100 𝐌𝐄𝐌𝐎𝐑𝐈𝐄𝐒 𝐖𝐈𝐓𝐇 𝐘𝐎𝐔; 2.ᴇ́ᴠᴀᴅ

- home sweet home;

{ M A Y A }

Az ajtót átlépve nagyot sóhajtottam, miközben letettem a földre Tom táskáit. Tessa és Eper szinte azonnal a lábamhoz futottak. Nikki még ma hozta őket vissza ide, eddig ő vigyázott rájuk Dom-mal együtt.
Míg én legugoltam a kutyákhoz, addig Harrison betolta Tom-t.

- Tudod - kezdte lassan a fiú. - Nem hittem volna, hogy valaha is egy kerekesszékkel foglak tologatni - motyogta.

- Ja - bólintottam megértően. - Végleg csicska lettél - szorítottam össze ajkaim, mire Tom felnevetett, de ismét grimaszba ment át.

- Kérlek - sóhajtotta. - Ne nevetessetek - motyogta halkan.

Halvány, sajnálkozó mosollyal az arcomon keltem fel, majd léptem hozzá.

- Leakarsz ülni a kanapéra inkább? - kérdeztem, mire bólintott. - És megpróbálsz magadtól vagy inkább segítsünk mi neked? - kérdeztem újból.

Először rám nézett, majd Harrison-ra. Őszintén elgondolkodott. Az orvos ugyan azt mondta, hogy pihenjen, de még hozzá tette, hogy rendkívül fontos, hogy a beteg - jelen esetben Tom - mozogjon azért. Mondta még azt is, hogy nyugodtan hagyjuk a házban mozogni, de mindig legyen valaki vele, hogyha esetleg rosszul lépne és a földön kötne ki.

- Megpróbálkozom segítség nélkül - jelentette ki hirtelen.

A karjára támaszkodott, majd felállt. Ez még könnyen ment, az viszont, hogy Tom eljusson a nappaliig egyenesen a kanapéhoz, egy kicsit meredek volt. Az ajkaimba harapva tekintettem Haz-ra, aki hirtelen Tom mellé állt.

- Nem vállalom be, hogy össze ess itt nekem - jelentette ki hirtelen. - Hogyha úgy éreznéd, hogy valamerre dőlnél, csak ragadd meg a karom - folytatta.

Hálás votlam ebben a percben Haz-nek, mivel látszott, hogy mennyire törődik Tom-mal. Míg Tom kórházban volt, ő volt az aki tartotta bennem a lelket Robert-el együtt.
Elmesélte, hogy mit is érzett ezzel az egész Nadia üggyel kapcsolattal. Bűntudata volt és én nem tudtam neki enyhíteni.

Ugyan mondtam neki, hogy Tom megbocsátot neki, szereti őt, de nem tudtam meggyőzni. Tudtam, hogy Tom nem haragtartó és ezt bizony Harrison is tudta, mégsem hitte el, hogy azért mert elhagyta barátját, ő meg is bocsátott neki.

- Hm - gondolkodott el Tok, mikor végre leült a kanapéra.

Észre sem vettem, hogy mikor került innen oda.

- Ez így rossz - jelentette ki. - Bele sem merek gondolni mi lett volna, ha eltörik a gerincem - motyogta.

Míg nem ébredt fel, ebben reménykedtem. Ebben az egyben, hogy ne bénuljon le. Mivel Tom élete nagyban a mozgás, így tudtam, hogyha lebénulna, ő nem tehetne már semmit.
Nem lenne sport, nem lenne színészet és nem lenne semmi. Az élete behatárolódna és Tom ezt kicsi eséllyel viselné csak el. Féltem volna, hogy ő vele és az lenne, mint a "Mielőtt megismertelek" - ből Will-el. Megölné magát.

- De nem tört - léptem mellé. - Örüljünk ennek - gugoltam le, mire a két kutya a házban mellém sietett. - Kérsz valamit? - érdeklődtem.

- Na látod Tom - szólalt meg hirtelen Haz. - Ebben az egészben legalább egy jó - mondta. - Hogy Maya minden kívánságod lesi - tette hozzá.