7. Fejezet - Part 2

99 15 19
                                    

Raiden

- Egyáltalán igaz az hogy nincs erőd? Vagy ez is csak az előadás része volt? Hogy könnyebben befogadjunk? - kérdezte Raiden feldultan, aki pontosan tudta hogy az indulat beszél belőle.

Nem hitte el hogy ez a lány aki ilyen kedvesnek és ártatlannak tűnt ilyen könnyedén elárulta őket. Amikor elősször hallott arról hogy a lány a csevegőt használta egyáltalán nem foglalkozott vele. Meg volt róla győződve hogy a lánynak tökéletes magyarázata van rá, esetleg a másik testvérének üzen, akivel egyértelműen látszott hogy kicsit közelebbi kapcsolata van. Még a másodiknál is így gondolta. Azonban a negyedik alkalommal közölték vele hogy válasz levelek viszont nem érkeznek. Ekkor kezdett gyanakodni arról hogy talán elárulja őket a lány, de még ekkor sem hitte el. Egyből eszébe jutott ahogy a lány azon az estén bekopogott hozzá, majd segítséget kért tőle. Pont ezért nem akart hinni benne, hiszen akkor miért szólt volna neki? Miért mondta el neki a lány hogy azt várják tőle hogy kémkedjen Nebunon Királyának és annak fiának, ha utána amúgy is megtette? Raiden úgy látta jónak ha vár, ha nem változtat a lánnyal való viselkedésén hát ha Lorelei újra megbízik benne és ezt is elmondja neki. Csakhogy a hercegnő egyszer sem tett említést semmi ilyenről. Eleinte még magát is hibáztatta azért hogy nem kereste fel őt újra, eszébe jutott hogy talán nem nem jól reagált elösszőr és utána már inkább maga próbálta megoldani. Ám a hercegnő nem mutatott ki semmit. Nem látszott rajta a minden napokban hogy bármi nyomasztaná. Amikor beszéltek barátságos és kedves volt. Még azon is rajta kapta Raiden a lányt hogy néhányszor ábrándozva nézte a száját. Sőt, mikor repültek a Lorelei gondolkozás nélkül köré fonta mindig a karjait és közelebb húzódott hozzá. Az Orionnal való edzésre is egyre vidámabban, mi több felszabadultan ment minden nap. Nem úgy nézett ki hogy rejteget valamit, pedig egyértelműen erre mutattak a jelek. Ami aztán arra engedte következni a Meddix királyt hogy a lány hihetetlenül jó színész, vagy hazudozó. Mind ezek mellett ma délutánig nem volt hajlandó hinni a bizonyitékoknak. Mikor egy, a városi birósággal való tárgyalásról jött vissza, Asha és Orion vártak rá. Közölték vele hogy menjen a könyvtár dél-nyugati részébe. Nem értette hogy mit akarnak tőle a barátai, de úgy döntött hallgat rájuk - még midig nem tudta eldönteni hogy ez jó ötlet volt-e vagy sem. A dél-nyugati részen szinte semmi érdekes nem volt a könyvtárban, ugyanis a királyi családról való feljegyzéseknek kellett volna ott lennie, viszont Raiden azokat réges-régen elrejtette. Volt ott ugyan pár könyv, de azok hihetetlenül régiek voltak és semmit nem árult el a család mostani helyzetéről.

Meglepte mikor a sorok között meglátta Lorelei hófehér haját és még el is mosolyodott kicsit azon hogy a lány milyen komoly arcot vágott. Lassan közelebb ólálkodott, ugyan is azt tervezte picit megijeszti a lányt. Viszont amint hallótávolságon belül ért a lány indulatosan megfordult és lecsapta a kezében lévő könyvet az asztalra. Ez megállásra késztette Raident. Furcsállotta a mindig nyugodt és jól viselkedő lány kitörését, de közben azért aranyosnak is gondolta. Mikor már épp újra elindult volna felé a lány hirtelen lerogyott a székre és az apró, vékony ujjait ökölbe szorítva nézett le az ölébe.

- Itt nincs számomra semmi hasznos sem! - motyogta maga elé, de Raiden sikeresen meghallotta. Ezután fogta magát, gyönyörű rendet varázsolt maga után és kisietett a könyvtárból. Minden nyomát eltüntette annak hogy valaha is ott járt. Ekkor lett világos Raiden számára hogy a lány valóban elárulja őt. Egészen estig szinte el sem jutott ez a tudatáig...viszont mikor ez megtörtént a harag felrobbant benne és egyenesen Lorelei lakosztálya felé vette az irányt.

Így került ide. A lánynak az arcán egy elszabadult könnycseppet reflexszerűen letörölt és még mindig arra várt hogy a Lorelei szólaljon meg! Tagadja le az egész vádat és magyarázza meg hogy mi folyik itt! De a Nebunon hercegnő egyiket sem tette. Összetört tekintettel nézett Raiden szemébe, de hiába. Meddix királya már nem bírt hinni annak a szempárnak. Elengedte Lorelei állát és inkább kifelé nézett a teraszra csak hogy ne lássa a lány fájdalmasan gyönyörű arcát.

- Még nem döntöttem veled kapcsolatban. Egyenlőre itt maradhatsz. Azonban amíg itt leszel őröket állítattok a szobád elé akik mindenhova elkisérnek. - jelentette ki. Vetett egy utolsó pillantást a lány kezében lévő összegyűrt levelekre, majd kényszerítve a lábait elhagyta a szobát. Még épp hallotta ahogy Lorelei halkan sírni kezd. Legbelül ez a hang összetörte, de ezt nem mutatta ki.

Egyből a palota elentétes szárnyába indult hogy megkeresse Demient és Oriont. Nem hitte el hogy ezt teszi Lorelei-al. Nem hitte el hogy Lorelei erre kényszerítette őt. Elhatározta hogy ha őröket állít az Ő szobája elé akik éjjel nappal figyelni fognak rá, azok csak is a legjobb barátai lehettek. Akikre rábízná az életetét is.

Lore  (Szünetel)Where stories live. Discover now