Semmi...és mégis minden

Túl közel hozzád

Dave-vel minden rendben volt már hetek óta pédául: kialakult a közös reggeli rutinunk. Már majdnem tökéletes volt. Ébredés után egyből kezem ügyébe akadt a telefon. Hátha írt volna még az este. Majd a reggeli hívásommal keltettem ki az ágyból. Szokásos kérdések ismétlődtek meg mindennap. Néha kibeszéltük egymás álmát és eljátszottuk a nagy álom fejtőt. Mindig nagy kacagásokkal fejezzük be. Aztán következett a végtelen szelfi aminek kilencven százaléka csak abból áll, hogy ki tud hülyébb fejeket vágni. Ha van időnk reggelizünk, ha nincs elindulunk suliba. Félúton mindig találkozunk a szokásos megállóba. Amikor suliba érünk útjaink szétválasztanak.
Majd órák után újra találkozunk.

-Szia Kicsim!!- ordította át az egész sulit szinte Dave.

-Szia!!-köszöntem vissza miközben rám jött a nevetés

-Bocsi, lehet hangos voltam, de úgy meg örültem neked-mondta Dave

-Aaa egy picit, de nem számít én is örülök neked-mondtam a lehető legédesebb hangon

-Hiányoztál! Életem legrosszabb négy órája volt

-Ne is mondd! Nekem is! Majd bele haltam.- vicceltem el a végét
Olyan édes Dave, mindennap ezzel fogad. Ki nem örülne neki? Szerencsésnek érzem magam.Bár egy valami nem hagyott nyugodni...mi lehet Arnolddal?
Jézusom! Gyorsan ki kell vernem a fejemből Arnoldot. Hiszen éppen Dave-vel vagyok. Viszont, bármennyire is azon voltam, hogy kiverjem a fejemből Arnoldot...nem tagadhatom, hiányzott. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá. Mindennap keresett, hívott. Egyszer sem vettem fel. Bár üzeneteit nem bírtam ki, hogy olvasatlan maradjon. Alig bírtam megfékezni magam. Folyton vissza szerettem volna írni. Már az ujjam az enternél volt, de végül mindig a delete gombnál végződött. Nem is baj, ez így helyes. Dave-vel kell maradnom. Csakhogy amikor találkoztam a legjobb barátnőmmel, Emmával minden megváltozott. Beültünk a GoodSpirit Whisky&Cocktail Bárba meginni egy-egy Manhattant, miközben elmondtam neki a Dave-Arnoldos sztorit. Emma mindig nagyon őszinte volt velem így az ő véleményére mindig jobban oda figyeltem. Most éppen azt tanácsolta, hogy mielőbb menjek szét Dave-vel. Ellenkezni akartam, kiállni Dave mellett és biztosítani Emmát arról, hogy tévedik. Viszont ennek ellenére el kell fogadnom, hogy ez az igazság. Aztán Emma gondoskodott a továbbiakról. Folytattuk pár felessel, majd elindultunk a Testla teátrumba. Kimaxoltuk az estét. Zárásig buliztunk.

Majd reggel nagyon másnaposan és fáradtan keltem. Dave átjött reggelivel és pár gyógyszerrel. Úgy örültem neki. Aztán ez gyorsan elszállát. Kiderült, hogy csak azért csinálta, hogy tudomást szerezzen arról, hogy mi volt tegnap este. Láttam, hogy próbálta leplezni az egészet, de közben majd össze esett az idegességtől. Teljesen érthetetlen miért viselkedik így. Hiszen még sosem adtam rá okot.

-Csak bulizni voltunk, nyugi. Semmi extra nem volt.-Nyugtattam Dave-et.

-Ahaaa!! Na persze...nem hiszem el, mondd csak -mondta mérgesen és követelőzve

Teljes mértéken felhúztam magam rajta. Gyorsan felöltöztem és elmentem otthonról. Nem tudom ezzel mit akartam elérni csak nyugalomra volt szükségem. Elmentem egy közeli parkba megnyugodni. Közben folyton csörgött a telefonom. Nem kellett megnéznem tudtam, hogy Dave. Egyszer elegem lett belőle és felvettem.

-Fúú....Szia!-mondtam idegen a telefonba

-Öö...szia! Örülök, hogy felvetted. Baj van?-kérdezte a másik vonalba Arnold!!!

Miközben felvettem a telefont elfelejtettem megnézni, hogy igazából ki hív. Úristen, tejesen lesokkolt, hogy a vonal másik oldalán Arnold van és hogy éppen beszélünk. Szívem, hangja hallatán elkezdett hevesen dobogni.

-Bocsi, nem tudtam, hogy te hívsz-próbáltam mentegetni magam

-Semmi baj, megesik. Ha már felvetted arra gondoltam, hogy össze futhatnánk. Mit szólsz?-Kérdezte Arnold.

Olyan szívesen rávágtam volna az igent. Másra nem is vágytam volna. De Dave-vel újra helyre állt a kapcsolatunk, de aztán az Emmás találkozó után ismét elbizonytalanodtam. Majd a reggeli kiakadása...szörnyű volt. Úgyhogy, ennyit igazán megérdemlek.

-Persze, hogyne! Van kedvem.-Vágtam rá végül.

-Akkor jó. Madal cafe-ban?-Kérdezte Arnold.

-Tökéletes.-Feleltem.

Haza siettem volna, de rájöttem, hogy ott van Dave. Viszont arcomon a reggeli sminkek szét kenődött. Így mégsem találkozhatok Arnolddal.

Mindegy, ha Arnoldról van szó semmi sem érdekel. Haza rohantam, ahogy csak tudtam.

Amint haza értem Dave fogadott. Ki sírt szemekkel és boci szemmel próbált rám hatással lenni. De én csak ellöktem magamtól és a fürdőbe rohantam. Dave az ajtó túl oldalán mondogatta mennyire sajnálja az egészet. Engem viszont teljesen hidegen hagyott. Hiszen pár perc és találkozom Arnoddal!! Gyorsan sminkeltem egy kicsit és rendbe tettem magam. Majd siettem a cipőmet felvenni, de sokat vacilláltam, hogy melyik legyen. Dave számára ez elég gyanús volt. Rá is kérdezett hova megyek. Én meg csak rávágtam valami fejet amiből ő leszúrta, hogy nem ez nem segít a helyzeten. Gondolom Dave kiakart békülni a reggeli miatt. De akkor is pont ez volt a baj. Féltékeny volt a semmire és engem ez az első pillanattól kezdve őrületbe vitt. Bár, most éppen jogosan borulhatót ki. Elindultam Arnold felé a kávézóban. Úgy éreztem magam, hogy az élet választás elé lökött. Itt volt az alkalom, hogy szakítsak végre Dave-vel. És a tökéletes pillanat arra, hogy Arnolddal elkezdjük komolyabban. Talán egy jel a hívás a találkozó. De úgy nem tudom mi lenne a helyes döntés.

Idő közben ide értem. A nagy tömegben kiszúrtam az egyik padnál göndör tincseit. Majd sötét barnás szemét miközben éppen engem bámul. Ott helyben eltudtam volna ájulni a látványtól. Elkezdtem újra érezni valamit. Ez nem helyes, hiszen én Dave-vel járok. Mégis minden porcikám Arnoldhoz húz.