Több mint barátság

Ő

Nate

Kezemet Jacks derekára helyezem, úgy préselem magamhoz izmos, vágytól túlfűtött testét, mintha az életem múlna rajta, mintha ő jelentené számomra az éltető oxigént. Hevesen, megállás nélkül falom ajkait, majd teljesen elvesztve fejem attól, hogy ennyire kíván, mégjobban magamhoz húzom. Annyira vágytam már erre a kibaszottul finom csókra, hogy az már szinte csak egy szánalmas vágyódásnak tűnt, de a szája, a nyelve, minden képzeletemet felülmúlja. És most mégis képtelen vagyok elhinni, hogy életem pasija, akiért már hónapok óta epedek, a számból kapkodja a levegőt,miközben kezével pulcsimat markolássza olyan erősen, hogy majd lehúzza rólam, ezért szinte muszáj kinyitnom szemeim egy pillanatra, mert ha nem tenném, úgy érezném, mintha az egész csak egy kicseszett álom volna, egy nagy szoptatás a legjobb haveromtól,az élettől. De amikor megpillantom Jacky kipirosodott pofját, gyönyörű szempilláit, amelyek néha-néha megrándulnak, pisze nóziját, amelyet mindig is szexinek találtam, majd megérzem férfias illatát, minden kétségem elszáll és rájövök arra, hogy ez rohadtul a valóság és Jacky most kicseszettül a számát ostromolja megállíthatatlanul. Annyira boldog vagyok, annyira de annyira, hogy érzem, ahogy egy könnycsepp folyik le az arcomon, majd felszabadultan és hálát mondva az égnek óvatosan belemosolygok csókunkba. Kezemet óvatosan pólója alá csusztatom, mire kipattanak szemei és olyan elemi erővel lök el magától, hogy fejem találkozik szobájának kemény faajtajával.

— Úristen — kap fejéhez, miközben átszellemült és félelemtől reszkető arccal sétál fel-alá ajkait rágcsálva — Megcsaltam a barátnőmet, a-a legjobb haverommal.. — nevet fel hisztérikusan, egyre jobban fehéredő arccal, majd hajába túrva folytatja önmarcangolását, amit már nem tudok szó nélkül tűrni.

Felébredve a sokkból, keze után nyúlok, hogy megnyugtassam nincs semmi baj, és ha rajtam múlik, nem is lesz, mert, ha ez a csók akár egy pillanatig is jelentett számára valamit , akkor képes leszek a végsőkig küzdeni érte.

— Ne érj hozzám — kiált rám durva hanggal, erőteljesen szemeimbe nézve, miközben villámgyorsan húzza el kezét az enyémtől, mintha megégetném, mintha ezek a kezek előbb még nem az ő derekát szorongatták volna oly kitartóan és ragaszkodóan.

— Ez hiba volt, nagy hiba — bukik ki belőle, miközben mindenhova néz zaklatott tekintetével, csak szemeimbe nem. Hiba lett volna? Érzem, ahogy a düh átveszi az uralmat felettem és idegesen vágom hozzá szavaim.

— Hiba?— kérdezem hitetlenkedve, kezeimmel hevesen gesztikulálva — Igazán nagyon sajnálom, hogy akaratod ellenére csókoltalak meg — felelem gúnyosan mosolyogva, megnyomva a sajnálom szót — Úgy rémlik, hogy te akartad a nyelvedet a számba, és nem pedig fordítva.

Zavarodottan és bűntudattól itatott iríszekkel néz rám, mint aki végre felfogta mit is mondott az előbb.

— Sajnálom, nem tudom mi ütött belém — válaszol szemlesütve, miközben látom, ahogy arca felvesz egy pirosabb árnyalatot.

— Miért akartad annyira azt a kibaszott csókot, szórakozni akarsz velem? — indulatosan teszem fel kérdésem, de mégsem annyira, hogy akár egy percre is komolyan megijesszem.

Látom, ahogy meglepődik kérdésem hallatán és talán egy kis félelmet is felfedezek gyönyörű szemeiben, de ez most egy cseppet sem tud érdekelni.

— A vallomásod...— magyarázza kezeivel, teljesen összeakadó nyelvvel, kipirosodott arccal és talán más helyzetben ezt még aranyosnak is találnám, de ez most pont nem az a szituáció — Annyira váratlanul ért ez..ez az egész — magyarázza úgy, hogy tehetetlenségében, már a nyakában lévő nyakláncot markolássza, amit még tőlem kapott nem is olyan rég. —Még felfogni sem volt időm — nevet fel kényszeredetten, majd rám nézve folytatja — Úgy éreztem muszáj megkérjelek arra, hogy csókolj meg. Nem tudom mi vitt rá arra, hogy kimondjam, őszintén szólva még most sem tudom. — ránt vállat, és én pedig kezdek egyre jobban ideges lenni — Fogalmam sincs mit érzek Nate, érted? — tárja szét karjait tehetetlenül, miközben olyannyira elveszetten néz rám, hogy egy pillanat alatt foszlatja el maradék dühömet. — Eszem ágában sem volt szórakozni veled, sosem szórakoznék veled — elszántan lép egy lépést felém, hangja pedig fokozatosan halkul el és a vége pedig már egy alig hallható suttogássá válik — Sajnálom, hogy megbántottalak — válik szeme bűntudatossá és aggódva figyeli reakcióm mondanivalójára.

— Hát sajnálatod is — sóhajtok fel, majd megkeményítve tekintetem, olyat mondok, amely mindent megváltoztat, de nincs más választásom, hisz tudom, így lesz a legjobb — Választanod kell — közlöm határozottan szemeibe nézve és látom, ahogy arca zavarodottá válik, amely rögvest kétségbeesetté válik, amint rájön, miről is beszélek.

— Nate nem teheted ez- — kimérten vágok szavába, teljes nyugodtságot színlelve, mintha nekem olyan kibaszott könnyű lenne ez, mintha mindezt én akarnám.

— De megtehetem — durva hangom, erősen csap kettőnk közé, ezzel megállítva őt, hogy akár egy perc erejéig se merjen megszakítani — Néra vagy én? — teszem fel ezt a roppant egyszerűnek hangzó kérdést, miközben tudom, hogy válasza vagy a mennyekbe repít, vagy a pokolba taszít.

— Miért? — kérdez vissza alig hallhatóan, de mozdulataiból észreveszem, hogy ő is roppant ideges és fogalma sincs, hogyan is jutottunk el idáig.

— Hogy miért? — nevetek fel, mint egy idióta, majd mosolyogva folytatom — Szerinted? Szerinted ezek után képes lennék kibírni akár egy percet is anélkül, hogy meg ne csókoljalak, hogy meg ne öleljelek? Szerinted képes lennék végignézni, ahogy ledugod a nyelved Néra torkán?

Meglepi kérdésáradatom, de nem szól semmit, csak vesz egy mély levegőt, majd lassan elfordítja a fejét és én ebből már tudom is válaszát. Szavak nélkül is világossá válik számomra. Ennyi volt. Nem lesznek már lopott érintések, burkolt célzások, közös nevetések,  baromkodások és ettől faszomba is, de kurvára a szívem szakad meg, mintha összetört volna bennem valami, valami, ami már sohasem lesz a régi. Egy furcsa, szúró érzést érzek a mellkasomban, fáj, fáj az a rohadt csók, a viszonzatlan szerelem, fáj, hogy ennyire elbaszott vagyok, egyszerűen most még a létezés is akkora fájdalmat okoz, hogy az szinte elviselhetetlen. De elfogadom döntését, cserébe, ha mindennap a boldogságtól csillogó szemeit láthatom, akkor minden rendben lesz, mert csak az ő boldogsága számít és mindig is csak az övé fog. Összepréselt szájjal, bólintva jelzem neki, hogy mindent megértettem, szavak nélkül is, majd óvatos léptekkel, hátrálva hagyom el szobáját, de még előtte, szemébe nézve őszintén elmondom, amit gondolok.

— Sajnálom, hogy mindent elrontottam — majd válaszát meg sem várva hagyom ott őt, a szívemmel.

Sajnálom, kissé összecsaptam! 🥺 de következőt megpróbálom, nagyon jóra írni.💕💕