Dark Magic

1.fejezet: Négy fal között

A kórterembe egy sárga taláros fiatal ápoló lépett, mögötte egy látogatóval.
- Már mindent megpróbáltunk! Sajnálom.
- Akkor próbálkozzanak tovább! Az lehetetlen, hogy több, mint 12 év alatt nem találtak semmit! Fel kell ébrednie! Hisz még lélegzik!
- Csak az maradt, hogy véglegesen elaltassuk.
- Nem ölhetik meg! Nem egyezem bele! Várjunk még, fel fog ébredni, tudom!
- Nincs más lehetőségünk. Meg kell tennünk. Például mi mára gondoltuk a végrehajtást.
- Ez hallatlan! Elnézést kérek, de nem tehetik meg, kezdjük ott, hogy ma van a tizenhatodik születésnapja, maga komolyan el tudná viselni, ha az unokahúgát a saját születésnapján altassák el, és kettő, egyébként sem vagyok hajlandó belemenni ebbe, a beleegyezésem nélkül pedig nem tehetnek semmit! -a negyvenes éveiben járó hölgy idegesen kiabált az ápolóval.
- Mrs. Tonks! Kérem ne hangoskodjon! Zavarja a többi betegünket!
- Most komolyan? El akarják altatni Draconát, erre maga lecsesz amiért fel vagyok háborodva? Ne haragudjon, de engem most csak Dracona érdekel!
- Akkor maradjon vele, mit bánom én, de ne velem kiabáljon, beszéljen az igazgatóval, én is csak egy alkalmazott vagyok! Komolyan azt hiszi, hogy erről mi döntünk? Nem! A vezetőség volt! Kiabáljon velük! A viszont látásra. -fujtatott idegesen, majd kiment a helyiségből. A hölgy leült az ágy melletti székre, és a lányhoz hajolva egy csókot hintett homlokára.
- Megmentelek! Ígérem, vigyázok rád, és ha felébredsz, akkor újra egy család leszünk! - felállt, erőt vett magán. Magabiztosnak tűnő léptekkel elhagyta a kórtermet és az irodák felé vette az irányt. Az irodai szárnyban a recepción dolgozó gyógyító meg is szólította.
- Jó napot Mrs. Tonks, miben segíthetek?
- Az igazgatóval szeretnék beszélni.
- Elnézést, de az igazgató úr eléggé elfoglalt, attól félek most nem tudja fogadni önt.
- Már elnézést, de Dracona Lestrange miatt jöttem tárgyalni, hogy mi legyen a sorsa, szerintem ez elég nagy indok a mélyen tisztelt igazgatónak, hogy fogadni tudjon.
- Az elnézését kérjük, ez esetben bemehet. Az igazgató már vár önre.
- Így már mindjárt más, köszönöm. -a magassarkúja kopogása hangos zajnak számított a néma folyosón. Az utolsó ajtónál megállt, kopogott, és benyitott.
- Á, már vártam magát.
- Én kevésbé örülök a találkozásnak. Kizárt dolog, hogy pecsétet nyomjak az unokahúgom sorsára. Még van esély, csak maguk túl türelmetlenek!
- Elnézést, ezek szerint félreértettük egymást. Mi nem szeretnénk magát erre kényszeríteni, ez csak egy javaslat!
- Az ápoló hölgy nem pont így fogalmazott!
- Kérem bocsásson meg nekünk, néhány alkalmazottunk kissé khm... furcsán fejezi ki magát.
- Vagy maguk egy utolsó rohadékok velük! Megfizetik azt a szegény lányt egyáltalán?
- Hát persze. De térjünk is vissza a tárgyra. Ismételném, mi semmit nem szeretnénk magára erőltetni
- Ez esetben nincs is miről beszélnünk, téma lezárva. Én mennék is, csupán ezt szerettem volna tisztázni. Köszönöm, hogy tudott rám időt szakítani, mivel ön ugyebár olyan nagyon elfoglalt. -mondta szarkazmussal csöpögő stílusban.
- Viszont látásra hölgyem. -a szék nyikorogva hátrébbcsúszott, a hölgy pedig szó nélkül elhagyta az irodát. Ám alig tett meg két lépést, egy ápoló úgy nekiment, hogy majdnem fellökte.
- E-elnézést-lihegte kimerülten az ápoló- de ezt tudnia kell. Az imént jártam az unokahúga kórtermében, a szokásos délutáni megfigyelésre, viszont amikor éppen a vérnyomását vizsgáltam, akkor hirtelen egy pillanatra leállt a szervezete. Pár másodperc múlva pedig a szívverése normálissá vált, és a pulzusa is helyreállt! Sőt, az egész szervezete stabilizálódott. Asszonyom, nagy valószínűséggel a lány perceken belül felébred!
- Hogy micsoda?
- Igen jól hallotta, úgy néz ki, hogy Dracona Lestrange tizenkét év után felébredt!-a nő nem is foglalkozva semmivel, villámgyorsan rohanni kezdett. A folyosókat gyorsan szelte, magassarkúja hangos zajt verve a csendes folyosón, de ő ezzel sem foglalkozott. Csak rohant egészen addig, amíg el nem ért a 0737-es szobához. Remegő kézzel lenyomta a kilincset, és elétárult mindaz, amiben tizenkét éve folyamatosan reménykedik. Az unokahúga, Dracona Lestrange, aki négyéves korában ismeretlen okból kifolyólag kómába esett, és azóta is ott feküdt a Szent Mungo egyik eldugott szárnyában, most ott állt az ablakban, és a kertben rohangáló gyermekeket nézte.
- Dracona?
- T-te meg ki vagy? -fordult hátra riadtan a hófehér bőrű lány.
- Én Andromeda Tonks vagyok, de ahogy te ismerhetsz, Andy néni.
- Hol vagyok?
- A Szent Mungoban.
- Megkérdezhetek, hogy mi van velem? Miért érzem ilyen furcsán magam? Iszonyúan fáj a fejem.
- Kedvesem, ez lehet, hogy sokkoló lesz számodra, de elmesélem a történteket. Tizenkét évvel ezelőtt az aurorok megtaláltak a szüleid rejtekhelyén. Behoztak ide, hogy kivizsgáljanak és kiderült, hogy egy mesterséges kómában vagy. Ezzel csak az az egy probléma volt, hogy nem találtak ellenbűbájt, amivel felkelthettek volna. 1981 óta itt feküdtél, kómában. És most végre felébredtél!
- És... hol vannak a szüleim?
- Az Azkabanban. Elfogták őket. Pár hónappal azután, hogy megtaláltunk téged.
- De akkor...mi... és hogy... és?
- Ma van 1993. május 21-van. A 16.születésnapod.
- Ez azt jelenti, hogy?
- Igen. Több, mint tizenkét évig aludtál.
- De..de az lehetetlen! Én mindenre emlékszem! Andy néni! Emlékszem, hogy letettem a vizsgákat és aurornak tanultam és...
- Dracona, nem tudom miről beszélsz. Végig itt voltál.
- De.... kérlek mondd, hogy ez egy rossz álom! Mondd, hogy ez nem is történt meg!
- Sajnálom! Nem szeretnék hazudni neked. - a lány sírva átölelte nagynénjét.
- Hé, nyugodj meg! Minden rendben van, hiszen felébredtél! Ígérem, mindent megteszek, hogy ne érezd magad rosszul emiatt. Még azt is elintézem, hogy a Roxfortba járhass.
- Megtennéd értem?
- Persze!
- Khm - jött be az egyik titkár -Elnézést hogy elrontom az érzelmes pillanatot, de rengeteg papírt kell kitölteniük. Illetve egy életfunkciós vizsgálatot el kell végeznünk Draconán, és ha a szervezete megfelelően működik, akkor hazamehet. Ms. Lestrange, üdv újra közöttünk!