Ragadd Meg A Pillanatot [FORDÍTÁS] I FELFÜGGESZTETT

Kérészéletű II.

Alig tudtam figyelemmel kísérni, hogy merre vitt el, de biztos vagyok benne, hogy elhaladtunk a tesi terem mellett, vagy talán mégsem. Mindössze arra tudtam csak koncentrálni, ahogyan az ő keze az enyémet fogja. Tenyere meleg volt, puha és gyengéd, mintha még mindig azt gondolta volna, összetörhetek.

- Ezt én és Gon fedeztük fel, kétlem, hogy bárki más tud róla. - szólalt meg, kizökkentve a gondolatmenetemből.

Észrevettem, hogy a takarító raktárának az ajtajánál álltunk meg. Megráztam a fejemet. Akkora egy idióta vagy.

- Komolyan? - kérdeztem döbbenten. - Igazán vicces. - folytattam, miközben könnyek kezdtek formálódni a szemem sarkában, készen állva a kicsordulásra.

- Várj. - kinyitotta az ajtót, és miután betuszkolt bennünket, bezárta azt mögöttünk. Kinyújtotta a karját és megfogott egy zsinórt, ami a plafonról lógott le. Intett nekem, hogy lépjek hátra, majd meghúzta a zsinórt és egy kis falétra öntött alakot előttem, majdnem a lábujjaimra zuhanva. Föntről halvány fényt láttam leszűrődni.

- Rambók előre. - vigyorgott.

Mielőtt kétszer is átgondolhattam volna, mit teszek, megindultam a létrán, ami egy lélegzetelállító látványhoz vezetett.

- Woah. - ez volt minden, amit ki tudtam ejteni a számon, amikor a város gyönyörű látványa elém tárult.

- Ugye? - állt mellém Killua.

- Ez a...

- Az iskola tető? Igen. - válaszolta meg a befejezetlen kérdésemet.

Néhány lépést tettem előre. - Hogy találtatok rá erre? - kérdeztem döbbenten. A házak tetői csillogtak a rajtuk lévő vékony réteg zúzmara miatt.

Killua a zsebébe rejtette a kezeit és vállat vont. - Rengeteg időd van ilyeneket keresni, ha kihagyod az órákat.

- Ti lógtok?

- Te nem? - kérdezett vissza.

Szemet forgattam. - Látni a házamat innen.

A hely valami varázslatosan festett, ki gondolta volna, hogy egy iskolatetőnek lehet ennyire magával ragadó hatása is. Az egyik oldalon egy cél nélküli fal állt. Killua felé fordultam, amikor egy olyan kérdés bukkant fel a fejemben, amin még nem gondolkodtam el eddig.

- Hol élsz, Killua?

Az arcán lévő békés kifejezés óvatosba váltott át. Vállat vont.

Utáltam, ahogy megtagadta a válaszadást a kérdéseimre. Az alsó ajkamat harapdáltam, ahogy lassan lecsúsztam a fallal egyetemben a földre.

- Ez elég csöndes neked? - lépett mellém.

- Igen. - sóhajtottam.

A szívem sajgóan sóvárgott a fiú tőlem való elzárkózásának az oka után, követelve hogy tudja, miért nem enged soha se be. Az alsó ajkam enyhén megremegett ahogy felálltam és szembenéztem vele. - Miért nem akarod, hogy megismerjelek? Miért engedsz közelebb, hogy aztán ellökj magamtól? Miért akarsz távolságot tartani? - böktem ki.

A szemei elárulták a fájdalommal és kétséggel teli érzelmeit, de hamar rendbe szedte magát. - Sok mindent akarok, de ez nincs köztük. - vont vállat.

- Akkor meg mit akarsz? Mert kezd egyre nehezebb lenni lépést tartani veled. - erősködtem tovább. Fáradt voltam, és beletörődtem, hogy az egészet rajta töltöm ki.

Nem szólalt meg, helyette csak még közelebb és közelebb jött, mire én hátráltam egy pár lépést, nem tudva, hogy valójában mit is csinálok.