Our way to The End [Goebbels fanfiction]

4.

Hazaértem és elvégeztem a procedúrámat és viszonylag hamar sikerült is elaludnom.

Néhány héttel később, éppen fölébredtem, hogy munkába tudjak menni. De az az átkozott vekker nem ébresztett időben, vagy nem tudom, de ennek "köszönhetően" elaludtam, így a nyugodt reggelem most kapkodásból és rohanásból állt. Éreztem, hogy ez nem az én napom lesz.. Reggel a hajamat sem sikerült úgy eltűznöm, ahogy én akartam és még a nyelvemet is megégettem a forró teával. Az pedig egy még jobb kérdés, hogy miért iszok teát nyáron...

Amint beértem a minisztériumba, próbáltam úgy az irodába slisszolni, hogy ne vegye észre senki, főleg a főnököm.. Azon a napon különösen nem volt kedvem hallgatni, hogy miként bókol. Amikor már kezdtem megnyugodni, hogy sikerült észrevétlen maradnom, akkor lépett be a miniszter. Leolvadt a mosoly az arcomról és fölnéztem rá-

- Kérem, máskor kopogjon. -kértem meg rezzenéstelen arccal, de ő elengedte a füle mellett és közelebb sétált hozzám. Megtámaszkodott az íróasztalomon, de én próbáltam ignorálni a jelenlétét-

- Kis hölgy, kérem figyeljen rám.. -kezdte, egy olyan hangnemben, amit én még nem hallottam tőle. Ezért most nem is mertem ellenkezni, ezért fölnéztem, egyenesen a barna szemeibe. Nyeltem egyet és megszólaltam-

- Jó, igen, elnézést a késésért! Nem akarok füllenteni, elaludtam.. -hadartam, de ő értetlen arccal meredt vissza rám-

- Mi? Én nem erről akarok beszélni! -mondta, én pedig lejjebb csúsztam a széken, kifújtam a levegőt és ismét megszólaltam-

- Akkor.. Miről?

- Egyelőre csak annyit mondok, hogy munka után, kérem jöjjön az irodámba.. -titokzatoskodott, én pedig még jobban megijedtem. Vajon mit tettem? Nem csináltam meg valamit? Nem néztem át az egyik beszédét? Elképzelésem, nem volt, hogy miért hívatott be és megkérdezni se' mertem, ezért csak engedelmesen bólintottam egyet. Még utoljára rám nézett, majd mindenféle bók és egyéb nélkül elhagyta a helyiséget. Amint kilépett onnan, lesimítottam a szoknyámat és az arcomat is végigmasszíroztam. Kellett egy pár perc, amíg összeszedem magam.. Túl kihívóan öltözködnék?

Abban a pillanatban, hogy lejárt a munkaidőm, fölpattantam a bőr borítású székből, összeszedtem a dolgaimat, leoltottam a két villanyt és már ki is jöttem onnan. A miniszter irodája felé vetettem az irányt. Egyre szaporábban szedtem a lábaimat és arra kellett rájönnöm, hogy egész jól tudok kocogni magassarkúban is. Amint odaértem, még gyorsan végignéztem magamon és csak utána mertem kopogni-

- Ki az? -hallottam bentről a hangját-

- Daunhauer kisasszony. -feleltem. Valami mocorgást hallottam bentről, majd elfordította a kulcsot a zárban és kinyitotta a faajtót-

- Kerüljön beljebb. -állt arrébb, hogy be tudjak menni. Ismét becsukta az ajtót, kihúzta nekem a széket, majd ő is helyet foglalt velem szemben. Idegességemben a cipőmmel kezdtem kopogni. Nem tartott sok időbe, amíg észre nem vette feszültségemet, majd egy halvány mosoly jelent meg csontos arcán és megszólalt- Ne aggódjon, semmi rosszat nem csinált. -nyugtatott meg, nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről-

- Akkor mi történt? -türelmetlenkedtem-

- Nyugalom, mindjárt elmondom! -nevette el magát és megjelent az a vigyor az arcán, amit nagyon nem szeretek.. Őszintén szólva, amikor így vigyorog, véresre tudnám kaparni az arcát!- Csak annyit szeretnék mondani önnek, hogy néhány nap múlva lesz egy rendezvény. Nagyszabású lesz, ott lesz a Führer is. -kezdte- A feleségem is ott lesz, de ő csak később tud érkezni, nekem pedig nincs kedvem egyedül menni, ezért az lenne a kérdésem, hogy.. -folytatta, de itt elakadt- Hogy van-e kedve eljönni velem? -nézett föl rám, ezúttal nem csillogó, hanem sötét barna szemekkel. Egy ideig gondolkoztam, majd megszólaltam-

- Ez pontosan mikor lesz? -nyögtem ki az első kérdést, ami eszembe jutott-

- Három nap múlva. -vágta rá gyorsan. Most még nagyobb hezitálás következett.. No persze nem azért, mert programom lesz, hanem.. Ott lesz maga a Führer is? És a felesége is, de csak később? Nem tudom, ez nekem rizikós...-

- De a felesége mit fog szólni, ha meglát engem? -erre a kérdésemre, jóízűen hahotázni kezdett, majd megszólalt-

- A feleségemet nem nagyon érdeklik az ilyenek.. Magunk közt szólva, neki az a lényeg, hogy minél közelebb legyen a Führer-hez.. -mesélte- Így attól sem kell félnie, hogy én fogok közéjük állni! -legyintett- Ne féljen, kis hölgy nem fogom hagyni, hogy unatkozzon. -tette hozzá, megérintve a karomat s még kacsintott is egyet-

- De a Führer mit fog gondolni rólam? És a többi kollégájuk? -

- Mindannyian jó emberek. Csak beszélgessen velük, majd meglátja. -válaszolta- Számítok magára. -tette hozzá, szinte könyörögve-

- Herr Goebbels, kérem adjon gondolkodási időt.. -kértem- Legkésőbb holnap ilyenkorra már tudok önnek válaszolni. -egészítettem ki a mondandómat.