Our way to The End [Goebbels fanfiction]

12.

- Holnap is van kedvetek idejönni? -kérdezte gyermekeit, akik heves és egyértelmű bólogatásba kezdtek. Ezt követően minden szempár rám szegeződött, mivel az én véleményemre vártak- Nos? -szaladt föl Joseph jobb szemöldöke-

- Én is szeretettel várom őket. -mosolyodtam el, a csemeték pedig hangosan örülni kezdtek-

- Az irodámban leszek.. -lépett hozzám közelebb a családfő- Ha bármi gond van, akkor ne félj átjönni. -suttogta, én pedig bólogatni kezdtem. Kihasználva, hogy nem figyelnek a gyerekei, nyomott egy gyors puszit a homlokomra, majd még utoljára hátra nézett utódaira, megbizonyosodva arról, hogy jól megvannak-e. Ezt követően kilépett az irodámból és becsukta maga mögött a faajtót. Tekintetemmel követtem a lépéseit, majd amint elhagyta a helyiséget kifújtam a levegőt. A szemem sarkából a csemetékre néztem, akik szerencsére el tudták foglalni magukat. Megropogtattam az ujjaimat, az olvasó szemüveget visszavettem s én is folytattam a dolgomat.

Éppen átfutottam néhány beszédet, majd arra kaptam föl a fejem, hogy Helga állt meg előttem-

- Minden rendben? -kérdeztem barátságosan-

- Igen, persze! -vágta rá, majd körül nézett, hogy kisebb testvérei ne hallják őt. De relizálta, hogy ez egyelőre lehetetlen, ezért sóhajtott egyet és kikísérte testvéreit az irodából. Azután visszajött hozzám, én pedig megszólaltam-

- Hova küldted őket? -kérdeztem-

- A papához. -felelte szűkszavúan. Helyet foglalt az íróasztalommal szemben lévő székben és hosszasan nézte, hogy mit csinálok. Próbáltam ignorálni a tekintetét, de mindig összetalálkozott az enyémmel-

- Mi nyomja a szíved? -toltam félre a papírokat, a szemüveget pedig levettem az orrnyergemről és megmasszíroztam azt- Fiú ügyek? -kérdeztem újra, hogy oldjam a feszültséget-

- Nem. -vágta rá gyorsan, majd lejjebb csúszott a széken s láttam, hogy egy kicsit elpirult. Hát jó.. Nem erőltette, ha akarja akkor beszél róla- Gretta.. -szólított meg-

- Hm? -kaptam föl a fejem-

- Te szereted a papát? -tette föl a kérdését. Elkerekedtek a szemeim, majd megköszörültem a torkomat s beszédre nyitottam ajkaimat-

- A papádat, vagy inkább papátokat. -helyesbítettem- Jó embernek tartom. -válaszoltam-

- De úgy értem.. -gondolkozott el Helga- Ahogy egy nő szeret egy férfit. Tudod.. -jött zavarba ismét-

- Tudom, mire gondolsz.. -segítettem ki- De a papátok iránt tiszteletnél és egy, afféle "baráti" szeretetnél nem érzek többet. -hazudtam, ami miatt kicsit rosszul éreztem magam. Nem, mintha nem füllentettem volna, ezelőtt, de nem szeretem ezt csinálni. Főleg, ha egy gyermekről van szó-

- Kár. -húzta el a száját Helga, mire én elképedve fölkaptam a fejem- Jól mutatnátok együtt. -tette hozzá, majd megpördült a székkel- Mert a papa a te főnököd, te pedig a titkárnője vagy. Így a munkával sem lenne baj. Meg amikor nálunk aludtál! Akkor is a papa rendkívüli szeretettel nézett rád. -hadarta, nekem pedig összeszűkült a torkom és igyekeztem nem elsírni magam. Ittam néhány korty vizet, hogy legalább rendesen tudjak, majd beszélni-

- Aranyos vagy, hogy így gondolod. -simítottam meg a karját mosolyogva-

- Nem csak én gondolom így, hanem a testvéreim is. -helyesbített- Örülnénk, ha te lennél a mamánk. -nézett rám, mire én olyan erősen haraptam be az alsó ajkamat, hogy éreztem azt a bizonyos fémes ízt, szivárogni a fogaim között- De ezt ne mondd el a papának! Félek, hogy megharagszik rám. Bitte, ez maradjon köztünk.. -váltott át egy könyörgő hangnemre-

- Nyugodj meg Helga.. -szorítottam meg biztatóan a karját- Senki nem fogja megtudni, ígérem. -néztem mélyen a szemébe, ő pedig a kisujját nyújtotta. Elmosolyodtam és beleakasztottam a sajátomat..

Amikor lejárt a munkaidő, Joseph odalépkedett hozzám-

- Hazaviszem a gyerekeket. -jelentette ki, az ingujját igazgatva- Van kedved eljönni? -kérdezte. A gyerekek könyörgően ránéztek, én pedig nyeltem egyet, azt követően pedig bólintottam- Pompás! -mosolyodott el. A csemetéit előre engedte, velem pedig hátra maradt. A gyerekek már rohantak le a lépcsőn, amikor átkarolta a derekamat és közelebb vont magához- Valamikor tudnánk találkozni, munkaidőn kívül? -suttogta a fülembe-

- Ez csak természetes. -vágtam rá, de akkor már mi is leértünk. Kinyitotta nekem a jármű ajtaját, én pedig lesimítottam a szoknyámat s helyet foglaltam. Ő is beült mellém és a visszapillantó tükörből ránézett utódaira. Beindította az autót és elindultunk a házuk felé..

Leraktuk a kicsiket, majd Joseph megszólalt-

- Hazaviszem Grettát. Sietek. -köszönt el a gyermekektől. Ismét levágódott mellém, majd integettünk a gyerekeknek. Joseph kitolatott és, amint elhagytuk a birtokot megszólalt- Mutatok neked valamit. -jelentette ki titokzatos hangnemmel-

- De hát.. Megígérted, hogy sietsz! -emlékeztettem-

- Mire hazaérek, ők már aludni fognak. -legyintett, tekintetét le sem véve az útról-

- De, ha holnap megkérdezik?

- Majd azt mondom, hogy összefutottam valakivel, te meg ne aggodalmaskodj mindenen! -szólt rám- Még jó, hogy azért nem kérsz elnézést, amiért levegőt veszel! -nézett rám, de csak egy másodperc erejéig. Igaza volt- Csak lazulj el, nemsokára megérkezünk. -nyugtatott meg, majd kezét a térdemre rakta. Az ott pihenő kezét elkezdte fölfelé vezetni. Lehúztam a szoknyámat, mire ő tenyerét visszarakta maga mellé, de én megragadtam a kezét és vissza raktam a térdem fölé...