Tizenhárom (ST Fanfiction)

2. évad 10. rész

Lassan próbáltam kinyitni a szemem. Valami keményen feküdtem, ami meglehetősen hideg volt. Nyilván este lehetett, mivel körülöttem nem volt nagy fény. A kezemmel valami fogást kerestem, hogy felüljek, de nem sikerült, mert rögtön visszaestem. Egyértelmű volt, hogy visszatértem a valóságba, mert mostmár éreztem a testembe nyilaló fájdalmat, ami nem hagyott mozogni. Nem tudtam megmondani, pontosan hol is van rajtam sérülés, mert mindenhol fájt.

- Hé srácok! Felébredt! – hallottam meg egy hangot magam mellől, majd a szemem elé bekúszott Max riadt arca. Mellette hamarosan megjelent mindenki, majd nagy meglepetésemre megláttam Hoppert is, aki az elmúlt időszakban sehol sem volt. A fájdalommal nem foglalkozva nagy nehezen felültem, és a nyakába vetettem magam. Ő sem szólt semmit, csak szorosan ölelt engem. Miután elengedtük egymást, várakozóan néztem végig a társaságon, mert fogalmam nem volt, hogy eddig mi történt.

- Miután elájultál, Mike felkapott, betett a kocsiba, majd ide jöttünk, hogy biztonságban legyünk, aztán találkoztunk a többiekkel, akiket üldöztek, Tiziről leszedtük azt az izét, te pedig felkeltél. Röviden ennyi – szólalt meg Max, aki elsőként értette meg a ki nem mondott kérdésemet.

- És… - kezdtem félve. – Mi van az elmenyúzóval?

- Nem tudjuk. Valamikor meg fog jelenni – felelte Dustin. – És mi harcolni fogunk.

- De én nem akarok harcolni – suttogtam.

- Figyelj – guggolt le elém Tizi. – Muszáj. Csak neked van már erőd. Csak te tudsz nekünk segíteni. Kérlek!

- Nem, nem, nem – ráztam a fejem védekezően. Hiába az előbbi pillanatok Mamával, most eltűnt a magabiztosságom. Újra éreztem a fájdalmat, láttam a szenvedést, ezért ismét megijedtem. Ismételtem csak el akartam bújni a világ elől.

- Tiza – szólt egy halk hang, majd Mike óvatosan hozzám ért. Nem tudtam kezelni az erőm, ahogy sikítottam, úgy terjedt ki mindenkire egy pirosas ragyogó burok. Levegő után kapkodtam, miközben körbe néztem. Mindenki megdermedt, mintha megállt volna az idő, de mégis, a falon lévő óra tovább ketyegett. Úgy éreztem, hogy a tüdőm össze szűkűl, nem kapok levegőt. Nehézkesen felálltam, és a legközelebbi ajtó felé indultam. Senki nem jött utánam, senki nem szólt. Mert én megállítottam őket. Én tettem ezt! Én! Mégis mit csináltam és hogyan? Hiába értem ki a friss levegőre, továbbra sem bírtam lélegezni. A kapu felé mentem, hogy kijussak innen. A fájdalom továbbra is jelen volt bennem, mégis egyre gyorsabban haladtam. Mert menekültem. Egy dombon felfelé rohantam, ahogy csak tudtam. Nem akartam ott lenni, nem akartam látni, hogy a számomra fontos személyeknek bajuk esik. Ahogy futottam, szinte láttam magam körül ezeket az embereket, ahogy utánam kiáltanak, hogy segítsek nekik. Újra és újra sikítottam, hogy eltűnjenek, de nem használt. Kifulladva megálltam a semmi közepén. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, és észre se vettem, hogy futás közben ismét kapok levegőt. De ezzel most nem tudtam foglalkozni, mert a többiek halvány alakja egyre közeledett hozzám. Lassan körbe kerítettek, mire lekuporodtam a földre, és a kezem a fejem fölé tettem védekezés képpen. Éreztem, ahogy megfogják a karom, erre pedig szétcsaptam magam körül. Szinte lassított felvételben láttam, ahogy alrébb repülnek, és mikor a földre esnek, semmivé foszlanak. Megpróbáltam felállni a koszos földről, de nem sikerült, mert azonnal össze estem. A szemem előtt felrémlettek képek, emlékek, minden, ami velük volt. Majd a jelen is. Ahogy a plázában állnak, mozdulatlanul. Ahogy lassan kikerülnek a hatásom alól, és az ajtó felé igyekeznek. Hopper és néhányan a más irányba indulnak, Mike és Max támogatja Tizit. A legtöbben kint beülnek egy kocsiba, és elmennek, de a nővéremék maradnak. Majd feltűnik Billy. A szemem kinyitom, körülöttem villognak a lámpák. A levegőben, vagy inkább a térben vörös repedések jelennek meg, úgy, mint mikor a gondolataimban Mamával voltam. Mintha ki akarnék szakadni ebből a helyből. A testemben a fájdalom elviselhetetlenné fokozódott, mire behunytam a szemem. Mikor újból kinyitottam, már enyhült az érzés, de nem ez volt a legmegdöbbentőbb. Hanem hogy ott voltam a plázánál, pontosan Billy autója, és Tizenegyék mellett. A fényszórók eddig egyenesen Tizire világítottak, de ahogy a kocsi megindult feléjük, én gondolkodás nélkül elé ugrottam. Ott álltam, mintha meg tudnám állítani a járművet. Közben a barátaim felé fordultam, végignéztem rajtuk, de Mike szeme fogva tartott. Háttal álltam Max bátyjának, így nem láttam, csak éreztem, ahogy a kocsi nekem csapódik, és üvegszilánkok ezrei repülnek szanaszét.

Ismét új rész, remélem ez is elnyeri a tetszésetek! Valószínűleg nem fogom tudni befejezni ezt a jelenetsort, vagyis inkább a könyvnek ezt az évadát, mire jön a netflixes sorozat új évada, de próbálkozom haladni! Ti várjatok már az új évadot a sorozatból?

Puszi mindenkinek!🤍