A „ Nőcsábász " [ Befejezett ]

Huszonegyedik rész

Min YoonGi szemszöge:

Gyorsan telnek a napok, kezdek én is rendbe jönni. Sőt! Szinte már nem is fáj a fenekem, amit jó jelnek veszek. Hálás vagyok, amiért Tae ennyit segít, ha szükséges, még a vállán is sírhatok. Elég jóba lettünk most, hogy sikerült normálisabban megismernem. Mint ahogy mondtam, nagyon egy energikus egy gyerek, de sajnos nincs rajta kikapcsoló gomb.

Jimin pedig sokkal közvetlenebb lett. Azt is elmondta hogy mi lett a sorsa annak a féregnek, amin jót nevettem. Tökéletes egy 1 év vár rá, remélem az a prosti szereti keményen csinálni. Megérdemli.
Tae barátja, Dr. JongSuk adott kenőcsöket amiket naponta 3 - 4 szer kelett mennem, attól függően, hogy mim mennyire fáj. Persze az itthon lévő fájdalomcsillapítókat sem hanyagoltam el...
Jelenleg épp fürdök, mert sose árt egy plusz tisztálkodás ilyen eset után. Úgy érzem le akar hámlani a bőröm ott, ahol megérintett.

- Igazából nem baj hogy anyuék most nincsenek itthon, így amiről nem tudnak, nem is fog fájni nekik. Hiszen tudom, hogyha tudták volna mi történt velem, biztos bűntudatuk lett volna és nem mentek volna el. De jó így. Legalább a haverokkal lehetek... Vagyis... Az egyiknél szeretném átlépni végre a baráti kapcsolatot.

- Yoongi! Hoztam ebédet! - jött be Tae egy kopogás kíséretében.

- Mond anyukádnak hogy Köszönöm... Ismét. - Nevettem fel. Tae nem tud főzni, ahogy Chim sem, így mindig Tae anyukája csinál plusz adagot, amit Tae elhoz nekem. Így legalább nem halok éhen.

- Naa... Én is tudnék főzni, de abból nem lenne köszönet. - nevetett fel ő is.
Elém rakta az edényeket, majd enni kezdtem.

- Na és mi van Jiminnel? - kérdezett rá.

- fogalmam sincs. Az száz százalék, hogy szeretem, de hogy ő szeret e az örök rejtély. - magyaráztam.

- Szerintem nem kell félned. Csak add a tudtára, hogy érdemes rád hajtania. - kacsintott.

- És azt hogy? - kérdeztem.

- Gondold ki. Legyél eredeti. - mondta, majd magamra hagyott a szobámban. Na remek.

- Miután megettem, elindultam, hogy elmossam az edényeket és evőeszközöket. Mivel már eléggé elvannak gémberedve a lábaim, úgy gondoltam hogy le megyek a konyhába, és körbejárom a házat. De azzal nem számoltam, hogy ezek a vadbarmok majd kiöntenek valamit lépcsőre, én pedig elcsúszom rajta. Mindent eldobva próbáltam megkapaszkodni a korlátba, de szomorúan kellet tudomást vennem róla, hogy az is tiszta síkos volt. Kilátásom nem talált süket fülekre, ugyanis Jimin pár pattant is, hogy segítsen nekem. Felszaladt hozzám, majd pedig mielőtt találkozhattam volna föld nevezetű BF-emmel, elkapott és magához húzott. Szerintem mondanom sem kell milyen piros lehettem.

- Jól vagy? - Kérdezte aggódva.

- Pe... Persze. - mondtam, majd ellépve tőle megigazítottam magamon a ruháimat. - Köszönöm hogy megmentettél - Mosolygok rá.

- Akár mikor - kacsintott.....ÉDES ISTENEM. KACSINTOTT! Csak nekem lett hirtelen melegem?
Elindultam le, viszont két lépcsőfoknál nem mentem lejjebb, ugyanis ismét megcsúszott a talpam. Ó hogy miért nem tapadós a lábunk! Eddig nem tudtam Chimnek milyen jó a reflexe, de rá kelett döbbennem, hogy nagyon jó. Csak hát volt itt egy kis gebasz. Jimin nem tudott megállni a lábán, én pedig a pólójába kapaszkodva dőltem. Ennek pedig lett egy csodálatos következménye, ketten zúgtunk le a lépcsőről. Habár Chim teljesen átölelt, így is bevertem egy kicsit magam.

- Csukott szemmel vártam az érkezést, ami pár másodperc múlva be is következett. Kinyitottam a szemem, majd, azonnali be is csuktam. Jimin, fölöttem tornyosul és próbálja elkapni a tekintetemet. Nem mondom, iszonyat imponáló egy helyzet, de nem vagyunk egy pár. Akár mennyire is sír érte a pici szívem. Mondjuk...
Azért leszállhatna már rólam, ugyanis ki szeretném nyitni végre a szemem.