Ragadd Meg A Pillanatot [FORDÍTÁS] I FELFÜGGESZTETT

5. Fellángolás

Csodálat. A lány csodálatot és veszélyt érzett, miközben állhatatosan a folyosó végén lévő szoba felé sétált. Feje kihaltnak tűnt, a csönd pedig baljóslatúnak. Akármennyire próbálta is elhessegetni a gondolatot a fejéből, miszerint valami nagyon nem stimmelt - nem tudta.

A 10 éves kislány egyik barna hajtincsét a füle mögé tűrte, és mély levegőt vett. Az arcán különös kifejezés ült. Magában azon vitatkozott, rohanjon-e el vagy maradjon. Jobb lábáról a balra helyezte a testsúlyát, és nagyon finoman elfordította a kilincset. Az ajtó mögött egy olyan szoba lakozott, ahová nagyon ritkán volt bejárása. Ha mégis be kellett oda mennie, akkor az mindig rosszat jelentett.

Sötét. Ez volt az egyetlen szó, amivel le tudta írni. Persze, gyönyörű is volt egyben - mint ahogy az álruhát öltött gonosz is az. Az a néhány napsugár, ami át tudott szökni a vastag függönyökön, gyengén ragyogta be a szobát. Az illat megnyerő volt. Mint ahogy a nő is, aki a helyiség foteljában ült kényelmesen, szélesen mosolyogva. Ajkai vérvörösek voltak.

- Mit akarsz? - vetette oda a lány. A szobában jelen lévő feszültséget már egy kilóméterről megérezte volna.

A szőke hajú nő megrebegtette szempilláit. - Nicsak Claire, ez nem valami illedelmes tőled.

A gesztenyebarna hajú lány láthatóan idegesen sóhajtott egyet. - Miért hivattál?

A nő szemei erre tágra nyíltak. - Tán indok szükséges ahhoz, hogy egy anya lástni akarja a gyermekét?

A kislány irgalmatlanul elmosolyodott. Ezt a játékot tucatszor játszotta már ezelőtt. - Ugorjuk át azt a részt, ahol úgy teszünk mintha te az anyám lennél és mi egy család vagyunk, és térjünk a lényegre.

- Nincs semmi olyan amit az igazi anyád megtett volna érted és én még nem teljesítettem. - a nő tompán védte álláspontját, az unalom jelei már látszottak az arcán. Egy székre mutatott, jelezve a másiknak hogy üljön le.

A lány gyanakvóan engedelmeskedett, a visszavágás már a nyelve hegyén volt. - Igen, igazad van Ingrid. Az anyám se engedte volna soha hogy lássam az apám. Ő is az akaratom ellenére tartott volna engem bebörtönözve 10 éven keresztül. Viszont akármeddig töröm is a fejem, mindig arra jutok, hogy a valódi anyám soha nem folytatott volna összeesküvéseket a halálom kapcsán.

Ingrid szemforgatással válaszolt. - Már rengetegszer megmondtam neked, hogy az apád beteg. És hogy a te biztonságod érdekében tartalak ebben a villában.

- Az apám 15 éven keresztül beteg? Biztosra veszem hogy már rég meghalt. Csupán azért mondod az ellenkezőjét, hogy a cselszövésedben hasznát vehesd majd. És az én biztonságomért való aggódás olyan messze áll tőled, amilyen messze csak állhat. - felelte Claire összeszorított fogain kersztül.

Az alacsony nő hátradőlt a székén. A kezeivel gesztikulálva felhívta Claire figyelmét az előtte lévő kupára, ami vízzel volt teli. - Igyál egyet. Az majd lecsillapítja a szeszélyességed.

Erre a kislány is hátradőlt a székén. Vállait nehéznek érezte. Azon gondolkodott, mégis hogy volt képes ezen a helyen élni tíz éven keresztül.

- Nem mérgező. - tette hozzá Ingrid.

- Ó, tudom én azt. Még nem ölhetsz meg. - mosolyodott el keserűen a lány. - Ha megtehetted volna, akkor már rég megöltél volna mindhármunkat.

A nő szemei alattomos fényt vettek fel, ahogy a valódi arca kezdett megmutatkozni. - Túl sokat beszélsz ahhoz képest, hogy még csak nemrég múltál 10.