Sebzett lelkek /Charles Leclerc ff./ BEFEJEZETT

47.rész

Charles:
M:nah,végre már itt vagy. Mondd mit mondott. Nem érdekel az se ha ezermillió kezelésre kell vinni,de életben van ugye? -nézett rám,tágra nyílt szemekkel életem szerelme.
Én csak néztem őt és egyszerűen pofán vágtam volna magam hogy egy ilyen nőnek,aki ennyire várta a gyermekét azt kell mondanom, hogy elveszítette őt.

M:nah mondd már.. most már kezdek félni. Charles.. hallod.

M:Charles...

Kiáltott rám Mia.
Rá emeltem a fejem majd egy szuszra kimondtam.

C:meghalt-mire sírni kezdtem, ahogy Mia is.

M:mi? Nem mondhatod komolyan. Charles ne szórakozz velem,ez nagyon rossz vicc.

C:nagyon sajnálom Mia.

M:nem,ez nem lehet. Az én gyerekem nem halhat meg. Nem halhat meg

Kezdte el dobálni a párnákat maga mellől a földre.

M:nem.. nem.. Vigyél azonnal a gyerekemhez,hallod. Vigyél azonnal hozzá.

Ordított és próbált leszállni az ágyról,leszedte a kezéről az infúziót majd felkelt az ágyról. Gyorsan odaléptem és megállítottam őt.

C:Mia,drágám,kérlek.

M:hagyj.. Charles.. engedj el,látni akarom a gyerekem..

C:Mia,nem. Kérlek, feküdj vissza. Nem akarom, hogy te is rosszabbul legyél.

M:kit érdekel, hogy én hogy vagyok. Luka az egyetlen, aki számít,érted? Luka..

Majd arrébb lökött és kiment a folyosóra. Odament a dokihoz, aki a kiabálás miatt a szobához jött.

M:vigyen azonnal a gyerekemhez.

D:asszonyom ez nem tenne jót magának.

M:ki a francot érdeklek én,ha? Születünk és meghalunk,elég idős vagyok ahhoz, hogy meghaljak,de ő.. ő 1 órája született,úgyhogy azonnal odavisz, hozzá. Megértette?

A doki belegyezett és elmentünk az intenzívre.

D:a harmadik ágy az.

Mia egyből odament, míg én távolabb álltam meg. Ahogy lehúzta Mia a lepedőt ,egyből sírni kezdett.

M:nem.. nem.. Nem lehet.. Luka..

Csúszott le a földre a fal mentén. Egyből odarohantam hozzá.

C:Mia,drágam.. inkább menjünk.

M:hagyj.. ő a kisfiam..

C:Mia..

M:mondom, hogy hagyj..

Állt fel majd újra Luka felé fordult.

M:én drága kisfiam,hogy történhetett ez? Hisz ott voltál a karomban.. Ilyen.. Ilyen nem történhet egy emberrel. Kérlek kisfiam,Luka,ébredj fel. Nem hagyhatsz itt minket.

Mondta sírva.

M:nem ébred fel.. Charles.. nem ébred fel

Odamentem hozzá és szorosan magamhoz öleltem.

C:gyere drágám,menjünk vissza a szobába,jó? Kérlek.. nem szeretném, ha elájulnál itt.

M:nem hagyhatom itt őt.. nem.. Charles.

Nézett rám könyörgő szemekkel.

C:Mia,kérlek. Drágám,most egyedül kell őt hagynunk,jó? De a Jó Isten vigyázni fog rá. -majd bólintott egyet,megsimította Luka arcát majd lassan visszamentünk a szobába.

/2 nap múlva/
Charles: 2 napot még bent töltöttünk a kórházban,Mia kapott nyugtatókat,ahogy én is,különben lehet, hogy már valamelyik ablakból ugrottam volna ki kétségbeesésemben.

D:mostmár hazamehetnek.

C:köszönjük doktor úr... Hallod kicsim,hazamehetünk.

M:ahamm..

Igen mostanában ennyi a max, amit kommunikálunk,én mondok neki valamit és ő hümmög rá. Teljes mértékben megértem őt, hisz ezt soha életünkben nem fogjuk tudni elfelejteni,de az se megoldás, ha depresszióba esünk.
Mia felöltözött majd lementünk a parkolóba és hazamentünk a kórházból. Felbattyogtunk a lakásunkhoz,kinyitottam az ajtót és Mia egyből a gyerekszobába ment és magára zárta az ajtót. Én egy üveg sörrel kimentem a teraszra és leültem. Egyből sírni kezdtem,folyamatosan magamat ostoroztam,hogy én nem figyeltem eléggé Miára vagy rossz génjeim vannak és ő azt örökölte.. nem tudom.. de teljesen kiborultam.

Mia:az elmúlt 2 napban elvesztettem önmagam,teljesen. Igazándiból, ahogy Luka meghalt,én is meghaltam vele együtt.
Ahogy bementem a gyerekszobába megfogtam az egyik plüssállatot és lefeküdtem vele együtt a kanapéra, ami lett véve a szobába,hogy ha itt kell vele aludnom legyen helyem. Csak néztem a babaágyat és kiborultam.
Mindent, ami a közelemben volt elkezdtem a falnak dobni. A polcon lévő játékokat ledobáltam a földre.

Charles:már egy ideje itthon voltunk mikor nagy zajt hallottam a gyerekszoba felől. Odarohantam az ajtóhoz.

C:Mia jól vagy? Mia -próbáltam kinyitni az ajtót,de nem tudtam.

C:Mia.. hallod.. válaszolj.. Mia. -majd abbamaradt a zaj és csak sírást hallottam. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy nem esett baja.

C:Mia.. kérlek, nyisd ki az ajtót. Mia.. -majd kattant a zár. Ott ült a fal mellett kezében az egyik kis gokart játékkal, amit vettem Lukának.

M:ő is gokartozott volna, mint te.. Ugye? Legalább olyan jó lett volna, mint te voltál.
Tudod, utálom, hogy forma 1-es autót vezetsz.

Nézett fel rám.

M:és azt is utáltam volna, hogy ő is olyan akar lenni, mint te,de inkább vitatkoznék veled és Lukával, hogy nem akarom, hogy gokartozzon, miközben ő nagyon szeretne, mintsem hogy még egy gokartot se látott.. nem hogy igazit,még játékot se.. Pedig nézd meg ezt a szobát..

Mutatott körbe.

M:látszik, hogy egy forma-1-es pilóta az apja a gyereknek. Látszik...

Nézte újra a kis gokartot,mire én odamentem hozzá.

C:Mia..

M:hagyj.

Lökött arrébb.

M:hagyj békén. A fiammal akarok maradni.

C:rendben,maradj itt,de kérlek, ne zárd be az ajtót. Oké? Ígérem, nem jövök be, csak ha szólsz vagy zaj van,oké? De ne zárd be. -mire bólintott egy aprót én pedig kimentem a szobából.

/este/
Charles:Mia egész nap a szobában volt,azóta nem hallottam semmilyen zajt szerencsére.
Csináltam egy kis tésztát vacsorára mivel egész nap nem ettünk semmit. Bementem szobába Miához.

C:Mia,drágám,hoztam kaját.

M:nem kell.

C:de enned kell valamit,ma még nem is ettél.

M:nem kell.

C:Mia,könyörgök,ne tedd ezt magaddal,ez csak egy kis tészta,lassan megeszed és mind ketten nyugodtabbak leszünk.

M:rakd le oda.

Mutatott az asztalra.

C:de Mia kérlek,edd meg.

M:azt mondtam, hogy rakd le. És menj innen. Hallod.. menj ki..

Mondta egyre hangosabban, úgyhogy csináltam, amit kért tőlem.
Azután leültem az asztalhoz,ettem egy kicsit a tésztából majd elmentem a hálóba,elővettem a fiókból Luka ultrahangos képét majd azt szorongatva elaludtam.