Tisztán látni mindent

354 43 6
                                    


A zöld színt az emberek megnyugtatónak tartják, sok helyen, például a mugliknál az irodaházakban, azért van világos zöldre festve a fal, hogy a dolgozók nyugodtabb környezetben koncentrálhassanak a feladatukra, legalább a szín hangulata legyen kedvező számukra. De ez a szép és nyugodt szín a méreg színe is, a zord és hideg világé, mely csábosan magához csalogatja az embert egy jéghideg csókra, s elveszi annak szívét, lelkét, kegyetlenül megmérgezi szeretőjét. Hiába van ott a természetben mindenhol, és lehet minden fűszál finom zöld és a fák is így hajlonghatnak nagy, zöld lombkoronájukkal, Perselus számára sosem lesz megnyugtató a szín, neki mindig is a méreg fog eszébe jutni róla, az a tömény, ölni vágyó méreg egy kis palackban a poros polcon. Még ha Potter gyönyörű szemeire is gondol, hiszen azok is megmérgezték őt, gonoszan terjedt szét szervezetében és behálózta egész agyát, hogy lassan haljon meg tudatlanságban, nyomorban.

Miért is gondol ő egyáltalán Potter méregzöld szemeire, arra az átkozott őszinte tekintetre? Talán azért, mert őt is megmérgezte az a szempár, más magyarázat egyszerűen nem létezhet.

Kísérti Harry boldog, élettel teli tekintete, de még a csalódott, hideg és a dühös, viharos is, mellé még az is, ami mostanában aludni se hagyja, az amikor titkot rejteget azok mögött a bűvös zöldek mögött. Minden alkalommal más árnyalatú a fiú szeme, Perselus pedig nem tudná megmondani melyik a kedvence mind közül..
Merlinre, kedvence?!

- Ahj nem igaz!

Mérgesen dobta le a kezében tartott szakújságot, mely érdekes is lehetne a különböző bájitalokról és hozzávalókról szóló cikkek, de mikor tudatosult benne, hogy megint arra az átkozott Potterre gondolt, nem tudta folytatni. És a legfelháborítóbb az egészben az, hogy egyre többet teszi ezt, egyre többször gondol a fiúra, amikor éppen nincs semmilyen dolga és egy pillanatra kiürül a feje, akkor hirtelen, olyan váratlanul, hogy tenni se tudna ellen, beköltözik Harry a gondolataiba, s nem megy el onnan olyan könnyen. Valamilyen úton-módon akkor is a fiúnál kötnek ki gondolatai, ha valaki mással beszél, Dracóval, Narcissával vagy Williammel, ő pedig minden alkalommal elszenvedi ezt és köszönthet egy újabb őszhajszálat. Harry bozontos, fekete haja, csábító, zöld szeme, vidám, örökké boldog mosolya, élettel teli, hangos nevetése, az a minden-lében-kanál viselkedése, és minden hozzá kapcsolatos dolgon tud agyalni, ez szörnyen bosszantja öreg fejét.

Felháborodott huhogás és szárnycsapkodás csapta meg fülét, majd pár másodperc múlva egy bagoly került látókörébe. Harry pár napja küldött neki egy baglyot, hogy tudjanak rajta keresztül beszélgetni, mivel mostanság túl elfoglalt a fiatal és nincs ideje meglátogatni Perselust öreg vackában, helyette bagoly postán beszélgetnek. A világos barna, egyébként aranyos bagoly nem szereti Perselust, de a férfi se szívleli az állatot, kölcsönös utálat jött köztük létre. Mindig azt mondja, hogy olyan mint Potter, szörnyen idegesítő.
Most is alig, hogy megérkezett hozzá, türelmetlenül tartotta a lábát a férfinak és mérgesen huhogott neki, hogy miért nem veszi már észre, hogy aludni akar és nem ilyen öreg emberekkel foglalkozni e tökéletes időtöltés helyett. Perselus morogva, minden eszébe jutó embert szidva azokkal a szép muggli szitkokkal szabadította meg a madarat a levéltől, majd elhessegette az átkozott állatot. Amaz beszállt a ketrecébe és onnan nézte összeszűkített szemekkel Perselust, sötét tekintete árulkodott gondolatairól.

A levél rövid volt, lényegre törő, nem rizsázott sokat Harry, és szörnyen felbosszantotta Pitont a tartalma, ami miatt talán a madárnak is meg volt az oka, hogy így nézzen rá. A férfi mérgesen morgott, majd elfojtottan felkiáltott.

''Sajnálom, ma se tudlak meglátogatni.
- HP.''

- Most mit nézel? Nem őrültem meg!

A könyv borítójaWhere stories live. Discover now