Kezünket összekötő kendő

×18×

Az összes nap csakúgy pörgött, repült, persze tele jókedvvel. Lendületes volt az egész hét és az utána következő se volt másmilyen. Persze sajnos ez azt is jelentette, hogy a nagy megmérettetés, azaz az első forduló igen vészesen közeledett.
Végül olyan közel jött, hogy már csak egy felkészülős nap volt hátra és másnap már utaztam is a szüleimmel a verseny helyszínére, hogy az azt követő napon alkothassak a konyhájukban.
Az utolsó gyakorlás is ugyanígy kezdődött. A lehető leggyorsabb tempóban hazamentünk, letudtuk a házikat, majd jöhetett is a főzés.
Aznap Daniel mirelit garnélát, konzerv paradicsom pürét és a gránátalmát választotta kötelező összetevőnek és az aznapi feladatom, egy kétszemélyes vacsora volt, amely főételt és desszertet tartalmazott.
- Az időd, MOST kezdődik! - kiáltotta és én már bele is kezdtem öt féle dologba egyszerre.
A garnélát ki kellett olvasztani, a gránátalmát felvágni és a szemeket kikaparni és a paradicsom konzervet kinyitni és fazékba rakni. A garnélát gyorsan a sütőbe dobtam körülbelül öt percre alacsony hőfokon, hogy rendesen kiolvadjon. Amíg az olvadozott, gyorsan összekevertem egy alap piskóta tésztát és begyújtottam a paradicsom püré alá.
Mire mindez megvolt, a garnélát már ki is kaptam a sütőből és meghámozás után egy serpenyőbe dobtam egy kis olajjal, hogy kicsit piruljon, még mielőtt megy a paradicsomba, amit akkorra már kissé felforraltam és megfűszereztem.
És ez így ment tovább. Én könnyedén néha ide, néha oda kaptam a konyhában, hogy a végén remekművet alkothassak.
Megsütöttem a piskótát, felvertem a habot, elkészítettem a gránátalma öntet és megfőztem a tésztát.
- Már csak tíz perc! Jó lenne elkezdeni a tálalást! - kiáltotta Daniel izgatottan.
Én elővettem két kerek tányért a tésztának és két szintén kerek, de kisebb tányért a süteménynek.
Felcsavartam a tésztát és így helyeztem el a tányér közepén, majd mehetett rá a garnélás szósz és a reszelt sajt. A tetejére még raktam egy kis zöld fűszert és mellé raktam egy zeller szárát, amelyet még a paradicsom pürébe raktam ízesítő gyanánt.
Mikor mind a két adag meg volt komponálva, jöhetett a süti. A két kicsi fánkocska forma sütit ketté szeltem, hogy a közepére kenhessem az édes gránátalma öntet. Végül újra egymásra raktam a két-két fél sütit és mehetett rá a hab. A tányérra kentem egy csinos félkört egy kanál segítségével a gránátalma öntetből és megszórtam kevéske gránátalma szemmel és készen is voltam.
- Vége!! - kiáltotta Daniel és én el is kaptam a kétkezemet a tányérok közeléből.
Pont időben.
Gyorsan, de továbbra is precízen kiszolgáltam Daniel-t, hogy bírálhassa munkámat.
- A tálalás nagyon szép! - mondta, de a szemén már látszott, hogy legszívesebben most azonnal megenné az egészet, úgy, ahogy van, mégis csak egy-egy falat kóstolót vett a szájába. - Jéhusom! Ez nahon jó! - mondta teli szájjal.
Én csak vigyorogtam, majd egy kis várakozás után megkérdezett:
- Te nem eszel?
Csak ekkor fogtam fel, hogy csak rám várt.
Így hát leültem az étkező asztal túlsó felére és én is megkóstoltam. Mehetett volna kicsit több bors a tészta szószjába, de még így is egészen finomra sikeredett.
Végül annyira belemerültem a saját főztöm analizálásába, hogy először szinte észre se vettem, hogy mekkora kínos csönd telepedett le ránk.
Mikor ezt észrevettem, csak erre tudtam koncentrálni. Törtem a fejem, hogy mivel törjem meg ezt a helyzetet, de végül minden egyes ötletet elvetettem.
Végül ő szólalt meg:
- Köszönöm, hogy én segíthettem felkészülnöd a versenyre. - mondta.
- Én köszönöm, mert nagyon sokat segítettél! - mosolyogtam rá, hisz valóban így is volt.
Ezután szép lassan, kissé akadozva, de egy kellemes csevej alakult ki közöttük. Érdektelen dolgokról, mint például, hogy mik lesznek a következő dolgozataink, de mégiscsak beszélgettünk és csak ez volt a lényeg akkor és ott.
Persze megint csak eljött a búcsú ideje. Daniel felvette kabátját és a cipőjét, míg én a bejárati ajtónál vártam rá. Végül odajött hozzám és megölelt.
- Sok sikert és SOHA ne feledd, hogy képes vagy rá és én hiszek benned! - mondta viszonylag halkan, de ennek ellenére érthetően.
Én nem és tudtam igazán mit mondani, ezért csak bólintottam, bele a vállába, hisz még mindig nem engedett az ölelésből. Végül hirtelen visszahúzta karjait.
- Jó éjszakát! - mondta azzal a kedves félmosollyal az arcán, majd kiment az ajtón.

Aznap éjszaka alig tudtam elaludni. Már akkor izgultam és alig tudtam elképzelni, hogy mi lesz velem a verseny előtt közvetlen.
Végül vettem pár nagy levegőt, hogy lenyugodjak, majd Daniel kedves szavaira gondoltam újra, majd úgy, aludtam el, hogy kedves hangja még mindig tompán csengett a fülembe.

• • •

Másnap már reggel indulnunk is kellett a szüleimmel a helyszínre, mert nagyon messze volt az.
Egész úton a fülembe szólt a zene a fejhallgatómból, míg a mellettünk elhaladó tályat kémleltem.
Ismeretlen volt, de mégis szép. Kifürkészhetetlenül szép.
Végülis ez a szépsége a jövőnek is, hogy kifürkészhetetlen, hogy nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap és most VALÓBAN nem tudtam, hogy mit hoz a holnap.
Féltem egy kicsit tőle, de amikor egy apró kétely is beúszott a lelkembe, újra meg újra Daniel kedves szavai csendültek a füleimben, lenyugtatva engem.
Mint egy védő varázs. Megvédett mindentől.