Lore (Szünetel)

6. Fejezet - Part 1

A hajamat teljesen össze kócolva a szobámban lévő asztalra dőlve néztem ki az ablakomon miközben egy bizonyos levélen járt az eszem. Szóról-szóra megtanultam mostanra.

Mikor pár órányi alvás után apró csilingelésre keltem, el se tudtam képzelni hogy mi lehetett a hang forrása. Màr épp vissza hanyatlottam volna a párnákra, mikor észre vettem hogy a csevegőt lágy zöld fény öleli körbe. Levelem érkezett Eryxtől. Lehet hogy butaság volt tőlem, de egyáltalán nem számítottam arra hogy majd Nebouxe-ból ők is küldhetnek nekem levelet. Pedig Eryx megtette és nem is akármilyen levelet küldött. Édes mázos szavak közé szőtte ugyan a mondandóját, de minden egyes szó méregtől csepegett.

Sóhajtva vettem újra a kezembe a sárgás lapot, amin még érezni is lehetett báttyám különös, fűszeres illatát. Ráadásul még arra is vette a fáratságot hogy a lapaljára oda illessze a királyi címert, pecsét formájában.

Bár úgy éreztem hogy mostanra minden egyes betűét kívülről tudom, még is nagyon erősen koncentrálva olvastam végig az egészet. Ismét.

"Drága Húgom!

Köszönöm leveledet, amit szépen megfogalmazták és részteletesen leírtál minden haszontalan dolgot számunkra. Ez biztos hatalmas segítség lesz számomra, Apánknak sőt még Marcelnek is aki jelenleg hivatalosan nem tartózkodik a palotában.

Szeretném ha tudnád hogy Marcel jól van egyenlőre, de olyan feladatot vállalt el a családunk érdekében ami veszélyes lehet testvérünk testi épségére. Az egyetlen mód amivel segíthetsz neki azaz hogy minél fontosabb információkról kezdesz minél hamarabb beszámolni. Igazán hálás lenne érte, ebben biztos vagyok.

Ne feledd el Drága Loreleiom az utolsó találkozásunkat. Azt mondtad hűséges vagy a családodhoz.

Imádattal a te Édes bátyád Eryx, Nebouxe korona hercege. "

Könnyek égették a szemem. El se tudtam képzelni mit csinalhatott Marcellel. Már vagy millioszor eszembe jutott az utolsó napom a kastélyban. Már akkor eltervezhette hogy ez lesz. Már akkor mondta nekem hogy Marce nincs otthon és mikor találkoztam vele éppen az ő szobájából jött ki! Hogy lehettem olyan ostoba hogy nem szálltam szembe vele?! Mért nem szedtem elő az egyik fegyverem ami nálam volt és harcoltam vele? Lehet hogy nincs ködöm, de tőröm az igen is volt! Legalább megpróbálhattam volna. Aztán beszélhettem volna Raidennel hogy valahogyan intézze el hogy Marcel is velünk jöhessen. Ő imádta volna ezt a helyet és megérdemelte volna hogy kiszabaduljon abból a kastélyból. Végig amig ott laktam csak magamat sajnáltattam, csak mert nekem nem volt erőm. Pedig Marcenak sokkal rosszabb volt.. Neki bekellett szállnia Apám és Eryx játékaiba miközben gyűlölte az egészet. Részt kellett vennie a megbeszéléseken és mindenben egységes frontot állítania velük ha jót akart... Erre most miattam kínozzák. Valószínűleg fogva tartják miközben a kastélyban mindenki úgy tudja hogy valamilyen okból kifolyólag elutazott. És az egészről én tehetek.

Fájdalom mart a szívembe, mikor eszembe ötlött mennyivel könnyebb élete lenne ha én nem lennék. Amióta megszülettem engem védelmezett. Mindig kiállt mellettem, pedig tudta hogy nem szabadna.

Idegesen toltam félre a papírt az asztalon és végre felálltam a székből. Majdnem két órát töltöttem a papír fölé görnyedve amitől elgémberedtek a végtagjaim. Fogalmam se volt hogy mihez fogok most kezdeni. Talán írnom kéne egy új levelet amiben bocsánatot kérek és leírom az igazat... akkor talán nem bántják majd Marcelt. Ugyanis egyértelmű hogy Eryx tudja hogy több mindent tudok mint amennyit elösszőr meséltem neki. Viszont lehet hogy ezt is elkellene mondanom Raidennek. Tegnap is segített, biztos most is megtenné viszont a királyságáról volt szó. Nem fogja kockára tenni hogy fontos dolgokat elmondjon a levélben csak hogy Marce biztonságban legyen.