Ébredés a valóságban

930 55 11
                                    


Az apró szobában csend honolt, egy-két kültéri zajon kívül egyedül a vakító fehérség töltötte ki az apró helyiséget. Mert, mint minden kórházban lévő magán szoba, tisztán fehérre festett volt. A tömény gyógyszerszag, a fertőtlenítő és társai csípős hatást keltettek, kellemetlen egyveleg egy beteg, most ébredező embernek. Perselus ugyanis, amikor felébredt az első gondolatai a tüsszögés körül jártak emiatt, szemeit ki nem nyitva tüsszentett is végül egyet, halkan szidva utána a gyógyszerek orrfacsaró szagát. Lassan kifújta magát, megvárta gondolatai és érzékei lecsendesüljenek, majd kímélve tagjait felült. Akkor ott úgy érezte öreg és fáradt, hiába kelt fel most, ki tudja mennyi alvás után, újfent visszafeküdni kíván, hogy alaposan kipihenhesse a világ nyomait. De mégis milyen nyomok?
Zavartan nézett körbe az apró, magán szobában, azon tanakodva, hogy mit keres itt, miért van egy, a gyógyszerektől bűzlő helyiségben. Idegen volt számára a környezet, semmi emléke sem volt a szobával kapcsolatban, bár abban a pillanatban semmilyen emléke sem tört elő tompán fájó fejéből. Jelenleg az üres volt, ha egy gyenge gondolat foszlány meg is jelent a pillanat töredéke alatt tova is szállt.
Tompa léptek zaja ütötte meg fülét, várt hát az ő szobájába nyitnak e be, vagy tovább mennek.

- Áh Perselus! Végre, hogy felkelt.. már kezdtem aggódni magáért! - nyitott be egy férfi a szobába. Ismerős volt neki valahonnan, de ha ütik és fenyegetik, akkor se tudta volna megmondani honnan.

- Maradjon csak nyugodtan - szólt rá az idegen-ismerős férfi, amikor fordult, hogy felálljon és kimásszon az ágyból - , előtte megvizsgálom.

- Kórházban vagyok? - hangja rekedt és idegen volt a számára, rögtön ezután pedig fájni kezdett a torka. Odakapott a kezével és akkor érezte meg a fáslit. Szemei tányér nagyságúra tágultak, döbbenten kutatott ködös gondolatai között, hogy miért van ez a nyakára csavarva. De a gyógyszerszag és a fásli tényleg kórházra utal, butának érezte magát, amiért nem jött erre rá hamarabb.

- Igen, ott van Mr. Piton.. Mondja emlékszik valamire?

Perselus csak megrázta a fejét és tűrte, hogy a gyógyító elvégezze a dolgát, megvizsgálja.
Pár perc után a férfi mosolyogva jelentette ki, ahhoz képest, hogy másfél hónapot kómában volt egész jó állapotban van, mégis bent tartják megfigyelés alatt.
Itt már Pitonnak kezdett derengeni valami, még ha oly' zavarosan is. Homályosan emlékezett egy hatalmas kastélyra, egy kígyóra és egy csodás zöld tekintetre. Ám ennél tovább nem jutott, ködös emlékei feladták és inkább a megnyugtató sötétséget, a jóleső ürességet választották.

Hallgatott a hívogatásnak, amelyet a kimerültség és a gyógyszer okozott, és elaludt. Utoljára azt remélte, hogy másnap minden tisztább lesz.

°°°°

Hangos, tompa, kiabálásszerű szavakra kelt legközelebb. Még kótyagos fejjel, a lehető leglassabban, még az alvástól elgémberedett tagokkal felült és a hangok irányába tekintett, hunyorítva próbálta kivenni a dolgokat. A homályosított üvegen keresztül két férfi sziluettje bontakozott ki, és mindkettő igen ideges lehetett, jött rá Perselus, ahogy nézte az élénk gesztikulációt.

Ekkor az egyik kikerülte veszekedő társát, fogta és benyitott hozzá.

Nem igazán lehetett férfinak nevezni, inkább egy fiatal fiú volt, aki érettebbnek tűnt valódi koránál, de fiatalos báját megőrizte a komoly kisugárzása ellenére. Sima arcán a düh jelei éktelenkedtek és ráncolt homloka is erre tett tanúbizonyságot. Perselusnak a fiú is szörnyen ismerős volt, talán még a gyógyítónál is jobban, de hiába kutatott emlékei között utána, megint tudatlan maradt.
Emlékei még mindig hiányosak voltak, tele foltokkal.

A könyv borítójaWhere stories live. Discover now