Semmi...és mégis minden

Soha többé örökké

-Felőlem-rángatta meg a vállát Dave, és a nyakát nyújtogatta, hogy megnézze, mekkora sor áll.
Kezdet idegesíteni a türelmetlensége. De már szinte mindentől idegösszeroppanástó kapok. Olyankor ő csak megölel és megnyugtat azzal, hogy nincs baj. De, már az ölelése sem a régi. Rózsaszínköd kezd cserben hagyni. Jön a hideg zuhany. Nem tudom meddig bírom, percről percre rosszabb és rosszabb. Nem birok rá mosolyogni szeretet teljes mosollyal, nem érzem karjaiban magam biztonságban, szemeiben nem veszek el, hangja hallatán nem madár csicsergést hallok, léte nem dobogtatja meg szívem, csókjáért már nem epedezek. Szeretem még? Vajon ő is így érez? Kérdések fogalmazódtak meg bennem. Kérdőjelek villognak előttem. De inkább mintha mit sem éreznék viszonozván megfogom kezét.
-Colát-feleltem a pultos nőnek a moziban.
Dave előre ment addig én gyorsan lecsekkoltam az időt. Óriás sóhaj hagyta el szám... még húsz perc van a film előtt. Teljesen bepánikoltam miről beszéljünk addig. Végül pár perc múlva feladtam és inkább vártam arra, hogy megszólaljon. Sajnos éreztem, hogy őt sem igazán zavartatja. Csendben fogtuk egymást kezét miközben mindketten azon agyaltunk, hogy hogyan romlott el ennyire...viszont semelyikünknek sem volt ahhoz kedve, hogy megbeszéljük. Fájdalmasan eltelt húsz perc és vígan bejelenthettem, hogy indulhatunk a filmre. Egyébként a Állj mellémet!-et néztük meg. A film végén tartottam egy kis összefogalalot Dave számára. Teljesen bele életem magam és olyan jól esett ki adni magamból a film alatt bennem tartott gondolatokat. Fel csillant egy pillanatra szemem. Mert, azt hittem Dave is viszonozni fogja ezt és majd együtt kiveséz hatjuk de ez nem így történt. Mindennél rosszabb amikor elmúlik a szerelem. Hiszen szerelem a lét elemünk, mindig keressük hiszen anélkül semmink sincs. Szerelmesnek lenni a világ legjobb érzése, mindent szebbnek láttunk a világon, és az emberek is jobbnak látszódnak, mint a valóságban, mert szerelmesen minden könnyebb.
Igen..megint elkalandoztam. Tehát, itt vagyunk Dave-vel. Éppen haza felé tartunk amit egy kínos csönd követ. Alig vártam, hogy vége legyen. Nem bírtam már ezt a nagy stresszt. Eljátszani, hogy minden rendben de közben a kimondatlan dolgok ugyan úgy ott voltak és ami a legszörnyűbb, hogy mindketten tudtuk egyszer ki kell mondani. Magam se értem miért vagyunk még együtt. Talán megszokásból... másra már nem sajnos nem tudnék gondolni. Fájdalmas kimondani. De még van ennél is rosszabb. Érzékeny pillanataimban vissza emlékszem a régi emlékekre,mikor még olyan lángoló tűz vett mindket körül és rózsaszín pillangók röpködtek fölöttünk. Bárcsak minden a régi lenne...
Pár órával később haza értem. Dave már haza sem kísért.
Kaptam egy váratlan üzenetet Arnold-tól. Elkezdtünk beszélgetni a legújabb filmekről a moziban. A kedvenc kávénkról és arra jutottunk, hogy mindketten teljesen egyformák vagyunk. Ez egy szuper barátság kezdete gondoltam magamban. Még párszor lecsekkoltam a Facebookot hátha irt volna még Arnold. Aznap többször megnéztem a közösségi oldatdalait az összes képe kreatív és vicces volt. -Jaj!- sóhajtottam fel... felhívott Dave. Gyorsan le ráztam, úgyse volt miről beszélnünk. Viszont Arnold rám írt!!!!! Testemen átfutott egy furcsa de, jó érzés. Telefonomat eldobtam magamtól alig mertem megnézni. Öt perccel később ránéztem a telefonomra. Pontosabban egyből Arnold üzenetére. Miközben olvastam hangos nevetéssel folytattam. Jó érzes volt újra nevetni. Órákon keresztül beszélgettünk, alig bírtuk letenni egymást. Tökéletes volt. Istenem, mintha minden a régi lenne. Várjunk... mit csinálok? Megálltam egy pillanatra. Letettem a telefont és bebújtam szégyenembe az ágyamba. Párnámat bele temettem arcomba. Próbáltam elnyomni Arnold iránt érzett boldogsághormonokat és nem elszállni a valóságtól. De egyszerűen a boldogság elnyomta a bűntudatomat. Egy percig sem bírtam Dave-re gondolni, miközben tudtam, hogy Arnold a másik vonalon a válaszomra vár.
Na jó, nem bírtam. Úgy ereztem még ma el kell hívnom valahova! Egyből rákérdeztem és természetesen igen-t mondott Arnold a spontán találkozónkra. Annyira gyorsan történt minden. Még csak ma ismertem meg, de máris találkozni fogok vele. Nem bírom ki, hogy ne ismerjem meg. Fél órám állt rendelkezésre. Az alatt kikelet választanom a legszebb ruhámat, kisminkelnem magam és a hajamat megcsinálnom. Először is rohantam a szekrényhez. Mint a filmekben minden egyes darabot kidobáltam, felpróbáltam az összes ruhámat mire kiválasztottam A tökéleteset. Lenge nyári ruha volt. Vállamat egy laza pánt tartotta össze a tűz piros egybe ruhával. Dekoltázsom volt benne, de csak elegánsan! Persze, térd fölöttiig erő volt így felvehettem hozzá egy bokáig érő fekete pár centis magassarkút. Nem akartam túl magasat felvenni tekintetve Arnold felé, hiszen nem tudom mennyivel magasabb nálam. Aztán rohantam a sminkemhez. Próbáltam nem túlzásba vinni hiszen nem szeretnék olyan lenni mint az összes többi lány akinek nagyfeszültséggel bejön. A hajamon átment egy hajvasalóval amitől sokkal egyenesebb és hosszabbak tűnt a hajam. Bele néztem a tükörbe, egyből szebbnek láttam magam. Elindultam egy kis késéssel. Parkban találkoztunk este hatkor. Ő már ott várt rám. Mikor megláttam fekete göndör haját, ovális arcát, tökéletes szemöldökét és igéző tekintetét egyből tudtam, hogy az ő. Eddig nem hittem szerelem első látásban, de miután megláttam összes kétségem elszállt. Csak úgy röpült az idő, miközben minden perc álomba illő volt. Sajnos haza kellett indulnom, mert későre járt. Miután haza értem ismét az ágyban kötöttem ki. Arnold teljesen elbűvölt , el se hittem, hogy ez megtörtént velem! Csak mosolyogtam magam elé és tomboltan az örömtől. Fülig szerelmes voltam belé. Teljesen elfeledkeztem Dave-ről aki már százszor hívott...nagyon pipa lehet gondoltam magamban. De egyszerűen nem bírtam vissza hívni. Hiszen nem tudtam volna másról áradozni csak Arnoldról. Oo...de, egy kicsit meg kellet állnom. Ez mind varázslatos, de Dave még ott van. Mihez kezdjek?
Arnold számomra egy igazi kincs. Viszont Dave-hez húz még szívem. Félek, túl nagy fájdalom lenne elveszíteni. Egyszerre kettő mégsem mehet. Aggódom, tán Arnolddal csupán fellángolás az egész. Szerelembe hit reményem talán gyorsan elszáll. Viszont Dave... ő volt számomra az első. Nélküle jobb lenne, de egyben rossz is. Félek, hogy Arnold sem lesz különb. Gondolataim össze zavartan kapkodtak Dave es Arnold közt. Felmentem ismét facebbokra. Pont akkor írt rám. Elkezdtünk beszélni arról a filmről amit néztünk,Dave-vel. Megbeszéltük, hogy már mindketten láttuk viszont megunhatatlan. Így másnap délután Arnold átjött és megnéztük együtt az Állj mellém!-et.