Tizenhárom (ST Fanfiction)

2. évad 6. rész

Tizenhárom szemszöge:

Lassan lépkedtem, de a végtelen fekete térben ez is hangosnak hatott. Rá néztem a mellettem sétáló nővéremre, és az ő arcán is ugyan azt a félelmet láttam, mint ami a sajátomon volt. Ugyanaz volt a célunk: megtalálni Max bátyját, Billyt. Előttünk lassan kirajzolódott egy alak, majd felnézett ránk. Tizi közelebb lépett hozzá, mire a férfi megragadta a karját. Én csak lefagyva álltam, egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy Billy érzékel és lát minket, ugyanis ez elvileg lehetetlen volt. Akkor eszméltem fel, mikor Tizi egy sikollyal kitépte a kezét Billy kezei közül. Rémülten kaptam a nővérem keze után, de nem sikerült elkapnom, így bele zuhant a feneketlen sötét vízbe. Hiába próbáltam vissza hozni, már nem volt mentség. Billy felé fordultam, aki mozdulatlanul ült az ágya szélén.
- Billy? - szolitottam meg félve, de a férfi nem válaszolt. Billy behunyta a szemét, ami alól egy könnycsepp gördült alá, majd remegő hangon megszólalt:
- Sajnálom... Én nem akartam ezt...
- Billy... Miről beszélsz? - válaszoltam neki, mert valahol belül éreztem, hogy nem az elmenyúzó beszél belőle.
- Én nem akartam rosszat... De nem tudtam harcolni ellene...
- A... Az elmenyúzóról beszélsz?
- Igen... Én... Én próbáltam... De nem ment...
- Mi nem ment, Billy? Mi nem ment?
- Bántottam... Másikat... De nem akartam... esküszöm...
- Billy... Nyugodj meg... Én tudok segíteni...
- Nem... Rajtam már nem tudsz... Ennek nem lehet véget vetni...
- De igen! Véget lehet vetni neki, csak küzdeni kell ellene! Neked is!
- Én... Próbálok... De nem megy...
- De menni fog! Én hiszek benne, Billy! Higgy nekem!
- Nem... Nem megy...
- De menni fog! Te erős vagy, Billy! Harcolni ellene!
- Próbálok...
- Menni fog Billy! Képes vagy rá! Hidd el!
- Próbálom... Ígérem...
- Billy, én hiszek benned! Küldj ellene! Billy!
Megrémültem, mert látszott, hogy az elmenyúzó lassan átveszi az irányítást Billy felett.
- Én... Harcolni fogok... Ellene... Ígérem.
Majd egy mozdulattal el lökött, bele a vízbe, én pedig zuhantam a semmiben. Majd egy csattanással elterültem földön. Minden bizonnyal eltört a lábam, de ha nem is, akkor biztos megsérült. Fel keltem a földről, és kipróbáltam a lábam. Szerencsére nem fájt nagyon, így körül néztem. És ekkor megpillantottam egy nagyon ismerős alakot. Mamát.

Egy fehér kórházi ruha volt rajta, és láthatóan terhes volt, de hogy velem vagy Tizivel, azt nem tudom. Majd a sötétből ki lépett Papa.
- Szükségem van a másik lányodra is.
- Nem... Őt nem veheted el tőlem... Léna az enyém... - anya hangja remegett a félelemtől.
- Milyen édes... Már el is döntötted a nevét... De sajnos én nem fogom használni... Tőlem más nevet fog kapni...
- Nem... Nem teheted... Nem engedem...
- Hát ez nem tőled függ... Ezt én döntöm el. Már az enyém vagy mindkét lányoddal együtt.
- Nem... Ne tedd...
Majd össze esett, és két ember él vitte a szobából.

Ismét egy szobában voltunk, ahol anya feküdt egy ágyon, kezében az újszülött kislányával. Velem. És ismét megjelent Papa, de most három férfivel az oldalán. Intett nekik, mire ők elindultak Mama felé, aki a karjával védett engem, de mikor az egyik férfi felém nyúlt, egy mozdulattal megrúgta, majd ki ugrott az ágyból.
- Őt nem bántjáktok! - sírta Papa arcába, aki közben elé állt.
- Tévedsz. Már Bántottam.
- Nem... Azt nem tetted meg...
- Dehogynem.
Majd egy tűt szúrt Mama nyakába, és kivette a kezéből a kicsit, és eltűnt.

A kép elhomályosodott, majd ismét  Tizi mellett találtam magam a nappaliban. Sírva fakadtam, és megpróbáltam felállni, de nem tudtam rá állni a sérült lábamra, így Mike karjaiba estem. De ezzel most nem foglalkoztam, csak sírtam.
- Tiza, mi történt?
- Mama...
Majd megláttam magam előtt egy szörnyet, ami nagyon hasonlított az elmenyúzóra. Mostmár van teste. Válasz helyett csak három szót suttogtam el a jelen lévőknek:
- A harc elkezdődött.

Még egy kérdés. Érdekel titeket egy másik stranger thingses storim, amit instagramon írok? Mármint tegyem ki ide, vagy ne? Egyébként az insta oldal neve, a_sotetseg_lanya. Légyszi válaszoljatok kommentben💕