A Gyógyíthatatlan

VII. fejezet

A nap már lemenni készült, s ezzel az eget csodálatos színekbe öltöztette, melyek még szebbé tették a világosságot. Nem volt sem meleg, sem hideg. Kellemes meleg levegő csapkodta Lili pasztel rózsaszínű ruhájának szoknyáját, ezzel olykor kicsikét többet felfedve vékony, karcsú combjaiból. Magasított talpú cipőjében, sietősen lépkedett a megbeszélt hely felé, mely egy HoSeok által ajánlott, barátságosnak mondott kis bár volt, melynek nem igazán volt nagy hírneve. A nő késett a találkozóról dugóba került busza miatt, így sokkal gyorsabbra vette lépteit, hogy ne várassa meg túl sokáig a férfit.

HoSeok a bár ajtaja mellett állva lesett rá percenként az órájára már-már kétségbeesetten, ahogy átszaladt agyán az a gondolat, hogy a nő megvezette hogy lekoptassa, vagy hamarosan jön egy üzenet tőle, hogy még sem akar, illetve nem tud találkozni vele ma. Eluralkodva rajta a pánik, vette elő telefonját, majd kezdte el megcsörgetni az adott számot, mely a harmadik kicsengés után el is hallgatott.

- Mindjárt ott vagyok - hallottam meg a siető hangot.

- Minden rendben? - tette fel azonnal a kérdést - Hol vagy? Eléd menjek?

- Egy perc és ott vagyok - mondta, majd le is tette, de HoSeok aggodalma még mindig nem hagyott alább. Nem tudta miért siethet ennyire, de gondolta hogy késésben van és emiatt rohan, de számba vette azt is hogy valami történhetett út közben. Folyamatosan lesve a körülötte elterülő városrészt, várta hogy meglássa Lilit, aki pont abban a minutumban fordult le az ő utcájába egy sarokkal arrébb. Magas talpú cipőinek hangja zengte be a csendes utcát, mely egyre jobban közeledett a férfi felé.

- Nagyon nagyon sajnálom hogy várnod kellett - amint elé ért, térdeire támaszkodva és levegőjét kapkodva kért bocsánatot - Dugóba került a buszom.

- Semmi baj! Jól vagy? - hajolt lejjebb a férfi, s aggódó tekintettel nézett Lilire, kinek hátára rátéve kezét, simogatta megnyugtatásképp - Gyere, menjünk be, és hozok neked vizet.

...

Már a harmadik üveg soju is kezdett elfogyni kettőjük által, kik valamikor mosolyogva és röhögve meséltek történeteket, dolgokat magukról, valamikor pedig lelkizve, egymás vállára borulva mondtak el szomorúbb dolgokat és megtörtént eseményeket. Mintha minden egyes gát átszakadt volna köztük, úgy beszéltek egymással. Olyan őszintén és megbízva egymásban, noha az alkohol rátett egy lapáttal arra, hogy mindezeket a dolgokat kiadják magukból. Lili olykor már értelmetlenül motyogott és néhol véletlen az anyanyelvén szólalt meg, ahogy a bódító nedű kezdte kiütni őt, mivel egy idő után a szervezete már nem igazán bírta. HoSeok a lánynál sokkal jobban bírta és egy kis kellemes szédülésnél többet nem is érzett.

A férfinek tetszett ez a szituáció, ahogy Lili a vállára dőlve, olykor értelmetlen dolgokról beszélt, vagy abban a pillanatban pont nem értette mit is mond. De abban a pillanatban nagyon közel érezte magához, és nem csak fizikailag, hanem lelkileg is.

Egy pillanatig csend urakodott közöttük, mely alatt a lány felöli kezével a másik vállát próbálta megvakarni, de ahogy egy kicsit is megmozdult karja, Lili feje az oldalához csapódott, melytől egy pillanatra meglepődött. Kezét úgy vitte vissza maga mellé, hogy óvatosan, azt már a lányra fektette egy picit. "Milyen apró test" mondta magában amint tudatosult benne, hogy már egy aprócska érintésre, mint ez, érződik, hogy fele akkora mint ő. Lili egy picikét mocorgott, s arcát félig a férfi oldalába fúrta.

- Ho... Seok... - mondta ki a nevét, majd ásított egy nagyot - Fáradt vagyo... - kétszavas mondata közben, hangja egyre halkabb és halkabb lett, mígnem az utolsó betűt le is hagyva, nagy, egyenletes levegőket véve aludt el a férfinak dőlve, aki csak jót mosolygott az egész szituáción.