Our way to The End [Goebbels fanfiction]

11.

Éjjel kettő körül járhatott az idő, amikor kipattantak a szemeim. Fölültem az ágyon és a tekintetem levándorolt a mellettem, békésen alvó férfira. Hason feküdt, az egyik keze mellette volt, a másikkal pedig engem ölelt magához. A takarót magam elé raktam és megnéztem mennyi az idő. Fél három. Óvatosan levettem magamról a kezét, megragadtam a hálóingemet és kirohantam a fürdőszobába. Ott gyorsan magamra öltöttem éjszakai viseletemet, kifésültem a hajam, majd a tükörbe néztem. Elégedetten bólintottam egyet, lekapcsoltam a villanyt és kimentem a konyhába inni egy pohár vizet.

Néhány perc elteltével vissza mentem, kifújtam a levegőt, majd fölébresztettem a mélyen alvó propagandaminisztert-

- Joseph.. -szólítgattam, mire kinyitotta a szemeit és rám nézett. Elmosolyodott és magához ölelt, de én ismét megszólaltam- Háromnegyed kettő van. -jelentettem ki-

- És? -kérdezett vissza félálomban-

- A családod már biztosan vár.

- Az éjszaka közepén én már haza nem megyek. -jelentette ki, csukott szemekkel-

- De hétfő van. Reggel, ha nem leszel ott, mit fognak szólni? Helgának már biztosan hiányzol. -hadartam-

- Otthon van az anyja, majd ő megnyugtatja. Sőt, most a bátyjuk, Harald is otthon van. -mesélte- Gyere vissza, még van időnk aludni. -nyújtotta ki a kezét, én pedig nagy nehezen vissza feküdtem mellé-

- Ebből baj lesz.. -csóváltam meg a fejem-

- Nem lesz baj. -nyugtatott meg, majd félálomban rám rakta a kezét és közelebb húzott magához. Nyomott egy puszit az arcomra, mire én kifújtam a levegőt és én is hozzá bújtam- Ha van kedved, reggel nem kell olyan korán kelned. -tette hozzá mosolyogva-

- Ezt, hogy érted? -néztem föl rá-

- Aludhatsz még egy kicsit. -egyszerűsítette le. Elmosolyodtam és hálásan megcsókoltam..

Reggel mocorgásra ébredtem. Álmosan kinyitottam a szemeimet és láttam, hogy éppen a tükör előtt áll és a nyakkendőjét igazgatja. Elmosolyodtam, majd érezte, hogy nézem, ezért sarkon fordult és találkozott a tekintetünk. Odalépkedett hozzám, leült az ágyra és megcsókolta a homlokomat-

- Kis hölgy, nem fog elkésni a munkából? -kérdezte kuncogva-

- Nem, a főnököm mondta, hogy menjek be később. -feleltem, ő pedig újból megcsókolt-

- Nagyon szerethet a főnököd. -állt föl- Aludj vissza, még van háromnegyed órád. -tette hozzá, majd fölvette az öltönyét és elhagyta a lakásomat.

Amikor már én is bent voltam, a miniszter bejött az irodámba. Fölkaptam a fejem, de megnyugodtam, amint megláttam őt-

- Hogy aludtál? -ült föl az íróasztalomra-

- Egész jól. -feleltem- Melyik beszédedet nézzem át előbb? -váltottam témát-

- Hagyd a beszédeket. -söpörte arrébb a papírokat- Gyere, menjünk el sétálni. -intett a fejével. Föltápászkodtam a helyemről és utána eredtem. Kiértünk a minisztérium épületéből és amikor már halló és látótávolságon kívül voltunk, megragadta a kezemet, körülnézett és megszólalt- Bemegyek a gyermekeimért az iskolába, elkísérsz? -tette föl a kérdését titokzatosan-

- Be fogunk férni? -kérdeztem, mire ő megtorpant és vissza fordult-

- Ne aggodalmaskodj mindenen! -szólt rám játékosan, majd az orromra bökött a mutatóujjával- Csak engedd el magad és ne gondolkodj. Néha jót tesz. -ismertette, majd beültünk az autójába. Néztem az utat, mivel próbáltam memorizálni azt.

Amint megérkeztünk, a miniszter kiszállt a járműből és integetni kezdett a gyerekeinek, akik megindultak. Amint megláttak engem az anyósülésen kivirult az arcuk és helyet foglaltak a hátsó ülésen-

- Gretta! -örült meg nekem Helga és előre hajolt. Édesapjuk is helyet foglalt, majd a visszapillantó tükörben megnézte, hogy csemetéi jól vannak-e.

A minisztérium előtt újra leparkolt, én addig kisegítettem a gyermekeket az autóból. A kisebbek előre siettek, de Helga hátra maradt, hogy tudjon velem beszélni-

- Milyen napod volt? -kérdeztem tőle barátságosan-

- Egész jó. Már csak ez az egy hét van hátra és utána végre nyári szünet. -mesélte-

- Gondolom annak örültök. -mosolyodtam el- Mit terveztek a nyárra?

- A bátyánk, Harald.. Tudod, aki a mama első házasságából született. Szóval Harald-dal elmegyünk, majd valahova. -ismertette- Ezen kívül nem tudom mi lesz. Talán a papával és Hitler bácsival fogunk még találkozni. No meg persze annak is örülnénk, ha ellátogatnál hozzánk. -fejezte be, majd mi is beértünk az épületbe. A Goebbels gyerekek mentek a dolgukra, majd az édesapjuk megállt a hátam mögött és megszólalt-

- Helga mit mondott? -kérdezte-

- Ismertette a nyári terveket. -feleltem szűkszavúan- És azt mondta, hogy örülnétek, ha még ellátogatnék hozzátok. -tettem hozzá-

- Majd úgy intézem, hogy Magda ne legyen otthon. Beszélek a nevelt fiammal, ő már úgy is felnőtt. -gondolkozott el.

Joseph gyermekei felváltva voltak az édesapjuk irodájában és az enyémben. Éppen Helga nézelődött, amikor hirtelen eszembe jutott valami-

- Éhes vagy? -fordultam felé, ő pedig bólintott egyet- Na gyere! -intettem. Kihúztam az íróasztalom egyik fiókját és elővettem azt a csokoládét, amit még Joseph-től kaptam. Kinyitottam, leraktam a fából készült íróasztalomra és megszólaltam- Kínáld meg a testvéreidet is. -mondtam. Helga elmosolyodott, majd szólt a kisebb testvéreinek, akik berohantak hozzám. Egyből rárohantak a bonbonra és mielőtt elfogy az összes, sikerült megmentenem kettőt magunknak. Joseph zsebre tett kézzel bejött és mosolyogva körül nézett, majd megszólalt-

- Nem zavarnak?

- Nem. Imádom a gyerekeket. -néztem hátra rájuk- Tessék. -nyomtam a kezébe az egyiket, mire értetlenül rám nézett- Ezt neked raktam félre. Ezt pedig magamnak. -elmosolyodott és mi is megettük a mi részünket, majd a csemeték felé fordultunk.