Sebzett lelkek /Charles Leclerc ff./ BEFEJEZETT

35.rész

C:a főnök behívott Maranellóba gyors megbeszélésre,2 körül jövök.

M:oké. Addigra csináljak kaját?

C:igen. Szerintem jól fog esni. Köszönöm.

M:okés.

C:hát akkor.. szia

Köszönt el messzebbről... olyan kínos volt..
 
/2 óra körül/

Charles:elég gyorsan visszaértem.

C:Mia? -léptem be a házba.

C:hát te mit csinálsz? -ott térdelt a földön és sok kép volt előtte.

M:eszembejutott egy kép és előszedtem az összeset.

Ültem oda mellé a kanapéra.

C:az te vagy? -mutattam az egyik képre ahol egy kislány épp kereket segít cserélni az apukájának.

M:igen.. igazándiból mindig is érdekeltek az autók.
Képzeld ezután anyukám mérgesen kijött a házból és bevitt a szobámba és leszidott, mert, hogy egy lánynak szép szoknyákba kell járni, tisztelettudóan viselkedni,virágokat gondozni és nem autókkal foglalkozni.

Mesélte nevetve.

C:én miután apukámmal hazamentem a gokart pályáról ahol elhatároztam, hogy forma 1-es pilóta leszek anyukám elé álltam és azt mondtam neki, hogy:

C:a te kisfiad egy forma 1-es világbajnok lesz..mire apám nevetni kezdett ugyanis azt hitte, hogy csak viccelek,de rájött, hogy komolyan gondoltam miután mindig mentem gokartozni.

M:nézd ezt a képet.

Adott oda egy képet, amin egy kislány van amint a színpadon áll.

M:itt olyan 5 éves lehettem,elmentünk egy helyi rendezvényre és én felszöktem a színpadra. Anyukámék mindenhol kerestek majd megfogtam az egyik mikrofont,persze majdnem elejtettem olyan nehéz volt és elkezdtem mondani, hogy mi történt eddig az én szemszögemből. Anyukámék csak nevettek rajtam,innen tudtam, hogy nekem sajtósnak kell lennem.

C:na és nézd meg, ha akkor nem mész fel arra a színpadra lehet, hogy mi sose találkozunk.

M:lehet.

Hajtotta le a fejet.

C:mi anyukáddal az utolsó emléked?

M:fuh.. azt hiszem itt voltunk a rózsakertben,épp öntöztük a rózsákat mikor anyukám rosszul lett és sajnos a kórházban meghalt.

C:akkor ezért akarod rendbe hozni a rózsakertet?

M:igen. Az ő emléke miatt.

C:és apukáddal?

M:ott álltam az szobaajtaja előtt,összeszedett holmival és közöltem vele hogy elmegyek Monacóba az egyetemre. Nem reagált rá semmit,majd közelebb mentem hozzá,letérdeltem elé és úgy mondtam el neki újra, hogy elköltözök. Erre csak annyit mondott, hogy sok sikert,kislányom.

Mondta szomorkásan.

C:beteg volt?

M:nem,vagyis az orvosok azt mondták, hogy nincs semmi baja csak így reagált anyukám halálára.
Sajnos sose tudta feldolgozni és én az egyetemig bírtam vele maradni.
A lelkem már nem bírta ezt tovább.

M:tudod, hogy hogy találkoztak a szüleim?

Kérdezte nevetve.

C:na hogy?

M:anyukámmal épp akkor szakított az akkori barátja és dühösen kiviharzott a srác lakásából,mikor a járdán apukám jött vele szembe. Apum megkérdezte tőle hogy mi a baja,mire anyukám elküldte őt a fenébe és ment haza,apukám pedig ledöbbenve állt egy helyben és hisztis libának nevezte anyumat. Aztán kiderült, hogy egy egyetemre járnak. Először nagyon előítéletesek voltak egymással, de utána megkedvelték egymást.

C:valahogy ismerős nekem ez a történet.

M:honnan?

C:gondolj csak bele. Én elküldtelek téged a fenébe többször is és te is engem,aztán kiderült, hogy egy városban lakunk és végül megkedveltük egymást.

M:igazad van.

Mondta szomorkásan.

C:Mia tudnod kell valamit. Egyáltalán nem benned nem bíztam, hanem az előző barátnőm elég hosszú ideig megcsalt,pedig én még akkor is vele voltam mikor már kezdett kihűlni a kapcsolatunk és én nem vettem észre semmit abból, hogy megcsalna,én.. egyszerűen csak féltem, hogy újra ez történik.

M:Charles nem szeretnék most erről beszélni,hagyjuk.

Majd felállt és elkezdte összeszedni a képeket,segítettem neki,de a nap további részében teljesen idegenként viselkedtünk a másikkal.