A Múlt Örökösei - 1: Sagar Lázadása [Epic Fantasy]

A varázsbab világ (10.Fejezet ) - Lucy Braveford szemszöge

     Egy tisztaságon ébredtem fel. A fű illata olyan volt mintha frissen nyírták volna. Ez egy kész új világ. A távolban aztán megláttam egy faházat, kerttel és egy istállóval. 

- Ez lenne az? Az otthonotok? – kérdeztem mire Sün könnyeit törölve bólogatott. Miért szomorkodnék? Otthon az imént akartak megölni. Talán jobb lesz nekem itt messze a valós világunktól. Gyorsan a házhoz siettünk. Én megelőztem a kisebb lábakon járó gublin családot és benyitottam a faházba. Mindent belepett a por és a pókháló. „Ez egy kész kripta" – gondoltam, majd Sün hirtelenjében felkapta a földön heverő rongyot és a verandán lévő favödrökre mutatott:
- Hozzatok vizet a közeli patakból! Ma nagy takarítunk! – hát nem mondom, hogy örültem neki, de még mindig jobb, mint meghalni. Mindenki tette a dolgát. Lassan de biztosan kitakarítottuk az egész romos házat. Estére már az új ágyunkban aludtunk Leba-val.
- Holnap vacsora partit rendezünk. Áthívjuk a többieket. Alig várom, hogy lássam az arcukat amikor meglátnak minket. – mondta izgatottan Leba.
- Remélem nem neheztelnek majd rátok miattam. Végül is én itt idegen vagyok.- mondtam mire Leba egy nagyot ásított és elaludt. Sün lekapcsolta a fényeket én pedig alig tudtam aludni. Még időm sem volt feldolgozni, hogy anya meghalt. Eltűnt, és nincs többé. Mikor ez eszembe jutott sírni kezdtem, és kimentem a verandára. Odakint leültem a lépcsőkre, és a kezeimbe temettem az arcomat mire egy nyúl közeledett hozzám. Apró nyelvével nyalogatni kezdte a kezemet. Ölembe vettem és fehér szőrős bundájára helyeztem a fejemet. Olyan különleges ez a vidék. Nincs harc, nincs félelem vagy háborúk. Ránéztem a nyúlra, aki mintha rámosolygott volna kiugrott ölemből, és vezetni kezdett. Elvezetett egy kéken világító erdőségbe. A fákról lehulló levelek kék csíkot hagytak maguk után. Rengeteg varázslényt, és egyszerű állatott láttam, ahogy élik életük. Majd a nyúl egy virágsziromból kitüremkedő trónszerű helyre vezetett. Ránéztem, majd orrával arra felé biccentett. A sokszínű szirmos virágból kitüremkedő sárga trónra ültem, mire köröskörül özönleni kezdtek az állatok. Varázslatos élmény volt, és hasonlított a Babiloni trónteremre... De ez más volt. Sosem éreztem ilyen közel a természetet. Mintha anyám képességei rám szálltak volna. Ő értett hozzá hogyan lehet a természetet szeretni, és magadba hívni. A trónon ülve aludtam el, majd mire felkeltem az ágyamban találtam magam.

Másnap tényleg elhívták a közeli szomszédságot. A sok gublin között úgy éreztem magam, mint amikor a fekete korongok közé esik egy fehér. Mindenki jól megbámult, és sok volt sugdolózás. Nem így ismertem meg a gublinokat, és ezért furcsáltam is a viselkedésüket.
- Szóval te egy elf lennél? De nem tűnsz teljesen annak... mintha... mintha... - próbálta kitalálni egy idős gublin asszony mi is vagyok.
- Egy fél-elf. Legalább is nekem ezt mondták. Egy bérgyilkos egy éjszaka felvágta a torkom és belém helyezett egy varázslatot. Az változtatott át. – mondtam a néninek, aki ijedtében leült az egyik közeli székre. Majd mutogatni kezdett a másikra is. Elé ültem tehát ő pedig megfogta a kezeimet.
- Látom bánt még valami... - a kisírt szemeim lehetnek árulkodóak, amit egész nap próbáltam Leba elől eltitkolni.
- Hol is kezdjem... Egy csapat kalóz megtámadta a lakóhelyünket, és megöltél az apámat. Aztán most a királyságban, ami hozzánk tartozik fellázadtak, és megölték az anyámat. Úgy érzem mostanában mindenki azon van hogy ki irtsa a családom. – mondtam, majd az idős gublin nő egy fiolát nyomott a kezembe.
- Óvatosan használd, mert sokakat ért balszerencse emiatt. Visszafogsz térni, és olyan erős leszel, mint még soha. De gyermekem, sajnálom. Az erők, amik megtaláltak el is fognak majd hagyni, míg sötét porrá nem válsz és a sötét halál a markába nem fogad. De ez a fiola segít majd a bosszúdban, ami most szíved vágya. – mondta, majd felállt és elsétált. A fiolában valami aranyszerű folyadék volt, és benne valamiféle szemgolyó. Undorítónak találtam, de azért sebre raktam. Nem hiszem, hogy valaha haza jutnék. Minden esetre nem maradhatok itt örökre ebben az álomvilágban. Gyönyörű, de mégsem az én otthonom. A néni mondókájától pedig felállt a szőr a hátamon, de nem adtam a szavára. Leba azt mondta már nagyon szenilis, és sok butaságot tud beszélni.

- Mégis milyen volt? Hogy nézett ki? – kérdeztem Parityt a férfiről, aki a varázsbabot adta nekik.
- Magas, és egy sötét csuklyát viselt. Mást sajnos nem tudok róla elmondani. – mondta, majd Sünt is megkérdeztem, aki ugyan ezt állította. Akárki is volt megmentette az életem vele. Eljött újra az este én pedig készen álltam, hogy haza térjek. Mégsem maradhatok itt örökre, amikor otthon vár rám a családom. Tomas bizonyára küszködik a királyi léttel, Robert és Samanatha biztosan már a visszavágáson ügyeskednek. Szegény Benjaminnak pedig... én kellek. VISSZA KELL JUTNOM! Elindultam, hogy leugorjak a világ széléről. Már kijutottam a házból, amikor egy kéz rántott engem vissza. Leba volt az a bozontos lila hajával.
- Nem teheted ezt. Nem tudhatod hol kötsz ki! Lehet egy olyan világban, amiről álmodni sem mertél. – mondta suttogva.
- Különleges erőm van Leba! Ha erősen koncentrálok szerintem oda visz ahova én szeretném. – mondtam neki majd hátat fordítva neki tovább indultam, de nem hagyott békén.
- Ezt mégis miből gondolod? Nem tudhatsz mindent! Te vagy az egyetlen barátom! Kérlek ne hagyj el! – mondogatta, és már szinte belém csimpaszkodva próbált visszarángatni. Az erő... Az ősi erő ami az ereimben futkorászik a fél-elf vérrel együtt olyan hatalmas, hogy néha nem tudom kontrollálni, de ekkora hibát még nem követtem el. Egyszer csak visszafordultam, és kezemmel suhintottam egyet. Azt gondoltam csak hátra lökődik egy keveset Leba, de nem ez lett. Messzire repítette őt a lökés hullám és mélyen a földbe döngölte. A távolból láttam, hogy nem eszmél fel... Valószínű hogy megöltem a legjobb barátomat. Könnyes szemmel kezdtem el rohanni a világ szélére. Aztán aktiváltam az erőmet. Szemeim kéken ragyogtak. Sebességem egyre nagyobb lett, majd elértem a mező szélét. Visszatekintettem. A nagy távolból is láttam, ahogy Sün és Parity a kezükben ringatják lányukat. Nem bírtam a látványt... Egyszerűen nem ment. A fiola tartalmát, amit az öreg nő adott megittam, majd beleugrottam a nagy semmibe reménykedve hogy otthon kötök ki.

Ezernyi halott volt a lábam alatt. Katonák vörös és arany páncélban. Felnéztem az égre és egy vörös tűzsárkányt láttam hátán egy mágussal, majd a távolba néztem ahol megláttam a nővéremet amint egy csapat lázadó katonával harcol. Oda akartam sietni hozzá, majd megláttam magam az egyik kirakat üvegében. Egy furcsa páncélt viseltem. Arany volt, de másféle csillogású mint a Babiloni seregé. Ez sötét arany volt. Kezemben egy óriási kard... Én pedig... Én pedig felnőtt lettem.