Semmi...és mégis minden

Egy pillanat

Pár hónappal később...

Minden megváltozott. Ma van napra pontosan nyolc hónapja, hogy Dave-et egyeltlen egy nap sem láttam. Lassan két hónapja annak, hogy nem írt egyetlen egy szót sem. Kezdek leszokni a folytonos csekkolásról. Már csak minden reggel ébredés után nézem meg. Arnold felől már rég nem hallottam semmit, de nem is sajnálom. Ma pont egy különleges nap vár rám előre érzem. Végre távolabb megyek a giminél és a helyi kisboltnál fagyit venni. Lassan már abba a boltba már csak annyit kell mondanom, hogy a szokásos és már hozza is az egy kilós epres fagyimat. Viszont nem csak a fagyiért érdemes oda kimenni. Ami az illeti, találkoztam ott egy igazán dekoratív sráccal ki korombeli lehet. Magas olyan 190 centire tippelek, sportos alakja van, barna haja van amibe olyan szívesen bele turnék, ja igen vissza a valóságba. A szeme olyan gyönyörű mandula barna. Az arcán pár szeplő is meglátszik, ha jobban megfigyelem. Stílusa normális, semmi extra de neki pont jó.

Suli után találkozunk mindennap. Mindig megcsodálom mosolyát. Vagyis a boltban futunk össze mindennap amikor megveszem a napi adag fagyimat. A legutóbb rám mosolygot, de lehet csak én hiszem azt és közben másra vagy telefonált vagy csak úgy. Mindegy is kinek-minek ment az a mosoly még egyszer látni akartam! Ma is így tettem. Suli után rögtön rohantam a boltba. Megint ott volt. A mai napomat elszenteltem már reggel egy különleges napnak. Úgyhogy egy kihívás elé állítottam magam. Ami nem más mint: Megszólítom azt a srácot.

Előtte megint betettem a kosárba egy epres fagyit. Nagy levegőt vettem, kihúztam magam és elindultam felé. Már csak pár méter választott el, mikor rájöttem, hogy azt se tudom mit mondjak. Úristenem... ezt mégis hogy gondoltam?! Hogy mernék oda menni egy idegenhez?! Aki ráadásul pasiból van és még helyes is. Jaj, ne mindjárt elájulók a sok aggódástól. Inkább gyorsan kifizetem a fagyit és haza megyek megenni. Abból rossz csak nem sülhet el.

Amin kimondtam ezt a mondatot magamba valami földön kívüli talán egy égi csapás sújtott le rám egy bal sorsot ami úgy nyilvánult meg nálam, hogy a helyes kiszemeltem előtt egy nagy "VIGYÁZ CSÚSZIK " tábla előtt képes voltam elcsúszni. Gondoltam magamban, hogy na ennél cikibb nem lehetne. Na, de rólam volt szó, úgyhogy, de nagyon is volt kínosabb.

Megpróbáltam felkelni és megkapaszkodni a legközelebbi polcban mikor magamra rántottam az összes csipszet ami csak volt a boltban. Az arcom vörös volt, remegtem, féltem. Fel sem mertem nézni. Egy kéz nyúlt felém. Felnéztem és alig hittem szemeimnek!! Egy barna hajú, mandula színű szemű magas srác nyújtottam felém kezét. Igeeen!!! Úristen!!! Ez az a srác!!!

Véletlen hatalmas mosoly fogadta őt, majd csillogó szemek. Ő ezen csak nevetett. Hagytam, hogy segítsen. Felhúzott puha és nagy tenyerével. Zavarba jöttem, ideges lettem, elpirultam.

Nem bírtam kinyögni se egy szót sem.

-Jól vagy?-kérdezte. Szemeim elkerekedtek, lélegeztem ellát. Szívem elkezdet a lehető leghevesebben dobogni.

-Igen, jól....köszi...a...ízé...segítséget...nagyon béna vagyok- mondta ki végül dadogva és teljesen kétségbe esetten. Azt se tudtam mit mondjak. Teljesen elfejtettem minden szót. Erre ő csak vissza mosolygot és kisétált az üzletből.

Az örömtő kibírtam volna ugrani a testemből, de annyira szégyelltem magam, hogy inkább vissza tettem az összes chipset a polcra, majd a tekintetemet a cipőmre szegeztem miközben vissza sétáltam a fagyiikhoz. Nem mertem pénztáros szemébe nézni...inkább vissza tettem a fagyit és én is kisétáltam miközben a szemem még mindig a bámulta.

Most öröm táncot járnék az örömömbe, hiszen elértem a célom. Meg szólítottam vagyis ő engem. Sőt még mégis érintettük egymás kezét. Viszont nem egészen így képzeltem el. Most már mindegy, csak arra vártam, hogy végre haza érjek és bekuckozak a meleg ágyikómba és megnézek valamit a neflixen, hogy elszálljanak a gondolataim az anonim srácról.

A kisbolt tőlünk öt percre se volt úgyhogy gyorsan haza értem. Csináltam magamnak egy jegeskávét, mert már nem bírtam ezt a meleget. Aztán be mentem a szobámba és végül elindítottam egy youtube videót. Az elsőt ami épp szembe jött velem. Ahj...sóhajtottam fel. Újra és újra lejátszódott a fejembe a boltos jelenet. Nem jutott más eszembe csak ez. Mintha kicserélték volna az agyam és ezt tették volna be helyette. Legalább nem Dave-en agyaltam.

Kezd kicsit iránti, hogy már másfél órája csak ezen kattogok. Annyira megakartam keresni Facebookon, de hát azt se tudtam, hogy hívják. Ha csak a sors nem avatkozik bele akkor soha nem fogom megtalálni. Meg, amúgy is...miért érdekel annyira? Csak egy helyes srác a boltból aki felsegített, mert jófej volt. És kedves...és szexi...és a világ legcukibb pasija...jaj, hoppá megint kicsit elkalandoztam. Ezt nem érzem túl helyesnek. Még nem is vagyok túl Dave-n, de máris valaki a helyébe lépett.

Elkeseredtem...hiszen eszembe jutott, hogy Arnolddal is pont így volt. Jött egy srác aki kicsit jobb volt Dave-nél és egyből úgy éreztem, hogy szerelembe estem. Aztán mint kiderült ez mind hazug érzések voltak.

Inkább le fekszem piheni.

Ledőltem az agyamra. Elkezdtem bámulni a plafont. Kerestem a választ arra, hogy miért hozott ennyire zavarba kedvességé. Amikor meglátom elkezdek hülyén viselkedni, el pirosodni, mosolyogni mint aki éppen megnyerte volna az ötös lottót. Mar rengeteg álmomban ő volt benne. Csomót gondolok rá.

Es amikor hozzam ért... teljesen elvesztem a világon. Megakartam állítani azt a percet es örökké Abban élni.

Csak egy platói szereleme? Csak egy fellángolás? Bármi lehet, nem számít. Boldog vagyok.