{ M A Y A }
Boldogság. Fel sem fogjuk, hogy mit is jelent ez. Nem fogjuk fel, hogy mit is jelent addig, míg nem kerülünk ahhoz, hogy elveszítsük. Elveszítsük végleg. Halvány mosollyal az arcomon sétáltam ki a kórház elé, majd tártam szét a karom.
- Ádám! - kiáltottam boldogan. - Te meg mit keresel itt? - kérdeztem nevetve, miközben hagytam, hogy a karjai közé húzzon és szorosan átöleljen.
- Gondoltam meglátogatlak és segítek Holland-al - mosolyodott halványan.
- Köszönöm, de mi lenne ha azt mondanám, hogy a többiek is tudnak segíteni nekem? - tettem a cipőmre a kezem.
- Azt felelném, hogy akkor csak megismerni jöttem azt a srácot aki dugja a húgom - vigyorodott el.
Ledöbbenve néztem a bátyám után, aki már el is indult a kórház felé. Magam mellé ejtettem a kezen, majd utána siettem. A cipőm sarka folyamatosan kopogott, de most ez sem zavart.
Mikor utána értem már a lifteknél állt. A falnak támaszkodtam, majd beszálltam az épp érkező lift-be.
- Hanyadik? - kérdezte nyugodtan.
Nem feleltem neki, egyszerűen csak megnyomtam a 10-es gombot. Rátekintettem, majd lehajtottam a fejem.
- Nézd Maya - kezdett bele. - Sajnálom azt ami anyáékkal történt. Ott kellett volna lennem veled. Magammal kellett volna vigyelek - sóhajtotta.
- Mit számít ez már? - tekintettem rá. - Ezt már nem tudod megváltoztatni, ahogyan én sem. Nem is akarok rájuk emlékezni - húztam el a számat. - Utálom őket és ezen sehogy sem változtatnék - szóltam undorodva.
Ádám megértően nézett rám, majd nagyot sóhajtva szállt ki a liftből. Várakozóan tekintett rám. Kiléptem mellé, majd körül tekintettem. Balra a többiek álltak, arra volt Tom szobája is. Jobbra viszont Robert állt, az orvossal együtt.
- Menj oda a többiekhez - suttogtam neki. - Én még beszélni szeretnék az orvossal - mutattam a másik irányba.
Ádám megértően bólintott, majd elindult a többiek felé. Az ajkaimba harapva indultam el Robert meg az orvos felé.
- Nagy valószínűséggel nem - felelte egy kérdésre az orvos. - A forgatást elkell halasztani, még hogyha csak egy kicsit is - magyarázta.
- De akkor... - kezdett volna bele, de ahogy melléjük értem elhallgatott. - Maya - mosolygott rám.
Viszonoztam a mosolyát majd az orvosra tekintettem. Nem tűnt leharcoltnak, inkább csak szórakozottnak. Nem akarom azt mondani, hogy miattunk, de lehetséges volt ez a feltevés.
- Elnézést, hogy megint így magára rontok a kérdéseimmel - kezdtem bele, mire az orvos máris elmosolyodott és közbe vágott.
- A kerekesszékről van szó, igaz? - kérdezte, tudván, hogy mit szeretnék.
- Igen - bólintottam zavartan. - Nem tudom, hogy miért is kell, hogyha elméletileg Tom nem bénult le, ahogy mondták is - folytattam.
- A fiú nem bénult le, ne aggódj - tette kezeit a vállamra. - Egyszerűen csak pihentetnie kell. Igaz, hogy nem tört el hálistennek semmije, de megsérült - magyarázta. - A lehető legkisebb mozgást kell végeznie - folytatta, miközben elkezdett vissza vezetni a többiekhez. - Minden rendben lesz vele és fel is fog gyógyulni, csak adjon neki időt - suttogta.
YOU ARE READING
100 𝐌𝐄𝐌𝐎𝐑𝐈𝐄𝐒 𝐖𝐈𝐓𝐇 𝐘𝐎𝐔; 2.ᴇ́ᴠᴀᴅ
FanfictionKezdés_2020_10_24_szombat A sok csapás után Tom és Maya újra próbálkoznak, csak most ketten. Ketten a világgal szemben. A szerelmespár pihenni akart csupán együtt, de nem is tudják, hogy mi is lesz abból. Visszatér egy régi ex és régi barátok bukkan...
