Semmi...és mégis minden

Nem lehetne

Tehát ott ült az álom fiúm, miközben engem várt. Amint realizáltam a helyzetet minden problémám megoldott. Vagy hát legalábbis elfelejtettem, hogy léteznek. A kávézóban telt ház volt, bár nem csodáltam. Itt kapható a világ legjobb kávéi. Kerek asztalok voltak és körülötte a szék is kerek volt. Annyira inspiráló már maga hely is. Aztán jobbra könyvek ezre találhatóak meg. Vannak egész újak, de inkább csak régiek amik igazi kincsek. Miközben alaposan kielemeztem a kávézót oda értem a mi asztalunkhoz. Arnold egy széles mosollyal fogadott. Majd felállt adott egy ölelést és ki húzta a székemet. Én meg csak pirultam mint egy piros alma. Megjött a pincér és felvette rendelésünket. Ugyan azt kértük, sőt egyszerre is mondtuk ki. A helyzet csak egyre jobb volt. Elkezdünk beszélgetni, viszont eléggé kellemetlen témáról.

-Úgy örülök neki, hogy itt vagy. Viszont valamit kötelezőnek érzek megkérdezni. Az elmúlt hetekben miért tűntél el?- kérdezte Arnold

-Oo, tehát hiányoztam?- kérdeztem viszont

-Jaaa, értem. Kérdésre-kérdés. Tehát nem válaszolsz.- mondta egy kicsit szomorúan Arnold

Most olyan szívesen kiöntöttem volna neki szívem és elmeséltem volna az egészet. Viszont nem tettem, mert Dave még ennyit sem érdemel, hogy meg említsem. Gyors téma váltásnak szükségét éreztem így hát: -Milyen volt a Tokaji írótábor?-kérdeztem Arnoldot érdeklődve

-Nagyon szuper volt! Három napig tartott és mindennap más érdekes feladatok voltak.-

-Úristen ez nagyon jó lehetet! Egyszer szívesen kipróbálnám!-

-Két hét múlva ismét lesz. A hosszú hétvégén. Ha gondolod elmehetünk rá ketten.-Mondta teljes bele éléssel Arnold.

Szemeim csak csillogtak. Számomon egy hatalmas mosoly látszódott. Hülye lettem volna, ha kihagytam volna.

Szóval egyértelműen rávágtam az igent.

Három csodás nap, Arnolddal...kell ennél több?

Tartottunk egy kis csöndet. Felé fordultam majd ajkamra nézett elkezdte bámulni és közben megnyalta a sajátajkát. Elég könnyű volt kikövetkeztetni, hogy mire gondol...de elfelejtettem a hiú ábrándjaimat hiszen ő Arnold... Én meg még Dave-vel járok amit ő pontosan jól tudd. De mégis mindnnél jobban akarom, hogy a következtetésem beváljon.

Egyik pillanatról a másikra átkarolta csípöm, majd a szemembe nézett és a következő pillanatban ajkait az enyémen éreztem.  Bűnösnek nevezhető-e csók, de már oly soká vártam rá. Egyből tudtam mi a helyes döntés. Dave-től minden szerettem elmúlt csak is Arnoldra tudtam gondolni. E csók után mintha nem csupán testünk, de lelkünk is összetartozott volna. Tökéletes volt.  De vége lett. Megijedve néztem rá, de úgy éreztem szerettem. Órákig tudtam volna bámulni. De...hirtelen felállt és csak úgy itt hagyott és elment szó nélkül. Bennem minden dolog amiben reménykedtem elhagyott amint ő is. Most meg mi történt? Jaj, ne...már csak ez hiányzott. Rám jött a sírógörcs. Csupán haza akartam rohanni és elfelejteni, hogy ez megtörtént!!!!! Egész haza út csak könnyeimet töröltem le arcomról miközben agyaltam rajtunk, vagyis rajtam és Arnoldon. Reménkedtem benne, miszerint végre elérkezett a mi pillanatunk. Csakhogy mégsem.

Azt hittem Arnold egy olyan vonat lesz amire csak várnom kell, viszont elfog érkezni. Amikor meg csókolt azt hittem megérkezett. Felszálltam rá, és elvitt a világvégére. De egyszer csak megállt a vonat és kiszállt belőle a sofőr. Én meg  egyedül, magányosan találtam magam.Közbem ott van Dave...akivel a világ legszörnyűbb dolgát megtettem. Pedig én nem ilyen vagyok. Most azonnal szakítanom kell vele és csupán egyedül akarok lenni. De, nem bírom elfelejteni Arnold halálos csókját. Hiányzik ajka az ajkamnak.Hiányzik az érintése, a hangja, a mosolya, minden ami ő. Mégis itt hagyott, elment, netán nem vagyok neki elég jó. Mégis elindult az a bizonyos vonat. Azt hittem soha nem áll meg. Most meg szívem darabokban.

Amint haza értem, Dave fogadott. Látta ahogy sminkem szét kendőve néz vissza rá.Tudtam nem a legjobb alkalom, de én most akartam szint vallani, Elegem volt mindenből és úgy voltam vele nem lehet ennél rosszabb.

-Figyelj...nem tudom hogyan kezdjek bele-mondta Dave-nek. Láttam arcán, hogy sejti valami nincs rendben.

-Semmi gond. Tudom mire gondolsz. Szakítani akarsz?-kérdezte Dave

-Igeeen!!!!- ordítottam ki. Miközben ismét elbőgtem magam

-Valami már nem a régi, talán már nem is szeretsz? -kérdezte Dave

-Sajnálom, de már nem...már hónapok óta próbálok ezzel együtt élni ezzel, de most telt be a pohár.-

-Tudtam...-bőgte el magát Dave is

-Hiányozni fogsz!! Kérlek még tartsuk a kapcsolatot.-folytatta Dave

-Nem jó ötlet. Majd, ha mindketten túl leszünk a másikon akkor beszélhettünk erről.-

-Én...nem akarok rajtad túl lenni. Bár szívem darabokbam, mióa azt mondtad, hogy vége. De még, mindig ha rád gondolok szívem ütemet ver s dobog. Szeretlek és ez bennem sosem volt kétség.-

-Tudom, de nálam már elmúlt, sajnálom Dave.-

-Kérlek ne folytasd, nem bírom hallani. Fáj minden percben. Miért???-Kérdezte Dave, aztán felkapta cipőjét és rám csapta az ajtót. Még vissza sem nézett.

Most már vége van és az emlékeimet ha kell elengedem. Nehéz út vár rám.