Our way to The End [Goebbels fanfiction]

2.

Amint hazaértem fáradtan lerúgtam lábaimról az emelt sarkú cipőimet. Bementem a szobámba és elterültem a franciaágyamon. Egyedül élek, de franciaágyam van. Ugye milyen jó? Gyorsan letusoltam és, amint azzal végeztem és a tört fehér színű hálóingem rajtam volt már végleg bedőlhettem a puha ágyamba. Nem kellett sokat forgolódnom, hamar elnyomott az álom.

Másnap reggel a vekker elviselhetetlenül hangos kerregésére ébredtem. Kócos hajjal fölültem az ágyamon és egy ásítás kíséretében lenyomtam az órát. Amint az elhallgatott, nyújtózkodtam egyet, megvakartam a szemeimet és kezdődhetett is a nap.

Ruha gyanánt egy egyszerű, rövidujjú, fehér ingre és egy mogyoróbarna szoknyára esett a választásom. A cipőm a tegnapi, bőr emelt sarkú maradt.

Amint beértem az irodámba, lepakoltam a kézitáskámat és láttam, hogy az íróasztalomon már van egy jó nagy adag papír. Elkerekedett szemekkel néztem, majd helyet foglaltam. Gyorsan átlapoztam az egészet és rájöttem, hogy akkor járok a legjobban, ha már most nekikezdek.

Körülbelül egy órán keresztül csináltam ezt és föl sem kaptam a fejem a kopogásra-

- Jó napot.. -hallottam egy ismerős férfi hangot, én pedig riadtan fölnéztem a papírmunkából-

- Jó napot! -köszöntem vissza illedelmesen, majd ismét vissza merültem a dolgomba. Arra számítottam, hogy a miniszter kapcsol, hogy nem a legalkalmasabb, de ez elmaradt. A székem mögé állt és arcátlanul nézni kezdte, hogy mit csinálok. Egy ideig tűrtem, de amikor már végleg meguntam, levettem az olvasó szemüvegemet és a halántékomat kezdtem masszírozni- Herr Goebbels, megtenné, hogy kimegy innen? -fordultam felé a székkel, de mivel az én lábaim keresztbe' voltak, ezért véletlenül bokán rúgtam őt-

- Kishölgy, ha esetleg nem rugdosna akkor kimennék! -jelentette ki, majd csípőre rakta a kezeit és fölém állt-

- Elnézést uram, nem volt szándékos. -mondtam határozott hangnemmel- Jól van, nem kell kimennie! Akkor, majd kimegyek én! -pattantam föl a helyemről és kicsörtettem az irodából. Igazából csak kávéért mentem..

Amint visszatértem, a miniszter még mindig ott volt. Úgy tettem, mintha észre se' venném. Faarccal a székemhez sétáltam, ahol lesimítottam a szoknyámat és újra helyet foglaltam-

- Nekem nem hozott kávét? -kérdezte-

- Nem, uram. Mivel nem kért. -szóltam vissza, fel sem nézve az írásból. Erre nem szólt semmit, csak fölállt, mert éppen az íróasztalomon (!!) ült. A helyiségben lévő festményeket kezdte nézni, miközben direkt hangosan fújta ki a levegőt, szándékosan köhécselt és különböző hanghatásokkal zavart. Ezután levágódott az irodai kanapéra és elterült a bútoron. Egyik karját lelógatta onnan, és a bal lábát földobta a dívány karfájára. A bosszantásomat, természetesen nem hagyta abba. Folyamatosan dobogott az ujjaival, kinyitotta, utána pedig becsukta az ablakot, hogy nyikorogjon. De én úgy tettem, mintha észre se' venném, de közben belülről pedig majd' szétrobbantam az idegtől! Akkor szóltam rá, amikor az íróasztalom körül körözött. Kattogtatta a tollaimat, megnézte a tűzőgépet, hogy "működik-e". Éppen az íróasztalomon lévő portré felé nyúlt, de én kikaptam a kezéből és dühösen néztem a szemeibe-

- Mi ütött magába, kishölgy? -kérdezte komolyan, de láttam a szeme körül összegyűlni a nevetőráncokat, szóval jól szórakozott rajtam-

- Az íróasztalomtól maradjon távol! -jelentettem ki határozottan. Azt hittem, hogy megmondtam a magamét, de ő fölém támaszkodott és ismét megszólalt-

- Kishölgy, ez nem az ön íróasztala, hanem az enyém. Az már egy más kérdés, hogy ki használja, de az én tulajdonom! -hadarta. Ekkor félretettem azt amihez tartottam magam, fölpattantam a helyemről és idegesen az ajtó irányába mutattam-

- Herr Goebbels, kérem hagyja el az irodát! -kértem, először barátságosan. Halványan elmosolyodott, majd az ajtó felé vetette az irányt-

- Ma is nagyon csinos.. -bökte még oda, utószóként. Morcosan néztem rá, de ő ignorálta a tekintetem és ismét megszólalt- Szívesen kibeszélném magát a ruháiból, de... -kezdte, de én egy határozott kézlendítéssel elhallgattattam-

- Menjen ki! -szóltam rá erélyesebben, ő pedig tette amit kérek. De az ajtót csak nem csukta be! Annyira hagyta nyitva, hogy egy kis rés legyen, de pont idegesítsen. Mérgesen odacsörtettem és egyértelműen becsaptam a faajtót.

Ránéztem a faliórára és boldogan konstatáltam, hogy lesz egy fél órás szünetem. Mosolyogva fölálltam a székből és kiléptem onnan. Körül néztem és, amint megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a terep, elindultam, de akkor a főnököm szólt a hátam mögül-

- Kishölgy, várjon! -kiáltott rám, majd utolért- Nézze.. Sajnálom, hogy délelőtt oly' faragatlan voltam önnel. -kezdte- Hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezzem, bocsánatomat az lenne a kérdésem, hogy volna kedve velem ebédelni? -hadarta, én pedig hosszasan néztem a szemeibe, majd egyszer csak megszólaltam-

- Rendben van, megbocsájtok. -mosolyodtam el. Barna szemei fölcsillantak és elhagytuk a minisztériumot...