Lore (Szünetel)

4. Fejezet - Part 1

Az út kellemesebben telt miután bemutattam hogy nem vagyok egy törékeny virágszál. Természetesen a katonák még mindig tartották a távolságot, Raiden viszont valamennyivel közvetlenebb lett. Néha beszállt mellém a hintóba váltani pár szót. Az is előfordult hogy segített felszállni a lovára hogy eggyütt lovagoljunk. Azt is elég hamar megértette hogy a számára ártatlan érintések, számomra illetlenek. Ez nem azt jelentette hogy teljesen felhagyott velük, de kicsit vissza fogta magát és hogy élvezetből is csinálta hogy aztán nevethessen a pirulásomon.

Demien néha furán felhúzott szemöldökkel méregetett és láttam ahogy többször is halkan félre hívja a herceget. Ilyenkor szinte mindig rám mutatott legalább egyszer és én igyekeztem úgy tenni mintha ezt észre se venném. Egyszer megpróbaltam közelebb osonni hozzájuk hogy hallgatózzak, de egy számomra ismeretlen nyelven zajlott le köztük a beszélgetés.

Most is legelöl lovagoltak ketten miközben Demien többször is hintóm felé intett a kezével. Már nem féltem annyira közöttük,így a függönyöket elhúzva kémleltem ki az ablakokon amikor itt kellett tartózkodnom. Sóhajtva próbáltam kinyújtani a lábam ezen a kicsi helyen. Imádtam hogy normális ruhákban lehettem végig az út során. Nem kellett se szoknyát se pedig fűzőt hordanom, csak is az ing és nadrág együttest amiből minden nap kaptam újat. Már kezdett fájni mindenem a hosszúra nyúló ücsörgés miatt.

Éppen azon gondolkoztam hogy szólok valakinek, álljunk meg pár pillanatra -szükségem volt egy kis sétára - amikor a katonák hangos éljenzésbe kezdtek. Kiváncsian hajoltam közelebb az ablakhoz és kellett pár pillanat mire felfogtam minek örülnek.

A távolban egy hatalmas város sziluetje látszott. Mivel eddig minden ilyesmit, még a legkisebb falukat is nagy ívben elkerültük, ez csak is Meddiona fővárosa; Dion lehetett. Ezekszerint nem sokára megérkezünk.

Hirtelen belém mart a félelem. Nem voltam biztos abban hogy készen állok belépni Dion városába és találkozni a királyukkal. Azt hallottam hogy kegyetlen és ridegebb mint egy jéghegy. Ő maga vezényelte a hadseregét a Nagy háború alatt, ezáltal sokkal idősebb Apámnál.

Kissé remegő kézzel elkezdtem kifésülni a hajam az ujjaimmal. Amennyire örültem hogy nem kell rendes ruhát viselnem, annyira ideges lettem most miatta. Így csak nem jelenhetek meg a király elött. Az út pora rám ragadt, hiába is próbáltam minden nap megmosakodni. A hajamban jó pár kisebb csomót is felfedeztem, az arcomat meg el se tudtam képzelni hogy hogyan néz ki. A szobalányaim most hihetetlenül jól jönnének. Ők a legrosszabb napjaimon is csodát tudtak művelni a külsőmmel.

Ahogy megint kinéztem az ablakon láttam, hogy egyre közelebb érünk. Hatalmasat nyelve engedtem le a karom és adtam fel a hajam kigobozását, mikor hirtelen lefékeztünk.

Láttam hogy Raiden felém veszi az irányt így kinyitottam a hintó ajtaját.

- Mi történt? Miért álltunk meg pont most? - kérdeztem tőle miközben lemászott a lováról. Egy sötét kék velúr anyagot tartva a kezébe állt meg elöttem.

- Az lesz a legjobb ha a hintót elhagyjuk mostantól. Velem fogsz belovagolni. Erőt kell sugároznod, nem tesz jót ha azt látják egész idáig egy hintóban jöttél. - a kezemért nyúlt hogy lesegítsen a lépcsőkön. Összeszorított ajkakkal tettem meg azt a pár lépést és csak egy hajszálon múlott hogy nem kezdtem el a szememet forgatni. Most elveszik az egyetlen lehetőségemet hogy rejtve maradjak. A hintóban legalabb eltudtam volna húzni a függönyöket.

- Rendben van. - mondtam bizonytalanul.

- Ezt vedd fel. Majd késöbb mutatunk be téged a népnek. - a sötét kék anyag egy köpeny volt, amit most a vállamra terített, még a kapucniját is felhúzta a fejemre.Kissé megkönnyebülten, hogy kapok egy kis takarást bújtam bele és igazítottam magamra. - Gyere. Segítek felszálni a lóra. - jelentette ki és a hátamra téve a kezét oda vezetett.