8. #taxissrác

90 5 0
                                    

Cím: passzolom nektek

Kategória: romantikus

Szereplők: Milán és egy lány (a Milán maradjon)

Szemszög: igazából mindkettejüké lehet, ahogy jobbnak gondoljátok

Alapsztori: Milán taxisofőrként dolgozik már néhány éve. Valójában azonban nincs rászorulva a munkára, hiszen szüleinek jól menő lovardája van közel a fővároshoz. Milán azonban szeretett volna önálló lenni, így három év egyetemi alapszak után, amit vidéken végzett felköltözött a fővárba. Tudja, hogy a taxizásból nem fog megélni és nem is ez a terve, de annyira éppen elég neki, hogy amíg nem sikerül a végzettségéhez megfelelő munkát találnia, el tudja tartani magát.
Legtöbbször az esti műszakot kapja, hiszen fiatal jól bírja még az ébrenlétet és nem mellesleg a bulinegyedekben sem néznek rá ferde szemmel. Egy esti műszak során egy belvárosi színházhoz rendelik, ahol végül hosszú várakozás után álmosan bedől az autójába egy lány...

(lány neve) két testvérével együtt Budapest egyik peremkerületében lakik, szüleik pedig vidéken egy kisvárosban élik mindennapjaikat. Nővére egyetemre jár, már a második diplomáját szerzi, emellett részmunkaidőben dolgozik egy cégnél mint titkárnő. Húga szintén egyetemista, aki az első évét tapossa. És Ő? Napközben tanul egy egyetemen, este pedig egy belvárosi színház tánckarának ünnepelt tagja, legesélyesebb szólótáncosa. Mindig is ő volt a különc, a művész hármuk közül, éppen ezért sokszor konfliktusba kerül a nővérével, hogy nincs normális munkája. De mit tegyen, ha ezt szereti csinálni? Egyre több időd tölt a színházban, mint otthon, sokszor az előadások után is ott marad gyakorolni, csakhogy ne kelljen hazamennie. Egyszer aztán taxit hív, majd mivel annyira álmos szinte bedől a kocsiba...

Megjegyzések:
1. Nem muszáj, hogy Milán szüleinek lovardájuk legyen. Csak azt lehessen érezi, hogy nagyon tehetősek.
2. Ezzel ellentétben a lány szülei legyenek kicsit szerényebbek és kevésbé gazdagok.
3. Ne derüljön ki rögtön, hogy Milán amúgy gazdag. (ha érdekel, privátban folytatom)
4. Ne csak egyszer menjen Milán a színházhoz. (Sőt követelje egy idő után, hogy az a fuvar az övé)
5. Sok van még. Azokat privátban elmondom, ha érdekel.
6. Plusz dolog! Senkit ne tévesszen meg ez a sok infó és a hosszú alapsztori... Nem volt vele különösebb tervem, ezért adom oda annak, aki szeretné.

Státusz: elvihető

STORY/PLOT SHOPWhere stories live. Discover now