Szerelem matematikailag

29.fejezet

Gondolom mindenkinek meg volt már az életében az a pillanat, amikor a felhőtlen boldogságtól megrészegedve, a rózsaszín ködtől kialakult vakságtól úgy érezted, hogy semmi rossz nem történhet, semmi baj nem érhet. Mintha ez az állapot egy védelmező burokba zárna, amelyet semmi és senki nem sérthet meg, törhet át. Pontosan így éreztem magam az után a bizonyos este után, amit Daniel-lel töltöttem. Mindent annyira tökéletesnek éreztem, és az is volt, amíg be nem kopogtak az ajtómon a problémák.
Egy hét telt el azóta. Nem tűnik soknak, de ezidő alatt még is olyan, mintha teljesen más emberré váltam volna, és ez erősen feltűnt a környezetemben lévőknek is. A szabadidőm nagy részét Daniel-lel töltöttem, már amikor ő is szabad volt és nem kellett egy halom dolgozat javításba bele vetnie magát. Ebből következik az egyik probléma. Túlságosan is lekötött a férfi, és a családomra, barátnőmre nem tudtam annyi időt fordítani, mint ezelőtt. Nekem ez egyébként fel sem tűnt, annyira úsztam a boldogság végeláthatatlan tengerében.

- Figyelj, Alisha! Igazán bemutathatnád már nekem a lovagodat, nem gondolod? - törte meg a csendet Sarah, aki éppen az ágyamon elterülve nyomkodta a telefonját.

Én éppen készülődtem, ugyanis megbeszéltük Daniel-lel, hogy a szombat délutánt nála töltöm. Amint kiejtette barátnőm ezeket a szavakat a száján, ledermedtem egy pillanatra. Sarah még mindig nem tudott róla, hogy ki is a titokzatos barátom, és továbbra is úgy éreztem, hogy jobb, ha ez így is marad. Nem mintha nem bíztam volna meg a lányban vagy nem akartam volna az egész világ tudtára adni, hogy Daniel a boldogságom forrása, de ez nem éppen egy olyan kapcsolat, amit jelen helyzetben tudnia kéne bárkinek is. Egyedül James tudott róla, aki egyáltalán nem örült ennek a kapcsolatnak, mert szerinte ez baromi veszélyes és egyáltalán nem helyes, amivel egyet is tudtam érteni. Tényleg veszélyes dologba vágtuk a fejszénket, de sajnos vagy nem sajnos, nem tudtunk parancsolni az érzelmeinknek.

- El fog jönni az ideje, de az még nem most van. - zártam volna le ennyivel, de Sarah-t ismerve tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni.

- Úgy gondoltam, hogy vagyunk olyan jó barátnők, hogy beavass az életedbe.

- Azok is vagyunk, de ez eléggé bonyolult. - fordultam felé. - Mellesleg, te sem árultad el nekem, hogy az öcsémmel kavartok, magamtól kellett rájönnöm.

- Mert eleinte még semmi komoly nem volt közöttünk. Azon a bulin gabalyodtunk jobban egymásba. Te viszont már szemmel láthatóan szerelmes vagy, és szeretném tudni, hogy ki a srác. - próbálkozott tovább.

Még ha srác lett volna az illető, de egy érett férfiről volt szó, aki jelen esetben a tanárunk is. Továbbra sem voltam hajlandó felfedni Daniel kilétét, ezért egy csalódott sóhaj után hagyta el a szobámat Sarah. Ettől a beszélgetéstől elég rossz kedvem lett és sajnos rá is nyomta a bélyegét az egész napomra. Amikor a kabátomat és a cipőmet készültem felvenni, még James-től is megvető pillantásokat kaptam. Ő úgy gondolja, hogy jobb lenne megszüntetni mindenféle bensőséges kapcsolatot Daniel-lel és csak a tanáromként tekinteni rá, mert így mindenki mást eltaszítok magam körül, beleértve a barátnőmet is. Mintha ez olyan egyszerű lenne.
A gondolataim még akkor is másfelé kalandoztak el, amikor már Daniel mellett ülve néztünk valami dög unalmas filmet. Mondjuk az is lehet, hogy nem lett volna annyira unalmas, ha a filmre tudtam volna koncentrálni. Körülbelül húsz perc elteltével Daniel kikapcsolta a filmet és maga felé fordított.

- Látom, hogy valami aggaszt. Mi a baj? - simította meg az arcomat lágyan, én pedig csukott szemmel élveztem az érintését.

- Nem fontos. - legyintettem. Nem akartam a saját problémáimmal terhelni őt.

- Ha nem lenne az, akkor nem rágódnál ennyire rajta. Na, ki vele! - bökött az oldalamba, mire én nevetve húzódtam arrébb.

- Baromi csiklandós vagyok, szóval óvatosan!

- Ó, igazán? - húzta ördögi vigyorra ajkait, majd támadásba lendült.

Miközben ujjaival serényen kínzott engem, én addig úgy vergődtem alatta sikítozva, mint egy partra vetett hal. Amikor már szinte levegőt is alig kaptam, megkegyelmezett rajtam és a csiklandozást simogatásra váltotta át.

- Úgy érzem, hogy el fogom veszíteni a legjobb barátnőmet. - árultam el végül a kedvetlenségem okát.

- Miattam?

- Nem! - vágtam rá azonnal. - A titkolózás miatt. Sosem titkoltam előle semmit, és most azt hiszem ez nagyon érzékenyen érinti őt.

- Az ugyanaz, hiszen miattam kényszerülsz bele a titkolózásba. - mosolyodott el.

- Én csak nem tudom megfelelően kezelni ezt. - sóhajtottam, miközben ujjaimat végig szántottam a hajamban.

- Szerintem ahhoz képest, hogy mennyire gyerekes tudsz lenni, ezt a helyzetet elég éretten kezeled. - cukkolt.

- Ó, igazán? Akkor miért vagy egy gyerekkel? - fontam keresztbe karjaim a mellkasom előtt durcásan.

Rögtön rá is eszméltem, hogy mennyire gyerekes volt már csak ez a megmozdulás is, így egy kicsit el is szégyelltem magam. Daniel látszólag elég jól szórakozott rajtam. Mielőtt válaszolt volna, a kezeimet leválasztotta a mellkasomról és a csuklómnál fogva nyomott le a kanapéra. Fölém kerekedve nézett mélyen és kissé ijesztő komolysággal a szemeimbe.

- Azért, mert ha nem lehetek a közeledben, akkor szinte alig kapok levegőt.

Őszintén szólva mindenre számítottam, csak egy ilyen vallomásra nem. Akkor ez már felér azzal a bizonyos szóval? A gondolatra szemeim könnybe lábadtak, de még mielőtt elsírtam volna magam, megcsókoltam a férfit.

- Én is hasonlóan érzek. - vallottam be, miután elváltam ajkaitól.

- Ezzel tisztában vagyok. - mosolyodott el, így a komoly arcvonások eltűntek az arcáról.

- Hogyhogy? - vontam fel a szemöldökeim döbbenten.

Nekem fogalmam sem volt arról, hogy milyen érzéseket táplál irántam. Az enyémek ennyire nyilvánvalóak lettek volna?

- Amikor itt aludtál, akkor a tudtomra adtad.

Hogy mi van? Úgy pattantam ülő helyzetbe, hogy lefejeltem Danielt, de még azzal sem tudtam foglalkozni, ugyanis szüntelenül ismétlődtek a fejemben az imént kimondott szavak, és le is pörgött előttem az a jelenet, amikor szerelmet vallottam neki. Te jóságos ég! Talán még soha életemben nem éreztem akkora szégyent, mint abban a pillanatban. Teljesen ledermedtem, még pislogni is elfelejtettem.

- Én... Én azt hittem, hogy aludtál. - nyögtem ki nehezen, majd arcomat a tenyerembe temettem.

Látva a zavaromat és a szégyen érzetet, megölelt, majd egy puszit nyomott a fejemre.

- Nem tudhattad, hogy elég éberen alszom. Mivel ittas voltál, ezért nem vettem teljesen komolyan. - próbált nyugtatni. Ezzel viszont cseppet sem lettem nyugodtabb.

Kellett egy kis idő, amíg beletörődtem abba, hogy Daniel kristály tisztán hallotta a szerelmi vallomásomat. Ebben sokat segített az is, hogy folyamatosan nyugtatgatott azzal, hogy egyáltalán nem voltam gáz. Sőt, kifejezetten aranyosnak találta a kis vallomásomat, annak ellenére is, hogy nem hitte el az akkori állapotom miatt.

Sajnos iszonyú gyorsan eltelt az idő, így már nem sokáig élvezhettem Daniel társaságát. Szerettem volna a holnapi napot is vele tölteni, de úgy éreztem, hogy Sarah mellett kell lennem. Mindenképp kiakartam őt engesztelni valahogy és éreztetni akartam vele, hogy mennyire fontos nekem.