Egy meleg fiú története

tizenkilencedik

A hét további részében Jungkook nagyon sok időt töltött velem, ami miatt az egész suli furán méregetett engem. Ez eléggé zavaró volt, Jungkook pedig úgy tűnt, mint, aki észre sem veszi. Reggelente a suli előtt várt, hogy együtt menjünk a könyvtárba, hiába mondtam neki, hogy ne csinálja. Szerettem vele lenni és szerencsére a szerelmét sem hozta fel többet, ezért sikerült kizárnom a gondolataimból. Az angolban is sokat segített és egy novellámat is elolvasta. Mindennap a fülemet rágta amiatt, hogy azt akarja látni, amivel az egyetemre is jelentkezek, de mindig leráztam azzal, hogy még nem javítottam ki, holott már készen voltam vele és Mr. Minnek is odaadtam. Pénteken nem kellett dolgozni mennem, ezért hazakísért engem, de mielőtt beléptünk volna a házba, megfogta a kezem és magához húzott.

-Minnie, nincs kedved nálunk lenni a hétvégén? Anyáék folyton nyaggatnak és én is örülnék... - motyogta zavartan vakargatva a tarkóját. Jól át kellett gondolnom és valószínűleg rögtön rá kellett volna vágnom, hogy nem, de mégsem tettem. Magamban mérlegeltem a lehetőségeket. Tudtam, hogy nagyon nehéz lenne mellette lennem, ugyanakkor eszembe jutott az is, hogy talán ha elalszik, megint lophatok tőle egy csókot, amit nagyon szerettem volna. Egy görénynek éreztem magam, amiatt, hogy képes lennék úgy kihasználni, de minden porcikám vágyott rá és nem volt több lehetőségem. Hamarosan összejött volna a lánnyal, akit szeret és nem lógott volna többet velem, tehát tényleg nem maradt más választásom, mint megragadni az alkalmat.

-Jól van. - bólintottam, mire meglepve pislogott felém, mint aki nem hiszi el, hogy belementem - De nekem holnap dolgoznom kell és az sem biztos, hogy apa elenged...

-Majd én beszélek vele, ha akarod és holnap is elkísérlek munkába, délután pedig érted megyek! - hadarta boldogan. Olyankor nagyon megnehezítette a dolgomat, mert a szívem ki akart ugrani a mellkasomból, annyira hevesen dobogott, hogy ilyen lelkes volt miattam.

Apa még nem volt otthon, csak Namsun, mert ő sokat dolgozott otthonról, ezért rögtön ebéddel kínált minket. Nem tudtam, hogyan kezdjem el, de még mindig jobb volt vele beszélni, mint apával. Az igazság az, bármennyire is jó lett a kapcsolatunk, nem múlt el nyomtalanul az a három év és még mindig tartottam tőle. Tudtam, hogy apának is feltűnt, pedig nem szándékosan tartottam meg a három lépés távolságot. Egyfajta védekezési mechanizmus volt, mert számítanom kellett arra, hogy újra eltol magától. Akkor pedig már jobb volt így. Viszont a tervemben, miszerint ha felvesznek az egyetemre, akkor többet nem megyek vissza, elbizonytalanodtam, mert már volt, aki hiányzott volna onnan.

-Namsun... - kezdtem bele vontatottan. - Baj lenne szerinted, ha a hétvégét Jungkookéknál tölteném, a házukban?

-Az egészet? - kérdezett vissza a nő, mire Jungkook és én is bólintottunk. - Én benne vagyok, bár nekem amúgy sem sok beleszólásom van. - rántott vállat.

-Ne mondd ezt! Igen is van beleszólásod! Ha te nem lennél, apa még mindig rám sem bírna nézni és nem is érdekelné mi van velem! Neked köszönhetek mindent! - cáfoltam meg egyből, ami láttam, nagyon jól esett neki és a szemei is bepárásodtak.

-Aranyos vagy Jimin - törölgette könnyeit. - Azért azt tudnod kell, hogy apukád szeretett volna közeledni feléd, csak nem tudta hogyan tehetné, mert bűntudata volt és még mai napig nagyon szégyelli magát amiatt, ahogy veled viselkedett! - mondta. Valahogy nem tudtam elhinni teljesen, de azért bólintottam egyet, miszerint felfogtam, amit mondott. Ebéd után a szobámba mentem és összepakoltam a holmim, amire szükségem lehetett volna. A legszebb pizsamám akartam elrakni, de az maci mintás volt, én pedig nem szerettem volna, hogy Jungkook egy nyomoréknak nézzen, akinek tizennyolc éves kora ellenére ilyen holmijai vannak, szóval egy sima rövidnadrágot és bő pólót raktam el. A fürdőből is kihoztam a tisztálkodási szereimet, majd azt is a hátizsákba pakoltam. A munkahelyi pólómat is elraktam és az éppen olvasott könyvemet felkapva siettem a földszintre, ahol Jungkook és Namsun beszélgetett.