Több mint barátság

Ő

Jacky

Gyorsított léptekkel, szinte már szaladva haladok a túlzsúfolt folyosón, amely érthetetlen okokból mindig tele van, emiatt néhány embernek nekiütközve, így kivívva magamnak pár rosszaló tekintet, mire válaszul csak egy bocsánatkérő pillanatást vetek rájuk, tudatva, hogy igazán sajnálom, de sietős dolgom van és nem igazán érek rá kerülgetni, az éppen életük legnagyobb problémáit megbeszélő embereket. Nagy lendülettel csapom ki az osztályterem ajtaját, visszatartott lélegzettel, néhány ember figyelmét magamra vonva, de cseppet sem érdekelve, keresem tekintetemmel azt az egy személyt, akire a leginkább kiváncsi vagyok. Amilyest meglátom Natet, ahogy feltett lábakkal ül Cameron mellett, vigyorogva, miközben valami kibaszott hangos videót néznek, amelyen mindketten csak nevetnek, mint az idióták, megkönnyebbülten fújom ki benntartott levegőmet, majd Harry mellé levágódva túrok bele össze-vissza álló hajamba.

— Basszus haver, Nate él — fordul felém meglepődött arccal, egy oreós kekszet majszolva, mire csak szemforgatva, veszek el tőle egy darabot.

— Nem tudom mi történik — sóhajtom fáradtan, lehajtott fejjel — Beszéltem vele.

— Mit mondott? — hajol közel kíváncsian, felvéve a bizalmas pózt, hogy még véletlenül se hallják meg beszélgetésünk tárgyát.

— Baszott nagy seggfej volt velem — ráncolom homlokom felé fordulva, miközben kezemmel és lábammal is egyaránt dobolok, ezzel próbálva levezetni frusztrációm.

— Nem csodálom — ránt vállat könnyedén, miközben kiveszi táskájából az órához szükséges dolgokat, majd újra nekem szenteli figyelmét — Ő nem tud úgy az életed része lenni, mint barát, neki több kell és te sajnos nem adtad meg neki az esélyt erre — magyarázza összekulcsolt ujjakkal, bólintva, ezzel hitelesítve szavait, akár egy igazi szakértő.

— Ez baromi nehéz — ingatom fejem nehézkesen — Esélyt akarok adni neki,  ráakarok jönni arra, hogy mit is érzek és ezt mind úgy, hogy közben végig velem van, de már késő, mindent elbasztam — nyöszörgöm fájdalmasan, kezemmel orrnyergemet masszírozva.

— Soha sincs késő, simán csak dobd a csajt és rohanj Natehez, hogy jól megkúrjon — hitetlenkedve nézek rá, kicsit talán el is pirulva , bokán rúgva őt az asztal alatt, zavarbaejtő szavai miatt.

— Oh kussolj már — nevetem el magam, hozzádobva füzetem, majd vigyorogva fordulok az éppen hangosan röhögő Cameron és Nate páros fele. Hiába viselkedett úgy, akár egy faszfej, akkor sem tudok rá haragudni, hiszen minden joga meg van hozzá, hogy így viselkedjen velem. Nagyot sóhajtva fordulok vissza Harry felé, amikor is észreveszem, hogy Nate nem szándékozik a szemembe nézni még véletlenül sem, ezzel tudtomra adva, hogy jobban érdekli őt Cameron mondanivalója es köszönni szépen jól megvan nélkülem is, amiért kicsit idegesen dobom le az asztalra félig megevett kekszem. Harry alig észrevehetően bámul hátra egy bizonyos pontot nézve, csak úgy, mint én pár másodperccel ezelőtt. Nem tudva kit, vagy mit, követem tekintettemmel szemeit, majd megütközve veszem tudomásul, hogy Cameront figyeli intenzíven, miközben elereszt egy fájdalmas mosolyt, majd fejét csóválva fordul meg. A felismerés villámcsapásként hasít belém , minden értelmet nyer, a veszekedésük, a viselkedésük, emiatt olyan hirtelen teszem fel torkomat szorongató kérdesem,hogy még saját magam is meglepődöm közvetlenségemen.

— Te és Cameron? — halkan kérdezem, szinte már suttogva, kikerekedett szemekkel.

— Basszus, egy szót se — kiált fel ijedten, felém fordulva, miközben tenyerét számra helyezi hevességében, ezzel elhallgatva engem. Körbenézve látom, hogy mindenki minket bámul, nem értve mi is történik pontosan. Nate homlokát ráncolva néz rám, érthetetlenül, Cameronnal egyaránt megpróbálva rájönni, hogy mi okozhatta Harry kirohanását.