Szerelem matematikailag

4.fejezet

A maradék öt órám csigalassúsággal telt el, de végül csak elérkezett a büntetésem ideje. Írtam egy rövid üzenetet Jamesnek, hogy ne várjon rám, mert csak később szabadulok. Nem mintha velem szeretett volna haza menni. Szünetben gyorsan elszaladtam még a büfébe és vettem magamnak egy szendvicset, ugyanis már kopogott a szemem az éhségtől. Az ebédlőben már csak én voltam, ezért nyugodtan tudtam elfogyasztani az ételt. Az iskola kihalt volt, csak pár diák és tanár maradt már csak bent a nyolcadik órában. Általában ilyenkor már csak fakultációk voltak megtartva, amelyekre nem volt kötelező bejárni. Miután végeztem a szendvicsemmel, a matematika terem felé vettem az irányt. A cipőm kopogása visszhangzott a hatalmas folyosón. A kezem a hideg kilincsre helyeztem, majd lenyomva azt, beléptem a hatos számmal ellátott ajtón. Nagy meglepetésemre Mr. Clifford már a tanári asztal előtt ült, és hirtelen a karórájára pillantott.

- Még a büntetéséről is képes elkésni, amit milyen meglepő, a késése miatt kapott. - csóválta a fejét cinikusan.

Összeráncolt homlokkal néztem rá, majd a falon lévő órára pillantottam. Még volt 3 percem, nem értettem miről beszél.

- Esetleg rosszul jár az órája, tanárúr? - tettem fel a kérdést értetlenül.
Kicsit kezdett már elegem lenni a bunkó hangneméből.

- És még szemtelen is. Öt perces volt a szünet. - nézett rám szúrós pillantással.
A tekintetével konkrétan ölni tudott volna, hihetetlen, hogy egy ilyen gyönyörű szempár ennyire gonosz legyen.

Ekkor esett le, hogy teljesen igaza van. A hetedik óra utáni szünet mindig öt perces, amit valószínűleg azért felejtettem el, mert nagyon ritka, hogy bent kell maradnom eddig.

- Elnézést, teljesen kiment a fejemből. - vallottam be.

Erre nem mondott semmit, csak egy papírlapot nyomott a kezembe, amelyen mindenféle egyenlet volt felírva. Leültem az első sorba, majd elővettem az íróeszközöm, és elkezdtem megoldani a feladatokat. Körülbelül tíz percembe tartott kiszámolni és leírni a megoldásokat. Elkezdtem fészkelődni a székben, próbáltam valami kényelmes pozíciót felvenni, de akkor, abban a pillanatban, csak otthon az ágyam lett volna a legkényelmesebb.

- Valami gondja van? - pillantott rám, felvonva az egyik szemöldökét.

- Készen vagyok. - adtam a rövid választ.

- Megnézhetném?

Felálltam, és az asztalához lépve a kezébe nyomtam a lapot. Ott álltam fölötte, és figyelmesen néztem, ahogy végig futtatja a szemét a megoldásokon.

- Hibátlan. - egy halvány mosolyra húzta ajkait, amitől bennem mérhetetlen büszkeség terjedt szét.

Még sosem láttam azelőtt mosolyogni, szóval ez csak jót jelenthetett. Ahogy a mosolyát elemezgettem, arra lettem figyelmes, hogy akaratlanul az ajkait bámulom. Észrevette, ahogy elidőzött rajta a tekintetem, ezért gyorsan másfelé kaptam a fejem. Az órára vezettem a szemem, ami azt mutatta, hogy van még 20 perc az órából.

- Maga egy okos lány. Ezelőtt nem volt példa arra, hogy figyelmetlen lenne az óráimon, arra meg még inkább nem, hogy késsen. - összekulcsolt kezein támasztotta meg az állát, és így folytatta tovább. - Esetleg valami gondja akadt a magánéletében, hogy ilyen viselkedést tanúsít?

Még is mit mondhattam volna? Azt, hogy van egy kamasz öcsém, aki szeret órákig szépítkezni, és emiatt késtem? Vagy hogy azért nem figyeltem, mert a tanárurat csodáltam éppen?

- A maga korában még nem kéne szerelmekbe bonyolódnia, érdemesebb lenne a tanulmányaira odafigyelni. Persze ez csak az én személyes véleményem. - vonta meg a vállát az utolsó mondata után.

Tessék? Most komolyan azt hiszi, hogy szerelmes vagyok és azért vagyok figyelmetlen?

- Azt hiszem félre érti a helyzetet. Én nem... - kezdtem volna magyarázkodni, de a szavamba vágott.

- Nem tartozik nekem magyarázattal, Ms. Becker. Csak legyen jelen fizikailag és szellemileg is az óráimon. - zárta volna le a témát ennyivel, de én nem akartam ennyiben hagyni a dolgokat.

- Nem magyarázkodni szeretnék, csupán csak szeretném felvilágosítani arról, hogy téved. - vágtam vissza, ami a reakcióját nézve cseppet sem tetszett neki.

Az arckifejezése azt sugallta, hogy kezdem nála kihúzni a gyufát. Talán itt abba is kellett volna hagynom, de nem tudtam kibékülni azzal, hogy olyan dolgokat gondol rólam, ami egyáltalán nem fedi az igazságot.

- Nincs szükségem a felvilágosító szavaira. - dőlt hátra a székében, és dühösen méregetett engem.

- De igenis van! - dobbantottam a lábammal a padlón.

Soha nem szoktam így viselkedni, főleg nem egy tanárral, de már nagyon kezdett kihozni a sodromból.

- Értelmetlennek tartom ezt a civakodást. A viselkedése meg egyenesen szánalmas. Üljön le, és az óra hátralévő részeit töltse el csendben! De nyugodtan folytathatja, ha szeretne plusz egy óra büntetést. - nem emelte fel a hangját ugyan, de szavaival még is mély sebet ejtett rajtam. Higgadtan próbálta kezelni a kialakult helyzetet, a feszültség viszont úgy éreztem egyre hatalmasabb kettőnk között.

Itt már tényleg abba kellett volna hagynom, és engedelmesen a helyemre fáradni, de valami oknál fogva nem bírtam leállni, és könnyeimmel küszködve makacskodtam tovább.

- Csak hallgasson meg! - erősködtem.

- Egyest is kér a plusz egy óra büntetés mellé? Esetleg egy szaktanári figyelmeztetést a tiszteletlen viselkedése miatt? - húzta tovább az agyam.

- Maga nyert.

- Hála az égnek. - dőlt hátra a székében egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében.

Sértődötten ballagtam vissza a helyemre, és úgy tettem, ahogy azt parancsolta az előbb, leültem és csendben kivártam azt a néhány, de nagyon hosszú percet.

Idegesen ültem a széken, a két karom összefontam mellkasom előtt, és hol az órára, hol Mr. Cliffordra pillantottam. Ő ugyanígy tett. Hasonlóan ült a tanári asztal előtt, és a karórájára, majd rám szegezte szemét. Biztos voltam benne, hogy alig várta már, hogy megszabadulhasson tőlem, de ezzel én is ugyanígy voltam. Ekkor meg is szólalt az az éles hang, amely azt jelezte, hogy vége az órának. Egy hangos, megkönnyebbült sóhajt hallattam, majd a táskám a vállamra téve, elindultam a kijárat felé. Nem néztem rá a tanárúrra, nem is köszöntem neki, csak erősen becsaptam magam mögött az ajtót. Ezt a cselekedetet is hamar megbántam, ezért még mielőtt leszidott volna, gyorsan kiszaladtam az épületből. Végre magamba szippantottam a friss levegőt, amitől kitisztult az agyam, és át tudtam gondolni a nemrég történteket. Nagyon nem volt helyes, ahogy viselkedtem és tudtam, hogy ennek is meg lesz a következménye. Talán még egy büntetés vele, amihez semmi kedvem nem volt, még csak a gondolatra is bele fájdult a fejem.