A kameráktól messze (a Fack story)

7. - Fordulópont

Finn szemszöge

Ma van a nagy közös jelenetünk, amiben majdnem egész végig bent lesz Bill is jelmezben. Én sajnos egészen mostanáig nem láthattam, viszont Jack azt mondta, hogy annyira nem is ijesztő, mint Jaeden állította. Igaz, hogy az ő jelenetében csak messziről látszik, de a fiú egyre csak bizonygatta, hogy inkább viccesen néz ki.

Jack egyébként mintha most alábbhagyott volna a szekálással. Nem mondom, napjában párszor még megjegyez egy-két dolgot, de mióta Millie tanácsolta, hogy nézzem levegőnek, azóta sokkal könnyebb elmenni mellette. Persze, amikor nem figyel, még legeltetem rajta kicsit a tekintetem.

-Jack, te jössz! - szólt Andy.

A fiú odasétált a rendezőhöz, váltott vele pár szót, majd elfoglalta a helyét. Mi - többiek - kívülről néztük, ahogy megkezdik a jelenet forgatását. A szerepe szerint Jack (vagyis Eddie) most tért magához az egyik szobában és most fog eljönni a bohóc is.

Andy elkiáltotta magát, mire beindult a kamera. A bohóc előmászott a szekrényből és peckes mozdulatokkal odasasszézott Jackhez. Nem tudtam eldönteni, hogy a fiú arcán látszó rémület mennyire valós és mennyire megjátszott. Mindenesetre igazinak tűnt.

A bohóc megragadta az arcát és innentől nem igazán láttam, mert az egyik kamerás beállt elém. Annyit azért ki tudtam venni, hogy Jack halára válva bámul Bill gonoszul vicsorgó arcába, aki csöppet sem kímélte.

Amikor Andy végre elkiáltotta magát, hogy ennyi, a bohócmaskarás megkérdezte tőle, hogy jól van-e, de Jack csak meredt maga elé és... Jól láttam? Remegett?

Pár másodpercig tétováztam, de mikor Andy elkezdett beszélni valamit az egyik kamerással, befutottam a szobába.

-Jól vagy, Jack?

A fiú félig nyitott szájjal rám nézett, majd megrázta a fejét. Te jó ég! Könnyes volt a szeme? A nagy Jack, aki szerint nem félelmetes a bohóc, sírva fakadt.

Összefacsarodott a szívem, ahogy megláttam. Leguggoltam mellé és a vállára tettem a kezem.

Sosem láttam még ilyen gyengének és törékenynek. Eddig csak a magabiztos, kissé arrogáns arcát mutatta felénk, s csak most villant elő a fedetlen valóság: hogy ő is ember és neki is vannak félelmei, vágyai, egyszóval érzései. Mintha jobban megismertem volna ettől, levetette vastag páncélját és kis időre megmutatkozott. Örültem, hogy nem próbálja leplezni a valódi érzelmeit.

Andy is odajött hozzánk:

-Nyugalom, öcskös. - borzolta meg a haját. - Tartunk egy rövid szünetet. Addig nyugtasd meg! - ezt már nekem címezte.

Mikor elment, Jack remegése továbbra sem maradt abba. Nagyon megrázta az előbbi.
Megérintettem az arcát. Az sem érdekelt, ha beszól valami csúcsát; de nem bírtam végignézni, hogy így meg van ijedve. Muszáj volt megnyugtatnom.

-Nincs semmi baj. - suttogtam és óvatosan végigsimítottam az arcát. - Biztonságban vagy.

Erre egyenesen a szemembe nézett. Tekintete megfejthetetlen volt, de én akár évekig is elnéztem volna, hogy megértsem. Szemeiben könnyek csillogtak, amitől még jobban megsajnáltam.

-Finn... - csak ennyit mondott. Hangja halk volt és bágyadt. De mégis olyan, hogy bármilyen falat lezúzott volna vele. Az én szívemet pedig azonnal elolvasztotta.

Abban a pillanatban olyan dolgot tett, amit sose hittem volna, hogy megtörténhet: megölelt. Odahajolt hozzám és szorosan a karjába zárt. Ledermedtem, mozdulni sem bírtam, lélegzetvisszafojtva vártam, hátha fölébredek vagy rájövök, hogy az egészet csak képzeltem.