Tizenhárom (ST Fanfiction)

8. Szeretet?

Mike szemszöge:
- Tehát - kezdett bele Tiza. - Miután elszöktem a laborból...
Itt Lucas közbe vágott:
- Tehát te is a laborból való vagy? Úgy mint Tizi?
- Igen - felelte a lány, majd Maxra pillantott. - Max elmondott mindent, nem?
- De igen! - háborodott fel a vörös hajú lány. - Csak ez az idióta nem akart hinni nekem!
- Hé, először te sem hittél nekünk!
- Elég! - ordította Hopper, mikor látta, hogy ennek nincs még vége.
Mikor csend lett, Tiza folytatta:
Utána találkoztam Hopperrel, és vele éltem pár napig. Ott iskolába mentem egy álnéven. De ezt tudjátok. Utána elszöktem, mert meg akartam keresni Mamát. Ott voltam egy kis ideig, majd elindultam megkeresni Kalit. Ő amolyan nővérem.
- De akkor ti most Tizivel vér szerinti nővérek vagytok?
- Igen - adta meg a választ Tizi. - Ő egy évvel fiatalabb nálam.
- Utána ránk találtak a rendőrök, és nekem haza kellet jönnöm. És most itt vagyok. Nagyjából ennyi.
Közben végig szorosan fogtam a lány kezét, nem tudom miért. Hisz én Tizibe vagyok szerelmes. Nem belé. Hisz őt még nem is ismerem. Ez így olyan zavaros...
- Figyelj, a lábadon lévő sebet ki kellene tisztítani. Csak eddig nem mertük, mert aludtál. - szólt Joyce.
- Rendben. - bólintott elszántan Tiza.

Tizenhárom szemszöge:

Feküdj le a kanapéra. Így. - jött oda hozzám Nancy. - A lábadat pedig tedd így. És nem mozdulj, bármennyire is fáj. Mert nagyon fog fájni. És ha kérhetlek, ne használd rajtam az erőd.
- Rendben. - feleltem ismét. Bár féltem.
- Nem lesz semmi baj - suttogta Mike, majd oda jött a kanapé mellé, leült oda. Majd a kezét az enyémre kulcsolta. Ekkor furcsa érzést éreztem. Mintha bizseregne a bőröm, ahol Mike hozzám ér. Ez biztos csak a félelem miatt van. Ekkor Jonathan oda lépett a lábamhoz , és megfogta azt, mire én kérdőn néztem rá.
- Csak hogy ne mozgasd majd - adta meg a választ a kimondatlan kérdésre. A többiek kicsit félve ültek a szőnyegen. Látszott rajtuk, hogy nem tudnak mit csinálni.
- Kezdjük - szólt Nancy. - Három... Kettő...Egy...
Ekkor ékes fájdalmat éreztem a jobb labamban. Felsikoltottam, és közben Mike kezébe kapaszkodtam mindkét kezemmel. A fájdalom elviselhetetlen volt. Megpróbáltam felemelkedni, hátha úgy kevésbé fáj, de Mike nem engedte. Átölelt, majd kicsit rám feküdt, így vissza nyomott a kanapéra, és ott is tartott. Én sikitva sírtam, se tudtam, hogy nem használhatom az erőmet, és éhez hatalmas önfegyelemre volt szükségem.
- Sh, semmi baj, mindjárt vége van! - nyugtatott Mike, mikor érezte, hogy egyre jobban ki akarok szabadulni alóla. - Itt vagyok, és segítek.
Zokogva kapaszkodtam béke a pólójába, ugyanis az volt a legközelebbi megfogható pont. Aztán hirtelen abba maradt a fájdalom. Majd egy rántást éreztem a lábamon, ebből azt következtettem, hogy Nancy bekötötte a sebet. Ezek után Mike
lassan felült, ezzel magával húzva engem is, ugyanis még mindig kapaszkodtam bele. Az arcom a fájdalom emlékére még mindig könnyes volt.
- Semmi baj, már vége. És én vigyázok rád. - suttogta szeretteljesen Mike, majd egy puszit nyomott a fejemre.
- És neked mi is az erőd? - kérdezte Dustin nem figyelve a mostani állapotomra.
- Neki sokkal több ereje van. - vetette át a szót Tizi. - Telekinézis, gondolat olvasás, mások erejének a felerősítése, illúzió keltés, nagyjából ennyi. Jól mondom? - nézett rám, mire csak bólintottam. Közben Mike lassan simogatta a hátam, mintha egy kisgyerek lennék, de nekem jól esett. Valami furcsa érzést éreztem. Ez lenne a szeretet? Egyszer Papa azt mondta, a laborban nincs szeretet, mikor Tizi megölelt engem, hogy megnyugtasson. Miközben ezen gondolkodtam, Hopper elmagyarázta a tervet, és hogy kinek mi lesz a szerepe. Engem magukkal fognak vinni Tiziék, mert ott nagyobb biztonságban leszek. És be kell zárni valami kaput. De én csak a mellettem ülő fiúra tudtam figyelni, ahogy ő a hátamat simogatja. Hiába volt annyi fájdalom, itt biztonságban éreztem magam először Mike karjai között.