A végtelenbe és tovább...

Chapter 8.

Justin Bieber:

Borzasztó fejfájásra és gyomor fájdalomra ébredtem. Teljesen ismeretlen volt számomra a környezet ahol felébredtem. A fal fehérre volt festve bár az ágynemű és minden más rózsaszín volt. Ez határozottan nem az én szobám alapítottam meg. Nem túl sok mindenre emlékeztem. Nem tudom , hogy kerültem ide , hol vagyok , hol voltam. Semmire sem emlékszem. Borzasztó volt ez a tudatlanság. A gyomrom és a hasam tájékán akkora volt a fájdalom, hogy meg mozdulni sem tudtam. A telefonom az ágy végében hevert szóval gondoltam rá pillantok. Őszintén szólva nagyon megbántam. Scootertől és Anyától mérhetetlen sok nem fogadott hívásom volt szóval inkább fogtam és egy egyszerű mozdulattal kikapcsoltam a telefonomon.
Nagyokat sóhajtottam, nem volt kedvem felkelni. Vissza akartam aludni , de nem tudtam. Gondoltam akkor erőt veszek magamon és felkelek. Nos ez sem sikerült. Vissza dőltem inkább az ágyban és csak gondolkoztam. Tudtam , hogy itt és most vége annak az életnek , amit eddig folytattam, nem mehet ez így tovább. Elfáradtam és igazából ebben az egészben az volt a legrosszabb, hogy nem csak a fizikai állapotom , de a mentális egészségem is rá ment. Borzasztó volt a felismerés. Tönkre mentem.
Lépteket hallottam az ajtó felől.
Nagy örömmel láttam, hogy Szofia közelít felém egy hatalmas rózsaszín tálcával, amin minden féle finomság van. Tudtam, hogy nem fogok tudni enni, de nem szóltam neki megvártam még leül mellém az ágyra.

- Nagyon megijesztettél tegnap este.- törte meg a csendet.
Szégyelltem magam.
- Sajnálom.- mondtam elcsukló hangon.
- Ezeket vedd be, jót tesz , majd a gyomrodnak és a fejednek.- nyújtotta felém az apró fehér pirulákat és egy nagy pohár vizet.
- Köszönöm.- mást nem mondtam. Tudta, hogy mit kell tennie gondolom már ő is volt ilyen állapotban vagy talán , már másoknak is segített, amikor ilyen állapotban voltak. Minden esetre hálás voltam.
- Mi legyen veled Te fiú? - tette fel inkább magának a kérdést , mint sem nekem.
- Szeretnék szünetet tartani.- válaszoltam magabiztosan , de hangom nagyon halk volt még számomra is alig - alig lehetett hallani.
- Rendben.- Nézett rám.
Nem kezdett el vitatkozni, nem kezdett el arról magyarázni, hogy miért nem lehet. Nem kiabált velem. Láttam a szemeiben, hogy teljesen megérti a helyzetemet. Nem akart kioktatni arról, hogy mit hogyan és miért csinálok vagy csináltam. Egyszerűen megértett. Nekem ez az egyetlen Rendben szócskan ebben a pillanatban a világomat jelentette. Hálás voltam érte.
- Nem kérdezed meg , hogy miért? És nem is fogsz kiabálni?- Egy apró mosolyt küldtem felé.
- Megfogom kérdezni, hogy miért , de nem most és nem ebben a helyzetben. Inkább hálás vagyok ennek az apró dolognak is, hogy jól vagy.
- Köszönöm. Megölelhetlek? - Ösztönből tettem fel ezt a kérdést.
Nem is válaszolt erre a kérdésemre semmit csak egyszerűen széttárta a karját.
- Nagyon szép a szobád egyébként.- mondtam nevetve.
- Köszönöm , igazán illik a személyiségedhez ez a sok rózsaszín Justin.-vágott vissza. - Most pedig egyél én addig össze szedem a leányomat és elviszem az iskolába. Addig nyugodtan szedd rendbe magad Kenny hozott neked tiszta holmikat és szerintem még attól is többet. Aztán pedig , ha vissza jöttem elmegyünk ebédelni és megbeszélünk mindent rendben? - kérdezett rá. Öcsém ez a csaj mennyit tud beszélni. Aprót bólintottam válasz helyett.
Igazából nem tudtam mit gondoljak, hogyan tudja így lereagálni ezt az egész helyzetet. Nem rohant azonnal egy újság íróhoz sem, hogy belsős információi vannak rólam. Nem csinált ebből is pénzt, mint a többi ember , akiket eddig ismertem. Számomra ez furcsa volt, de egyben iszonyúan jó érzés is. Most így a reggeli órákban úgy éreztem magam, mint nem lennék Justin Bieber , nem lennék mindenki kedvence. Egyszerűen csak egy 22 éves srácnak gondoltam magam. Csak úgy voltam és ez nagyon nagyon jó érzés volt.