A kócos pedig gondolkozás nélkül kezd el bológatni, nem érdekelve őt az, vajon mit is tervez a másik. Persze Harry soha sem bántotta volna Lout, épp ellenkezőleg; örökre a tenyerén akarta hordozni, akár egy tenger által megalkotott gyöngyöt.

A láng pedig újból fellobban, bőrük egymást perzselik, akárcsak nyáltól csillogó ajkaik, melyek elszakíthatatlanok eme pillanatban egymástól. A zöldszemű keze lassú vándorlásra indul, -miútán rejtve többször is feltérképezte a másik elbűvölő létét -, s siklik be tenyere a póló alá, mely maga alatt egy újabb kincset rejteget.

A fiatalabbik halkan felsóhajt, lélek tükrei türkizben kezdenek táncolni, mihelyst a mámor ellepi agyát és apró nyögések telitik be a kis szobát. Türelme ugyanakkor neki is véges, a finom csókok és az erőteljes szívások, már nem elegek neki, még többre vágyik göndör istene által, ki röpke másodpercek alatt rángatja le róla a felsőt, sajátjával együtt. A kócos párnái azonban elnyílnak, ujjaival a bőrön tündöklő mintákat kezdi újra rajzolni, irigykedve azon; hogy lehet valakinek ily' szép teste?

- Tetszenek?- kérdezi a tetoválások tulajdonosa, elégedett vigyorral arcán.

- Gyönyörűek.- feleli elbágyadva, s merészséget erőltetve magára hint el néhány finom csókot a másik vonalain, körbe rajzol ezzel ismét azokat.

- Istenem, Louis...- nyög fel, mire a másik ártatlan, mégis aggódó mimikával néz fel rá, félve attól; valamit elrontott.

Az idősebbik pedig ezek után mit sem vár tovább, eszét veszti Louis arcát látva, mely' folyton folyfást felemészti józan eszét.

- Megőrjítesz..- suttogja, közben hátra simítja hosszú tincseit.

Kecses ujjait most a boxer széléhez vezeti, engedélyt kérve ezzel arra; hulljon le végre minden gátlás.

Louis pedig nem ellenkezik, hiszen nincs miért; szégyenlőségével együtt távozik róla az utolsó textil is.

- Ha bármi olyat teszek, ami nem tetszik, azonnal szólj és leállok.- néz egyenesen a kék íriszekbe, nyelvével lágyan végig nyalva ajkait a látványra, hiszen Louis már is kemény. Pedig még csak nem is tett semmit.

- Túl sok a beszéd.- válaszolja, feljebb ülve egy csókot lop párjától, keskeny ujjait ő sem hagyja tétlenkedik, mikkel minden mozdulatot megismétel.

- Milyen szemtelen...- kuncog fel, s örömmel bújik ki alsójából ő is, mire Louis szája ismét tátva marad, a zavar színével együtt, mi ma már sokkadjár ült ki arcára.

A párnák pedig puffanak, még a takaró tovább suhog a súlyok által, s a göndör tovább ízlelgeti kincse mellkasát, egészen merev gyümölcséig, mibe folytonosan belekóstolt, kicsikarva ezzel még több nyögést a másikból.

- Tetszik igaz? De mutatok ennél még jobbat.

Marka mostmár nem csak Louist kényezteti, beférkőzve a másik lábai közé fogja össze farkukat, s diktál magnak olyan ritmust, mitől mindketten többre és többre vágynak. A felhők pedig csak gyűlnek, még az ég is feldörög, amint a csúcs felé igyekeznek, elérve ezáltal mindketten az arany kaput, hol két lélekből egy lesz.

- H-Harry...gyors-sabban...ah..- nyögi szemeit lehunyva.

- Bazdki..- káromkodik, s eleget téve a kérésnek gyorsabban löki csípőjét, ezzel még intenzívebben dörzsölődve egymáshoz.- Nézz rám, Louis.

Az ég pedig találkozik a természettel, letekintve rája, lágy dallamot eresztve szabadjára, mi nem szól másról; csak két lélek kapcsáról.

A sárga fény elnyelni készül mindent, még a csillagok felragyognak a pamacs felhők között. Egy utolsó lökést megkísérelve lépnek át mindketten az orgazmus kapuján, más-más oktávot hallgatva torkukból.

Aztán hirtelen csend lesz, nem marad más csak a finom csók, mely ismét elcsattan a heves szívdobbanások mellett, Louis szemei ugyanakkor leragadni vágyódnak.

- Csodálatos voltál.- lehel egy utolsó puszit az ajkakra a zöld szemű, miközben ismét a selymes takaró alá vackolják magukat.

- Az egész az volt.- válaszolja halkan Louis, ki a kemény mellkasra hajtsa fejét hagyva, hogy az álom világ újból magával sodorja.

Ám félálomban már nem gondolkozik, mit és hogyan kellene elmondania, száját elhagyják a szavak, majd képszakadás és nem marad más, csak a meleg és az egyre inkább körül ölelő karok.

- Harry?

- Igen, kincsem?

- Szeretlek.

Harry pedig megesküdött volna; Louis hallotta a szíve ritmusának kihagyó ütemét.

Private Message (larry ff. 18+)Место, где живут истории. Откройте их для себя