Szövetségesek [ BEFEJEZETT ]

A Terv

Két nappal később kopogtattak az ajtómon. Gyorsan megtöröltem a  kezem, és fenyegetően felnéztem a plafonra ragadt palacsintára.
Ameddig vissza nem jövök, ott maradsz!
Át futottam a folyosón, és kinyitottam az ajtót.
Adam és Noah állt előttem, a háttérben az Ők a bicikliknek dőlve várakoztak.
-Sziasztok. -köszöntem nekik lelkesen.
-Szia. -szólt Noah. -Lenne kedved velünk jönni a...
-Kellene egy boszorkány. -vágott közbe Adam.
Felnevettem.
-Ha ráér tíz perc múlva is, tudok vinni palacsintát. -ajánlottam fel.
-Jöhet. -mondta hátul Wensleydale.
-Segítsek esetleg valamit? -kérdezte Noah, és ebben a pillanatban esett le a plafonra ragadt tészta a földre.
-Khm. -megköszörültem a torkom. -Akkor nem sokára csatlakozom.
-Oké.
Integettek, és már el is tűntek a kanyarban, Noah viszont maradt.

-Nézz csak körbe, mindjárt kész vagyok. -szóltam neki, aztán vissza siettem a sütéshez.
Noah hosszasan nézegette a polcokat, amiket még előző nap pakoltam tele könyvekkel, a függönyöket, szőnyegeket és bútorokat.
Szerettem ebben a házban, hogy minden fala más színű volt. A nappali falai háromféle árnyalatú kékben pompáztak, a hálószoba lila volt, a fürdő zöld, a konyha narancssárga.
-Nagyon otthonos. -mondta.
-Ennek örülök. Nem sok csomaggal jöttem, majdnem minden itt volt már amikor jöttem.
-Nem is akarsz megváltoztatni rajta semmit?
-Terveztem, de nem igazán lesz rá időm. Mostantól a könyvesboltban leszek a napjaim nagy részében. Tudod, miért.
Bólintott egyet.
Elpakoltam az édességet, ő pedig ráállt egy székre és lepiszkálta a tészta maradékát.

-Van valami mondanivalója az utolsó szó jogán? -kérdezte Pepper.
-A boszorkányoknak nem jár ilyen! -szólt rá Bryan.
-De igenis jár! Mindenkinek van joga az utolsó szóra!
Adam a homlokára csapott, mintha már megjárta volna párszor ezt a kört, és unottan vetett véget a vitának.
-Rendben, mondjad de gyorsan.
Most jön az én szövegem.
Az égetés után a könyvesboltba megyünk, de előtte muszáj részt vennem a kivégzésben, "mert mostanában olyan kevés áldozatot találnak".
Egy nagy sóhaj után elkiáltottam magam.
-Segítség! Nem vagyok boszorkány! Valaki mentsen meg!
-Jövök már, kedves... A francba már! -hallottuk az egyik bokor mögül. Noah köpenye beleakadt leereszkedés közben egy tüskés ágba, és most azon lógott a domb szélén. Rángatta az anyagot, de az nem engedett, végül pedig elszakadt és Noah legurult a völgybe, egyenesen a farakás tövébe.
Gyorsan felállt, leporolta magát és sietve felmászott mellém.
Elmélyülten babrált a kötéllel, amivel hátra kötötték a karomat.
Egy henger alakú fa darab megmozdult a lába alatt, és elvesztette az egyensúlyát - így reflexből a fába kapaszokodott, ami mögöttem volt.
Éreztem a cukros leheletét a nyakamon, karjaival a nyakam körül kapaszkodott a fába, az izmai megfeszültek minden mozdulatra, míg nem sikerült újra felállnia a főlécre.
-Ne haragudj. -suttogta.
A bőrömön szikrákat éreztem, ahogy néha hozzáért a keze az enyémhez és oldozta a kötelet.
Segített lemászni az emelvényről, és elbúcsúztunk az Ők-től.

Crowley és Aziraphale nem hallotta, mikor megérkeztünk, pedig biztos voltam benne, hogy az a csengő rajta van a világ 10 leghangosabb csengőjének listáján.
A két alak az asztal fölé hajolva vizsgáltak egy lapot, annyira belemélyedve, hogy egymás kezén át mutogattak és magyaráztak a másiknak keresztül az asztalon.
-Hahó. -szóltam, mire azok gyorsan szétrebbentek az asztal két végére.
-Hogy néztek ki? -kérdezte szörnyülködve Crowley.
Tény, hogy volt néhány gally a hajamban, Noah pedig meghempergett az erdőben, de még így is ők voltak zavarban, nem mi.
-Most hagyd őket, inkább meséld el a tervünk. -ujjongott Aziraphale.
-Terv? -kérdeztem mosollyal az arcomon.

Noah és én a könyvesbolt székein ültünk, míg Crowley az egyik fotelben terpeszkedett el.
-Tessék. -mondta lágyan Aziraphale, és kiosztotta nekünk a teát.
-Köszönöm. -mosolyogtam rá. Crowleynak gondosan oda nyújtott egy talpas poharat, benne vörös folyadékkal.
-Szóval. -kezdte lelkesen az angyal. -Crowleyval onnan indultunk el, hogy hogyan is tudtuk az előző világvégét megakadályozni.
-Hazudtunk. -mondta Crowley.
-Eltereltünk. -helyesbített Aziraphale.
-Nem hinném, hogy ez mégegyszer sikerülne. -szóltam halkan.
-Pontosan. -mutatott rám, és belekortyolt a csészéjébe. -Crowley megtudta, hogy az oldala nem vár arra, mi lehet a Nagy Terv, hanem inkább csak simán elhozzák a világvégét.
-Így egyszerűbb. -vont vállat a démon.
-Akkor nincs túl sok esélyünk, igaz? -kérdezte Noah. -Mármint nekünk, embereknek. Senki sem fogja túlélni.
-Úgy gondoltuk, ha szólok a mennynek, hogy mire készül a pokol, felkészülnek és megelőzik a háborút. Nos... -húzta el a száját. -Ők inkább lelkesek lettek, és elkészítették az Igazi Nagy Tervet. Vagyis, egy változatot, mert ugye az igazit csak Isten tudja, és hát...
-És senki se hallott felőle egy ideje. -vette át a szót Crowley. -Mennyi ideje nyaral már? Van ennyi szabadsága amúgy?
-A lényeg, -emelte fel a hangját Aziraphale, -hogy a terv azt jelenti, kijelölték az időpontot is a háborúra.
-És ezzel mi mit tudunk kezdeni? -kérdeztem.
-Ellopjuk a tervet. -mondta a szőke, büszke vigyorral az arcán.
Crowley félmosolyra húzta a száját, és elterülve a fotelben, barátja felé emelte a boros poharat.
-Büszke vagyok rád, angyal!
-Hagyunk helyette egy másik iratot, amin az áll majd, Isten vette el a tervet, mert még változtat rajta. Ezt pedig a másik oldalnak is elmondják majd, hogy ne támadjanak a Nagy Terv előtt.
Noah és én letaglózva ültünk a kemény székeken.
-Őszintén szólva, elvesztettem a fonalat. -mondta.
-A lényeg, -szólt Crowley- hogy készítünk egy cetlit a fentiek tervét pedig ellopjuk. Abban a hitben hagyjuk őket, hogy lesz háború, de nem mostanában. De mindenek előtt, fiú. -nézett Noahra kígyó szemével. -Mutasd, mit tudsz.