Our way to The End [Goebbels fanfiction]

8.

Elgondolkoztattak a miniszter szavai.. Bíznom kellett benne, és nem mehettem ennyire a saját fejem után. Mélyen belenéztem a barna szempárba és végül hittem neki. Hatalmas megkönnyebbülést és hálát láttam a szemeiben, amint megtudta, hogy nem haragszom. Ezt a párbeszédet követően, meggondoltam magam és beinvitáltam egy kávéra-

- Köszönöm kis hölgy, hogy végighallgatott.. -hálálkodott-

- Ugyan Herr Goebbels! -legyintettem- Túl vagyunk rajta, én kaptam föl a vizet! -vallottam be őszintén, miközben készítettem a kávét. A szemem sarkából ránéztem és láttam, hogy az egyik kezén támaszkodik és engem kémlel. Mosolyogva vissza fordultam a dolgom felé, mire ő megszólalt-

- Mondja csak.. -kezdte- Mára tervezett valamit? -kérdezte-

- Nem igazán. -gondolkodtam el-

- Akkor volna kedve velem tölteni a mai napot? -elkerekedett szemekkel hátra fordultam és hebegve megszólaltam-

- Uram.. Igazán megtisztelő lenne, de... Önt várják otthon. Gondolom a felesége már hazaért. -emlékeztettem-

- Kis hölgy, a nejem csak vasárnap este vagy hétfő reggel tér haza. A gyerekek pedig otthon vannak és várnak engem.

- Miért nem ezzel kezdte? Ha a gyermekei várják, akkor menjen haza! -csattantam föl- Mit fognak szólni? Ha, majd megkérdezik önt, hogy "apa, hol voltál egész reggel?" mire ön azt fogja felelni: "nem történt semmi különös, csak a titkárnőmet nyugtattam meg"! -hadartam-

- Gretta, én nem erre akartam kilyukadni.. -csóválta meg a fejét egy bujkáló mosoly kíséretében- Először is, szerintem a kávé már készen van.. -jelzett, én pedig a homlokomhoz kaptam a kezem és már vissza is szökkentem ahhoz. Pakolásztam jobbra-balra, majd észrevettem, hogy elhalkult, de én ismét megszólaltam-

- Folytassa nyugodtan, figyelek közben! -kértem meg-

- Csak annyit akartam öntől megkérdezni, hogy volna-e kedve megismerni a gyermekeimet? Ne féljen, nem harapnak. -utóbbi mondatára elkuncogta magát- Kedves teremtések, majd meglátja! -hadonászott a mutatóujjával. Miközben leraktam elé a kávét, ismét megszólaltam-

- Nem, nem a gyermekeitől félek.. Csupán attól, hogy gyanakodni kezdenek. -vallottam be őszintén a félelmemet-

- Gretta, az Isten szerelmére, mit tudnék tenni, hogy feloldozzam magát ebből a távolságtartó viselkedéséből? -kérdezte érdeklődve-

- Herr Goebbels.. -kezdtem- Ez nem az ön dolga. Ez csakis az én feladatom, nem a magáé. -lomboztam le-

- Akkor csak engedje meg, hogy segítsek önnek... -tért át egy kedvesebb hangnemre, majd megérintette a kezemet. Hirtelen zavarba jöttem, éreztem, ahogy elpirulok de nem tehettem semmit- Magának gyönyörű kezei vannak.. -dicsért meg, föl sem nézve-

- Megtisztelő, hogy így gondolja. -feleltem egy alig látható biccentés kíséretében. Hirtelen gondolt egyet, fölemelte a kezeimet és puszilgatni kezdte őket. Erre a mozdulatára még jobban elpirultam, de még mindig nem szóltam semmit. Fölnézett rám és ismét megszólalt-

- Baj van, kis hölgy? Eléggé piros lett az orcája! -jegyezte meg "ártatlan" szemekkel. Alig hallhatóan elnevettem magam, kihúztam a kezeimet az övéiből és ismét szóhoz jutottam-

- Maga egy igazi szoknyavadász, Herr Goebbels! -jegyeztem meg, a mellkasára bökve a mutatóujjammal-

- Lehet, hogy az vagyok, de önt nem csak egy éjszaka erejéig akarom. Hisz', ha csak azt akarnám, akkor azt megtettem volna múlt éjszaka.. -emlékeztetett, mire én lesütöttem a szemeimet és beharaptam az alsó ajkamat- Én a szívét akarom elnyerni, nem a testét... -tette hozzá suttogva.

Hosszú percek kellettek ahhoz, hogy meg tudjon győzni és elfogadjam a meghívást. Már éppen megérkeztünk a házához, amikor én egy kicsit ismét megijedtem és az arcom el is fehéredett. A miniszter meglátta a sápadtságomat, amit szóvá is tett-

- Mi a baj, kis hölgy? -hajolt közelebb, összeráncolt szemöldökkel-

- Semmi. Csak egy kicsit elgondolkodtam. -füllentettem, de mivel láttam az arcán, hogy nehezen hiszi el, ezért megérintettem a kezét és megpróbáltam egy magabiztos mosolyt az arcomra erőltetni. Kiszálltunk az autóból és a gyermekei már rohantak is elénk-

- Papa! -kiáltotta az egyik lány, akinek a miniszter látszólag nagyon megörült, ugyanis térdre borult és szorosan magához ölelte lányát-

- Helga.. -mondta ki a nevét- Hogy aludtál? Milyen volt a reggel? -kérdezte a lánytól-

- Minden jó volt, nincs okunk panaszra. -felelte, majd tekintete felém vándorolt- Papa, ki ez a néni? -próbálta halkan kérdezni, a tekintetét el nem fordítva tőlem. A propagandaminiszter föltápászkodott és mellém állt-

- Helga, ő itt az új titkárnőm! -mutatott be- És kérlek téged és a testvéreidet is, hogy ne "nénizzétek" őt. Ő még fiatal. -tette hozzá, én pedig ránéztem, mire ő alig láthatóan kacsintott egyet. Nyeltem egy nagyot és leguggoltam a lányhoz-

- Szia. -köszöntem neki barátságosan- Gretta Mina Daunhauer vagyok. -mutatkoztam be-

- Helga Susanne Goebbels. -mondta a nevét ő is. Ezt követően bemutatkoztam, a miniszter többi gyermekének is, majd az édesapjuk megszólalt-

- Gyerekek, nem akartok énekelni valamit Grettának? -fordult körbe izgatottan, én pedig elkomorodtam, megragadtam a férfi karját és megszólaltam-

- Hagyja őket! Hadd játszanak, nem kell nekem énekelni.. -legyintettem szórakozottan úgy, hogy a kicsik is hallják.