Ragadd Meg A Pillanatot [FORDÍTÁS] I FELFÜGGESZTETT

1. Szerencsés Véletlen

* Előre figyelmeztetek minden idetévedőt: Ez a fejezet 4000!! szavas, és a többi fejezet is hasonló terjedelmű lesz, ami ugyan szokatlan a wattpadon, azonban ennek a ficinek minden egyes szava megér egy olvasást.*

A szitáló eső. Az ádázul süvítő szél, az esőcseppek a tenyeremen, mindenem vizes, a szívem mégis teljesen száraz és kietlen. Keresem a lelkem, ami még mindig hiányos, célra vágyik, arra, aki nekem teremtett. A szellő megkóstolja az esőt, ami oly nyirkos és tiszta; mely része a létezésemnek igazi; nem vagyok biztos benne. A végzet amit elhozok valami eldöntetett, nem csupán a szívem által, hanem egyben a lázadó oldalam által is. Az ajkaim némaságba borultak attól az egy szótól, keresnem kell a saját utam, nem pedig a csordáét követnem. A lelkem azóta is vár,- fájdalomba csomagolva-, arra az egy pillanatra, amikor harmóniára találok a hurrikán kellős közepén.

Éjfél. A teremtő, a gyilkos. A kezdeményező, a terminátor. A vég, amely találkozik a pengével, és a kezdet, amely épphogy megérinti azt. Az idő, ami rányomja a bélyeget az út végére, de a kezdet önmagától tör előre.

Éjfél. A bűbájos, mágikus szó. Ha csak egyszer is kiejti valaki, megnövekszik a hit a szürreálisban, a nem-létezőben. Mégis, ahol mágia is létezik, ott katasztrófa is súlyt. Mire az álmok véget érnek, a szívek összetörnek, a depressziós elveszti reményét, a sötétség átveszi a teljes uralmat.

Ez is egy ahhoz hasonló este volt, amikor is minden az előre megírtak szerint történik, lefestve és kivitelezve a végzet által. A kísértetjárta éjszaka, ami széttépi a lelket, megtöri a szívet, elvesz egy életet. A penge volt az, ami keresztülhatolt a húson és a véren. A hang, ami alig volt több egy suttogásnál, mindössze szemrehányás, követelte az okot az átverésre, a fájdalomra. Az este uralma még nem jött el, de az, amit eddig meghódított, nem volt elég.

Villanások voltak, puszta visszhangok, mégis csupán egyvalami volt tiszta az emlékezetemben. Egy nőnek az alakja, aki vádlón nézett rám. Az akaratom már megtört, összemorzsolódott, mint a homok, ahogy ezt az alakot néztem vérrel a kezeimen.

♤♡♤♡

Szeptember, a hónap. A kilenc a tizenkettőhöz, hárommal kevesebb a tucatnál. A hideg, a fagy. A hűvös idő fuvallata, a jég megtörése, a szárny csapkodása, az óra kattogása. Ez a hónap, a különösen hidegen fuvallataival, és fog-vacogtató záporaival a leghírhedtebb; avagy ahogy én szeretem hívni, egyáltalán nem szerencsés itt semmilyen véletlen a legkevésbé sem. Ez jelentette a halált a természet számára, a temetést az összetört álmoknak, az újjáéledést az elnyomásnak, és a remény kihalását.

Ez a hónap mindez volt, és még több, és nem csak mert ez volt az iskolakezdés időszaka is, a vakációknak a befejezte; és amikor a beadandóknak készen kellett lenniük, hanem mert ez kifejezetten Zoldyck hónap volt. A Kaszás hónapja, a gyilkosé, a hónap amikor a Zoldyck család fensőbbségbe kerül, amikor az ártatlanok torkát a kasza vágja el.

Ez nem csak egy mítosz volt, amit szórakozásképp olvasol el az újság végén; ez a hónap a szürke és ködös vonásaival volt a színtiszta megfelelője a félelemnek. Az a bizonyos légáramlat volt, ami épphogy megremegtette a lángokat, mégis csupán ennyi is elég volt, hogy mindenki emlékezzen rá és kerülje. Az a hónap volt, ami alatt folyton a hátad mögé nézel, ami alatt testet öltenek szíved árnyai, és ami erőszakkal bevágja az ajtókat.

Ezek nem feltételezések voltak, hanem hiedelmek. Alig 5 éve a 10 főurat titokban és teljesen diszkréten meggyilkolták a saját otthonukban, a legkritikusabb időszakban, amikor épp az évi árverés volt szervezés alatt. Szükségtelenül brutálisan, mégis rendkívül művészi módon hevertek vér nélküli holttesteik, mégis az egész annyira ocsmány és kaotikus volt, pusztulás és tragédia övezte az ezt követő időt abban a hónapban, Szeptemberben. Artériuszban, ami a fővárosa, a szíve és lelke Gorteaunak * ország neve ahol a lány él* , négy éve ugyanebben a hónapban az áldozatokat nem meggyilkolták, hanem sokkal inkább lemészárolták, az ártatlan emberek életét nem megölték, hanem lefejezték. Három éve, ugyanebben a hónapban Toshiro Inazamit, aki 11. osztályos és tagja a JCI-nek, nem megölték, hanem politikai okokból meggyilkolták, méghozzá nem a saját lakásában, még csak nem is egy elhagyatott utcán, hanem a nemzeti interjúja alatt, ahol több tucat őre vette őt körül. Két éve, ugyanebben a hónapban a függetlenségi bizottság képviselőit nem kivégezték, hanem eltávolították. Egy éve, ugyanebben a hónapban a Padókia állam maffia vezetői nem csupán kiírtva lettek, hanem vérontásban törölték el őket a Föld színéről.