Kegyetlen szerető szív

11

Pár csendben töltött perc után még mindig engem ölelve elkezdte a hátam simogatni. Gyengéden húzta végig kezét gerincem vonalán, miközben fejét nyakamba temette és egy apró puszit nyomott kiszívott bőrömre. Aztán fennébb haladva megpuszilta az állam, majd mélyen a szemembe nézett.
- Mit tett veled?- kérdezte aggódó tekintettel, de szemében ott bújkált a férfi iránt érzett gyűlölet.
- Semmit, épp időben érkezett...- suttogtam halkan.
- Hát azt kétlem- rázta meg a fejét keserű mosollyal, miközben rápillantott a csuklómra, amin hatalmas vörösség keletkezett a Senju szorítása miatt.- Ígérem megfizet mindenért, amit veled tett!- mondta kegyetlen tekintetével, majd ellépett tőlem és Tobirama-sama után ugrott.
- Ne, várjon!- kiáltottam utána, de már nem hallotta.
Idegesen sétáltam az ablakhoz és kinéztem rajta, de sehol nem láttam a két férfit. Aztán csata zajára lettem figyelmes a Konoha melletti dombon. Remegő végtagokkal kezdtem el rohanni kifelé, hogy valahogy leállítsam a két férfit. Bár fogalmam sincs, hogy tudnám ezt megtenni, hiszen mindketten képzett ninják, a legjobbak közé tartoznak. A legésszerűbb az lenne, ha szólnék Hashirama-samának, de nem tudom hol lehet, ezért nekem kell tennem valamit. Remélem nem fogok túl későn érkezni.

~Madara szemszöge~
Idegesen Tobirama után ugrottam, hogy végre jól ellássam a baját. Azóta erre várok, hogy az a seggfej megölte Izunát, most pedig itt az alkalom. Eddig nem ugorhattam csakúgy neki, akkor azonnal engem kiáltottak volna ki bűnösnek. Most viszont, hogy bántotta Katsumit, itt a tökéletes lehetőség, hogy a földbe döngöljem. Már két okom van rá, hogy szétverjem a fejét és nem fogom visszafogni magam. Megkapja, amit megérdemel, az sem érdekel, ha emiatt bajba kerülök.
Amikor megpillantottam a Senjut a dombon, azonnal felugrottam hozzá és késlekedés nélkül rátámadtam. Csak egyik kezét tudta használni, hogy kivédje egy kunaival a támadásom, így másik kezemmel könnyedén megsebesítettem. A karját fogva ugrott el a közelemből és egy víz típusú támadást küldött felém. Magabiztos mosollyal indítottam meg ellentámadásom, a Pusztító Poklot. Biztos vagyok benne, hogy a faluból is látni lehetett a lángokat, de ez a legkevésbé sem érdekelt. Kardomat fogva hozzágrottam, mert van még hozzá egy-két szavam.
- Durvulj csak be, alig várom, hogy száműzzenek a faluból emiatt!- kiáltott rám, miközben ő is kirántotta a kardját.
- Nem érdekel, ha az lesz! Most megfizetsz mindenért, amit tettél. Izunáért és Katsumiért egyaránt- vágtam rá.
Kihasználtam, hogy óvatlanul a szemembe nézett és a legerősebb Genjutsumba taszítottam. Egy pillanat múlva erőtlenül esett össze, majd rögtön fel akart kelni, de nem tudott. Távolabb ugrottam és beindítottam egy tűz típusú támadást, de egy vízfallal kivédte. Villámgyorsan mellé ugrottam ismét és gyomorszájon rúgtam, legalább 100 métert repült. De nekem ennyi nem volt elég, többet akartam. Elvakított a düh és gyűlölet, amit a férfi iránt érzek, és semmi mást nem akartam, csak holtan látni őt. Itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy megöljem ezt az embert és megszabadítsam a világot a létezésétől. Egy ilyen seggfej úgyse fog hiányozni senkinek.
Pszichopata vigyorral indultam meg lassan feléje, ő pedig akármennyire próbálkozott, nem tudott felállni. A Genjutsum rendesen kimerítette, ráadásul a rúgásom se volt gyenge. Szerintem már látta maga előtt leperegni az életét, miközben éles kardommal a kezemben lassan sétáltam felé. Megszünt számomra a külvilág és csak egyetlen gondolat férkőzött a fejembe: öld már meg őt!
Hirtelen két kar hátulról szorosan átölelte a derekam és meghallottam Katsumi könyörgő hangját.
- Madara-sama, ne öld meg, kérlek! Csak magadnak ártanál vele, arra pedig semmi szükség!
A lány hangja mintha visszarántott volna a valóságba. Hallatszott, hogy sír és reményvesztetten próbálja elérni, hogy ne veszítsem el a fejem teljesen. Ha most nem érkezett volna meg, az a seggfej Senju biztos halott lenne eddig.
- Katsumi, nyugodj meg... nem teszem meg- ejtettem ki kardot a kezemből, ami hangos puffanással esett a földre.
A lány ennek hatására összerezzent és hirtelen szorosabban kezdett ölelni. Gyengéden megfogtam kezeit és lehámoztam magamról, majd magam elé rántottam a lányt. Meglepetten, vörös fejjel bámult fel rám, mire én csak lehajoltam hozzá és érzéki csókot nyomtam ajkaira. A kezdeti megdöbbenés után viszonozta a csókot és kezeivel bizonytalanul átölelte a nyakam. Apró mosolyt csalt arcomra a mozdulat és gyengéden átkaroltam a derekát mindkét kezemmel. De nem merülhettem el teljesen a lány ajkainak lágy érintésében, mert ebben a pillanatban megérkezett Hashirama.
- Mi a jó eget csináltatok már megint?!- kérdezte ritkán hallott ingerültséggel.
- Az öcséd egy idióta és végre kapott egy kis ízelítőt abból, ami jár neki- vágtam rá ridegen.
Katsumi hozzámbújt és fejét mellkasomba temette, mire szorosabban kezdtem ölelni a derekát. Hashirama odasétált az öccséhez és felsegítette a földről. Szikrákat szóró tekintettel meredt a szemembe, majd Katsumira tévedtek szemei, mire arca megváltozott. Mintha megértette volna, hogy ismét tévesen hibáztat engem mindenért és idegesen Tobiramára pillantott.
- Tobirama! Mit csináltál? Választ várok!
- Nem rád tartozik, bátyám! Amúgy sem nagy cucc...- motyogta fájdalmas arccal.
- Na ne röhögtess!- vetettem oda idegesen.- Nem nagy cucc, hogy meg akartad erőszakolni?!
A kérdés hallatán Hashirama tekintete elsötétült és a földet kezdte bámulni. Katsumi összerezzent a karjaimba, mire végigsimítottam hátán, hogy biztonságérzetet adjak neki. A fiatalabb Senju ingerülten meredt rám.
- Igaz ez...?- kérdezte Hashirama öccsétől kifejezéstelen arccal.
- Ch...- fordította el a fejét idegesen.
- Tobirama... nem ismerek rád- motyogta Hashirama csalódottan.
- Ez a te drága kisöcséd! Ideje észrevenned, hogy igazából mekkora egy seggfej- szóltam oda keményen, miközben gyűlölettel teli tekintettel figyeltem Tobiramát.- Ha még egyszer meglátlak a közelében, esküszöm, hogy megöllek!
Azzal felkaptam Katsumit a karjaimba és elindultam haza. Erősen átkarolta a nyakam és fejét a vállamba fúrta, de gyanítom, hogy nem a háztetőkön ugrálástól ijedt meg. Még mindig félt attól az embernek sem nevezhető seggfejtől, pedig már itt vagyok vele. Olyan szorosan préselődött hozzám a karjaimban, hogy törékeny teste még kisebbnek tűnt. Olyan volt, mint egy kislány, egy kislány gyönyörű szemekkel és igéző tekintettel. Aki még az én jégszívemből is szeretetet tudott kicsikarni.