OC One Shot-s Mi, mint anime karakterek!

Boku No Hero Academia

U.A. Hősképző. Minden japán gyermek arra vágyik, hogy egy nap ebbe az iskolába felvételizhessen, hogy egy nap igazi hőssé váljon. Van, aki szimplán azért, mert az menő és valljuk be, mi más lehetne az? Van, aki az anyagi biztonságért csinálja. És vannak, akik azért, hogy az emberek életét tehessék jobbá, azzal, hogy biztonságot adnak nekik, ahogy minden alkalommal mosolyt csalnak az arcukra. Két jó barát is hasonló álmokat dédelgetve álltak neki a vizsgának, ami a jövőjüket hivatott eldönteni.

-Készen állsz Rauru? –kérdezte az egyik fiú, Zorutan. Röviden csak Zoru néven ismerték, az általános iskola egyik visszafogott nagymenője, ha lehet így fogalmazni. Sosem kérkedett, teljesített mindenből, amiből kell, így népszerű sose volt, de mindenki odasorolta az ikonikus arcok közé. Átlagos magasság, a lehetségesig kidolgozott izmok és egy olyan mosoly, ami után a legkőszívűebbek is haza akarják vinni magukkal.
-Igen, csak picit aggódok, mi lesz, ha túl nehéz lesz a gyakorlati vizsga... Elvégre ki tudja mekkorák ezek a robotok, akkor pedig nekem lőttek. –Rauru egy alacsonyabb fiú volt, zömökebb, de vállas testalkattal. Nem a volt a legnépszerűbb sosem, inkább a különcök királya volt, tökéletes kiegészítése Zorunak, a pince legteteje és a tető legalja barátsága volt ez, de úgy tűnt életre szóló.
-Ne aggódj, az írásbelin úgyis remekeltél, itt is kell szerezned néhány pontot és meg is vagy. –bíztatta Zoru barátját.
-Indulás! –üvöltött le egy ismerős hang az egyik lelátóról. Present Mic volt az, a profi hős, aki a vizsgát felügyelte. Mindenki értetlenkedve nézett rá. –A bevetésen nincsen visszaszámlálás, nyomás! –Ahogy Rauru körülnézett, a kapuk már nyitva is álltak és egy hatalmas belváros képe tárult a vizsgázók elé, akik láthatóan meg is rohamozták azt. Zorutan picit lemaradt, de csupán, mert használta képességét.
(Képesség: Alkimista; Bármilyen anyaghoz hozzáérve lemásolhatja annak szerkezetét és egy ugyanolyan szerkezetű, Zorunál feleakkora gólemet hoz létre, amit szabad akarata szerint irányíthat. Minél ellenállóbb az anyag, vagy minél több ilyen követőt hoz létre, annál jobban elfárad fizikailag. Ha úgy akarja, leállíthatja a képességét, de ha elalszik, azonnal megszűnik, és a gólemek elpárolognak.)
-Csak nehogy lemaradjak! –mondta Rauru, majd ő is megcsillogtatta tudását.
(Képesség: Hipervándor; Rauru képes atomjaira bontani testét, majd ahova nézett előzőleg, a másodperc tört része alatt újraalkothatja magát. A képessége hátulütője, hogy csak a testét viheti magával, ezért nem is mutatja meg a képességét szinte soha. Ezt kiküszöbölve Rauru egy olyan alsónadrágot hord, ami a saját hajából készült.)
A fiú egy pillanat alatt a csoport élére került és végigugrálva az első utcán, szeme elé tárult az ellenség.

Egy közel 5 méteres robot csapott Rauru felé, aki bár könnyedén kiteleportált a támadás elől, a látvány megrémítette. Arra gondolt, hogy ilyenekkel semmi esetre sem tud elbánni. Egy másik diák ugrott rá a robotra, a szájából hűvös szelet fújva megbénította a robotot, majd könnyedén összetörte azt. Lassan átláthatatlan volt a vizsga helyszíne. Mindenhol csak nagy robotok és gyerekek, akik szó szerint irtották őket. Az élen Zorutan járt, aki egy tucat acél-gólemmel a pálya majdnem minden részén jelenvolt. Elképesztő mentális jelenléte volt, ahogy végig a ranglétra élét tartotta, pedig a fele társaság észre sem vette, hogy ő használja ezeket a követőket. Rauru nem volt ilyen helyzetben próbálta nyers erővel elintézni a robotokat, de bárhol is ütötte őket, nem segített. A helyezkedéssel nem lehetett gondja, verekedni megfelelően tudott, de ilyen ellenfelekhez szerencsésebb képesség kellett, nem tehetett semmit.

A vizsga végét jelző kürt megszólalt és a harcok abbamaradtak. Mindenki izzadtságban úszva hagyhatta el a helyszínt és mehetett haza. A pálya szélén Zorutan feküdt ki, rettentően megerőltette magát, de láthatóan megérte. Legjobb barátja segítette fel, melankolikus állapotban.
-Na hogy ment, Rauru? –kérdezte a fáradt diák.
-Nem jól, sőt sehogy. –válaszolt szégyenkezve Rauru.
-Ezt meg hogy érted? –Zorunak még kiakadni sem maradt ereje.
-Egy nyamvadt robottal sem végeztem, csak elterelésnek voltam jó, semmi több.
-Azért egy pontot csak szereztél, nem tudom, hogyan osztályoznak bennünket, de tuti nem csak a pusztítás számít.
-Legyen igazad, haver... -Mindezek után nem volt sok dolga a két barátnak, csupán megvárni, míg megérkezik a hivatalos levél, melyik intézménybe vették fel őket. A leglassabb napok következtek.