Mindörökké szűz

3. fejezet

Másnap megérkezett Artemisz.

Tháliával rögtön elvonultak tanácskozni. Amikor végre kijöttek a sátorból, nagyon gondterheltnek tűnt. 

Az istennő általában szívesen beszélgetett velünk, de aznap este igencsak mogorva képet vágott. Jobb híján egyedül üldögéltem a sátramban (Miriam még vacsorázott), mikor egyszer csak belépett Thália.

- Oh, szia! – álltam volna fel, de a lány intett, hogy ne fáradjak. Leült velem szemben az egyik székként szolgáló fatönkre és rám nézett.

- Minek köszönhetem a látogatást...? – kérdeztem, megtörve a hosszúra nyúlt csendet.

- Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy mit gondolsz.

Válasza nagyon meglepett, de közben megtiszteltetésnek is éreztem.

- Hogy- hogy?

- Láttam, hogy folyton töröd a fejed, ráadásul te vetted észre a kecskeszőrt is.

Ebben az a legszebb, hogy azt hittem, talán nem is tudja a nevemet.

- É- értem – Idióta vagy El! - korholtam magamat - Mi a francért vagy zavarban előtte?!

Thália bólintott.

- Igazából kicsit félek – vallottam be. – Mármint, hogy mi ölte meg a Kimérát. Elég veszélyes lény lehet, nem igaz?

- De. De el kell kapnunk – ezzel a végszóval felállt és kiment.

Pár percig meg sem mozdultam, csak bámultam a lány után.

Csodálatos - futott át az agyamon, de ekkor belépett Miriam.

🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙

- Vadászok! – kiáltotta Artemisz pár nappal később. Mindenki odagyűlt köré, és várták a bejelentést.

- Ti is tudjátok, mi történt. A Kimérát megölte egy rejtélyes szörny, akinek kilétéről ezidáig sejtelmünk sem volt.

- Ezidáig? – kiáltotta be Kim.

- Igen – vetett rá szúrós pillantást az istennő. – Most már van tippünk rá, mi tehette ezt. Bár ez, hangsúlyozom, csupán feltételezés. Viszont továbbállunk. Pakoljatok össze. Északra megyünk.

A bejelentést izgatott sustorgás követte. Aztán egy lány -ugyan ki más, mint Amelia- előrelépett.

- És mi a tipped, úrnőm?

Rasha mellettem felszisszent. Ez óriási tiszteletlenség volt. Azonban Artemisz figyelmen kívül hagyta a gúnyos hangnemet. Azt vártam, hogy válaszoljon valamit, de Thália megelőzte.

- Úgy gondoltuk, engedelmeddel, nem osztanánk meg ország-világgal. Remélem, megérted... Oh, hogy is hívnak? – a lány hangjából csöpögött az irónia.

Mindenesetre a válasz megtette hatását. Amelia felhúzta orrát és égő fejjel hátralépett. Thália nyilván tudta a nevét, már sokszor megszólította, és amúgy is, a halandó suliból szerzett tapasztalataim szerint a rosszalkodók nevét minden tanár rögtön megjegyzi. Magamban megemeltem a kalapomat Zeusz lánya felé. 

- Tehát, ha nincs más kifogás vagy kérdés... Már régen úton kéne lennünk – kiáltotta Artemisz, hogy mindenki megértse, mostmár tényleg indulnunk kéne.

🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹

Thália.

Olyan kedves... Az ember első ránézésre nem is veszi észre, milyen figyelmes is tud lenni. Külsőleg egy vad, bárdolatlan punk tininek tűnik, de ha az ember akár egy kicsit is megismeri, rögtön leszűri, hogy sokkal több, mint egy egyszerű "lázadó lélek". Kifejezetten figyelmes tud lenni, még akkor is, ha szinte nem is beszélsz vele. Nagyszerű vezető, és mindig tudja, mit kell tenni. A humorérzéke pedig az ezekben szárnyal. Na ez az, amiben sosem voltam jó. Thália olyan... Jó.

- Vá... Várj – áll meg melletem Rasha és döbbenten mered maga elé.

- Mi van? Rasha! Halihó! – kezdek integetni a szeme előtt.

- Eszembe jutott valami. Valami nagyon rossz.

- Mi? Beszélj már!

- Mi van, ha északon ott van az a valami, amerre a Kiméra ment?

- De mi van, ha csak délen van ott az a "valami" – imitáltam idézőjeleket a levegőbe – ahová a szörny- dolog ment?

- Ahj, igazad van – barátnőm újra nekiindult, és megrázta a fejét. – Olyan bonyolult ez. Észak, dél, Kiméra, szörny... Szinte lehetetlen kitalálni, mire számítsunk.

Te mondod? Még szép hogy bonyolult, hisz akkor nem is görög meg római mitológia lenne. Bár ilyenkor örülök, hogy nem az egyiptomi istenek léteznek.

- Ja. De nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kövessük Tháliáékat, megöljük a szörnyet és kész – mosolyogtam rá a vörös hajúra.

- Ajj, olyan szívesen lennék én is nagy hős! Egy bazinagy karddal megmenteném a világot! – ugrált Rasha, mint egy ötéves. Felnevettem a gondolatra, ahogy egy akkora pengével a kezében áll, mint ő maga és próbál vele lesújtani az előtte álló főgonoszra.

- De a hősséghez pasi is dukál – szólt közbe Amelia. – Te is ezt akarod, hmm?

Rasha abbahagyta az ugrándozást és utálkozó pillantást vetett a kígyóra. A Vadászok között a legnagyobb sértésnek számított az, ha valakit a fogadalmával ugrattak. Persze ezeket senki nem vette komolyan, de kábé olyan mértékű volt, amikor például egy természetes szőkét leribancoznak vagy egy sötétbőrűtől megkérdezik, hogy sokat napozott-e.

Apropó ribik.

Egyszer egy fiú (aki amúgy időközben egy aranyos nyúltiloppá változott) azt mondta, a Vadászok csapata tele van velük. Hogy egy csapat lány mi mást csinálhat együtt, mint plázába járhat. Hogy ezzel a szüzességi fogadalommal csak kéretjük magunkat.

Egy Vadásznak ez jelent mindent. Ez a fogadalom. Szinte alig volt valaki, aki megszegte volna, annyira komolyan vesszük. És így is gondoljuk. A fogadalom elköteleződés. Sokan gondolják, hogy áldozatot hozunk ezzel, pedig nem. Mi csupán azt tesszük, amit mi akarunk.

Visszatérve a történethez.

- Menj a francba Amelia – mondtam.

- Úh, a kis Elaine káromkodik? Vigyázz a szádra kislány, mert a végén olyan romlott leszel, mint Thália.

- Őt hagyd ki ebből! – kiáltottam rá a kígyóra, de az csak nevetett.

- Hagyd – húzott el Rasha – Nem ér ennyit.