A Gyógyíthatatlan

IV. fejezet

- Hol követettél el gyilkosságokat? Csak Seoul-ban? Vagy esetleg más helyeken is? Esetleg egész Dél-Koreában? – tette fel kérdését Lili, miközben lábait keresztbe tette. Minden egyes mozdulatát kitanulmányozta, és figyelte KiHyun, akár egy kiéhezett vad. Már másfél hete nem téveszti szem elől a nőt, aki kezeli őt. Sok mindent mondott el már neki, persze megfontoltan használva szavait. Tekintete sokszor elidőzött a csillogó, kristály kék szemein és selymesen puhán tűnő lábán. Meg akarta érinteni, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg olyan puha mint amilyennek képzelni, vagy annál jobb. Volt mersze hozzá, de ha megteszi, akkor jelenthetik emiatt. Megbabonázva érezte magát, mikor a nő cseresznye vörös ajkait megnyalta.

- Egész Dél-Koreában – válaszolt hol nyugodtan.

- Hány gyilkosságot követettél el?

- Mennyit írtak az aktámban?

- Nem tudom. Ezért kérdezem. Mondtam, KiHyun, Mindent magától akarok tudni. Minden történetét meghallgatom, amít itt vagyok.

- Ezt hogy érti?

- Csak gyakornok vagyok itt, KiHyun. Három hónapig vagyok csak Koreában. Utána haza utazok – a hallottakra, valami megmozdult a férfiban. Mintha fájdalmat érzett volna üres belsőjében. „Mi lehet ez?" kérdezte folyamatosan magától, hisz ezt a fájdalmat eddigi élete során, nem igazán tapasztalta – Ebből másfél hét eltelt, és már csak két hónap és körülbelül két és fél hét van hátra. És szerintem majd az egyik itt dolgozó embernek átadják, hogy továbbvigye a kezelésed. Sajnálom hogy nem én segíthetek neked – mosolygott rá kedvesen, ennyi idő után, mely miatt KiHyun rendesen meglepődött. Ilyen igaz mosolyt még sosem látott és ezt azon nyomban tanulmányozni kezdte és próbálta leutánozni ezt a mimikát, mely balul sikerült, így Lili elég furcsállóan pillantott rá – Minden rendben? – húzta fel egyik szemöldökét. Grimasza vicces volt a számára, és emiatt majdnem elnevette magát – Próbál utánozni?

- Igen. De sosem ment az érzelem kifejezés. Sokszor próbáltam, de ez nem az én világom. Nem tudok mosolyogni.

- Nem olyan reménytelen, szerintem. Lehet még rajta csiszolni.

- Nem áll jól nekem a mosolygás – mondta ridegen.

- Ha úgy állsz hozzá, biztos nem lesz jó. Talán ha megtanulod, akkor talán újra lehetsz szerethetsz. Bármi megtörténhet. Talán megtalálod azt a lányt, akit igazán szeretsz, és ő is viszont téged.

- De ugye tudja, hogy a pszichopaták nem éreznek semmit.

- Te még is szerettél egyszer – vágta rá azonnal magabiztosan – Ha ezt az érzést érzi, és érezte már valaha, akkor tud újra szeretni. Nem mindig egy szerelem van az életben. Talán az előző barátnője nem szerette és csalódott, és ezáltal egyben a szerelemben is csalódott. De talán a következő, vagy a harmadik, hetedik vagy nyolcadik lesz az, aki boldoggá tud tenni – magyarázta gondolatait – Szerintem nem lenne nehéz neked egy nőt szerezni aki elfogadna.

- A külföldiek mennyire fogadnának el? – kíváncsiskodott, miközben nyelvével megnedvesítette kiszáradt ajkait.

- A hozzáállása itt a kérdés. Bár persze mindenhol vannak olyan emberek, akik nem képesek elfogadni a másikat. Engem sem képes valaki elfogadni. Bárhová is megyünk, mindig lesz egy olyan emberk aki nem fogadja el, hogy kik vagyunk.

- Igaz. Sokan nem képesek elfogadni a másikat... Lili. Volt már valaha férfivel? Van valakije? – tette fel a kérdését kíváncsian, és hirtelen, min a nő meglepődött, hisz nem számított erre. Egy pillanatra még bele is pirult a kérdésbe, de vissza véve maszkját, kifújva magát, szólalt meg.