Szerelem matematikailag

22.fejezet

A főpróba után, - amelyen végül Amy is tiszteletét adta - kis gyomorgörccsel karöltve haladtam a bár felé. Eléggé elhúzódott az idő az előadás miatt, így már fél négy körül is járhatott az idő. Ha tudtam volna gondolkodni, és nem vakított volna el Mr. Clifford lehengerlő sármja, akkor az ésszerű az lett volna, ha inkább haza megyek. De nem, nem ezt tettem. Tartottam magam a megbeszéltekhez, és kitartóan szedtem tovább átfagyott lábaim. Amikor az utca másik végéről megpillantottam a neonnal tarkított épületet, rögtön gyorsítottam lépteimen. Teljesen átjárta a hideg idő minden porcikámat, így minél hamarabb fedett helyen akartam lenni. Amikor oda értem, és nem láttam a közelben sehol sem a tanár úrat, egy kis hezitálás után beléptem a számomra visszataszító helyre. A helység szinte kihalt volt, a pult mögött álló Bonnie-n kívül csak egy férfi szorongatott a markában egy üvegpoharat. Amikor a pulthoz sétáltam, Bonnie döbbent arccal nézett rám, majd halványan elmosolyodott.

- Ismét eltévedtél, báránykám? - támaszkodott meg a pulton szórakozottan.

- Neked is szia. - mosolyogtam a lányra. - Igazából csak várok valakit. - vontam meg a vállam.

- Ó, de titokzatos valaki. - vigyorgott sejtelmesen. - Jaj, ugye nem? - vonta össze tökéletesre szedett szemöldökét.

Először nem értettem mire gondol, aztán hírtelen beugrott. Blake-re gondolt.

- Jézusom, nem. - vágtam rá.

- Nem az én dolgom, de attól még megnyugtató. Az egy tahó seggfej. - vett a kezébe egy rongyot, majd a pultot kezdte el törölgetni.
Már el is felejtettem, hogy mennyire szókimondó ez a lány. Ismételten sikerült egy mosolyt csalnia az arcomra. - Ei, Senhor, levantarse! - meglökte az előtte ülő pasas vállát, miközben számomra ismeretlen nyelven kezdett el beszélni.

A fickó nehézkesen megemelte a fejét és zavaros tekintettel meredt Bonnie-ra.

- Tünés! - mutatott határozottan a kijárat felé, mire a férfi feltápászkodott a székről, és az ajtó felé vonszolta magát.

- Erre azért nem lett volna szükség. - ültem az idegen férfi helyére.

- Dehogy nem. Itt ül reggel óta és alkoholba folytja bánatát. Inkább menjen haza eret vágni, csak ne kelljen ezt néznem minden áldott nap. - sóhajtott fel gondterhelten. Tényleg nagyon kimerültnek tűnt.

Szerettem volna kérni egy pohár vizet, de ebben a pillanatban kivágódott az ajtó és beviharzott rajta maga Daniel Clifford. Már ez a jelenet is filmbe illő lett volna, egy kis lassítással megspékelve. Annyira elbambultam, hogy azt sem vettem észre, hogy leült mellém.

- Olá, Senhor! - biccentett Bonnie a férfinak.

- Olá, Senhora! - viszonozta hasonlóképpen a köszöntést.

- Na, jó! Mi ez a nyelv, és én miért nem értek belőle egy szót sem? - fontam össze karjaimat a mellkasom előtt durcásan.

- Portugál. Bonnie Brazíliából származik. - szólalt meg karcos hangján Mr. Clifford.

Egy o-t formáltam a számmal döbbenten. Ez megmagyarázta a lány karakteres arcát, bőrszínét, és erős fekete hajzuhatagát. Azt mondjuk nem nagyon akartam tudni, hogy erről a magának való tanárom miért tud.

- Kéri a szokásosat, vagy elcseverészünk még az életemről? - forgatta meg barna szemeit Bonnie türelmetlenül.

Válaszul csak megrázta a fejét, majd rám pillantott.

- Mehetünk?

- Na, ne! Őt vártad? Beszarás. - nevetett jókedvűen a pult mögött álló lány.