-Yuno? -nézett rám Marco.
-Monhdtamh, hogyh nehm engedehm, hogyh megh halj! -néztem hátra és lihegve beszéltem, nagy levegőt vettem és ismét bele kezdtem. -Ha valhaki hozzá mer érni énh ölöm meg! -néztem körbe, Nevra és Ezarel ki kerekedett szemekkel néztek rám. -Nagyon jól tudjátok, hogy kinek a lánya vagyok! És nem hagyom, hogy egy ártatlan meghaljon! -néztem rájuk idegesen.
-A pimpel ártatlan ez nem! -mutatott barátomra.
-EGY DÉMON ÉL BENNE! NEM Ő TETTE! A BENNE ELŐ DÉMON!
-Nem hisszük el! -jött egy hang.
-Akkor tessék! -váltottam egy olyan lényre ami képes meg mondani teste színével, hogy igaz-e az amit egy másik lény mondd, ez már egy kihalt faj. -Marco, mondd démon el benned? -tettem fel a kérdést.
-Igen! -jelentette ki, a bőröm hirtelen zöld lett.
-LÁTJÁTOK?! -üvöltöttem és le folyt a könnyem az arcomon. -Nem engedem h bántsátok! - néztem ismét a tömegre majd hallottam, hogy valaki fel futott a színpadra.
-Én se! -hallottam meg Mery vékony hangját és át ölelt.
-Köszönöm... -néztem a kicsi brownira.
-Igazat mondd... -jött oda Nevra és Eza.
-Miiko nem ölheted meg! -mondta Eza. -Kivéve ha előbb minket ölsz meg! -tette keresztbe a kezét az elf.
-DE EZ NEM VÁLTOZTAT SEMMIN AMIT TETT!! -jött egy hang.
-DE Ő ERRŐL NEM TEHET! -üvöltöttem iszonyú hangosan, olyan hirtelen csend lett csak néhány "ez a csaj félelmetesebb mint Miiko" suttogást hallottam.
-ELÉG! RENDBEN! -kiáltott a Kitsune. Meg fordultam és gyorsan ki oldoztam Marcot és át öleltem.
-Köszönöm... -sugta a fülembe.
-Vigyetek el őket! -szolt Miiko néhány lénynek és ők le vezettek minket a színpadról. A laborba vezetett az utunk. -Eza csinálj neki egy italt ami ki űzi belőle és egyben megöli a démont! -utasított a Kitsune, a elf neki is látott össze vissza ugrált de végül kész lett.
-Idd meg, de előtte ülj le! Yuno mellé! -adta át nekem a italt Marco meg le ült a földre én pedig mellé.
-Jobban jársz ha elmész! -nézett rám Marco.
-Nem, itt leszek! -nyújtottam felé az italt és meg fogtam a kezét.
-Fenékig! -mondta nevetve, ezen csak elmosolyodtam majd le húzta, éreztem ahogy erősebben fogja a kezem. -Idióta mit csináltál?! -hallottam meg Marcot de neki sokkal mélyebb hangja lett... A démon. -IDIÓTÁK! -üvöltötte, én pedig át öleltem Marcot még ha az most nem is ő volt. -Hülye fruska tűnj el! -próbált el tolni de nem tudott, az ereje eltűnt. A szárnyaimmal is át öleltem végül már le nyugodott ha nem fogom akkor hátra dől, szegény el ájult.
-Ezarel! Teszt! -fordult a Kitsune az elf felé, Ezarel meg elkezdte csinálni.
-De hisz phantom nem? -néztem Miikora.
-Nem, az csak a démon miatt volt.
-Ohh... -jött ki egy vékony hang a számon.
-Engedd el az egyik szárnyaddal de a karoddal ne! -utasított engem az elf én pedig megtettem. Rá kente a kezére a lötyit és az vörösen égett fel és benne kékkel.
-Szép! Félig elf és félig vámpír! -csapta össze a kezét Miiko. -Valkyon kérlek vidd a beteg szobába! -nézett Valkyra majd rám. -Menj vele! -forgatta meg a szemét. Valkyon fel kapta Marcot. Ewelin át vette Marcot és rám nézett meg forgatta a szemét de be engedett. 2 napja vagyok bent nem mozdulok mellőle, csak egyre jobban gyengülők hiszen ennem is kéne.
-Hey! Gyere velem enni! -nyitott be Nevra.
-De...
-Egy kicsit ki bír... Magaddal is törődj! -jött oda hozzám.
-Jó! -álltam fel a székről. Az ebédlő tele volt, én és Nevra le ültünk a gárda vezetőkhőz.
-Lám, ki van itt! -nézett rám Eza.
-Rég láttalak! -mosolygott Valkyon.
-Sziasztok! -mosolyogtam rájuk.
-Szabad? -jött hozzánk Chrome.
-Persze! Ugye? -néztem a fiúkra akik csak bologattak.
-Amúgy, merész vagy! -nézett rám Ezarel. -Az életedet kockáztattad! Ha nem megyünk oda.. Akkor hát igen... -evett tovább az elf.
-Köszi, és igen tudom.
-Amúgy neked ő ki? -kérdezte meg Chrome.
-Marco Dragneel, ő egy gyerekkori barátom, ő is a ember világból jött. Rengeteget voltam vele szinte a tesóm volt, aztán egyik nap el tűnt... Elmondása szerint az anyja vezette ide de őt... Ki végezték... -foglaltam össze röviden.
-Ééés... Érzel valamit iránta? -cukkolt engem az elf.
-Barom, persze, hogy nem! Ő egy barátom! -forgattam meg a szemem. Az egész evest végig beszélgettünk még Valkyon is beszélt végre megnyílt. Én vissza mentem a beteg szobába, Marco már ülve várt. -MARCOOO!!! -öleltem át.
-Köszönöm... Köszönök mindent! -ölelt át ő is.