The sketchbook

Baleset

Ez nagyon király. Ha kívánok valamit, egy "gyermekem", ami akár egy túrórudi is lehet, ott terem és teljesíti. Ez nagyon király. Úgy érzem, jó helyen van nálam, tudok vigyázni rá. De most nagyon kell vigyáznom. Hisz a rainbow-srácok bármikor megfigyelhetik honnan jövök ki. Asszem egy életre megutáltam a Rammsteint. Azt a pulcsit többé tuti nem veszem fel, mert:
1. Rossz emlékek.
2. Felismernének, ha abban járkálnék.
3. Nagy is volt rám.
Ezekkel a gondolatokkal sétáltam a sulim felé. Márkra gondoltam. Így már érthető volt: csak azért jött a mi sulinkba, mert a könyvet kell keresniük a városban. Meg közel kellett kerülnie hozzám. Ez elég szarul esett. A szemembe megint könnyek szöktek. Eltereltem a figyelmemet a "hamis barát"-ról és megnyitottam a galériát, hogy megnézzem mi lesz az első óra. Viszont az első dolog, amit megláttam nem az órarend volt, hanem az a gyönyörű kép Márkról. A közvilágítás, ahogy a kék, fényes hajára esik. A kis félmosolya... Gyorsan rámegyek az órarendre. Irodalom. Rühellem azt a tanárt. Egyfolytában vakarózik és tanítani sem tud. Olga néni egy agyrém. És nem nehéz észrevenni a kis bajszát. Besétálok a terembe. Márk nincs ott. Reméltem, hogy így lesz, legalább elkerüljük a kínos beszélgetést. Soha többé nem akarok vele találkozni. Előveszem az irodalomcuccom és várom a csengőt. Még van időm, úgyhogy elkezdek telefonozni. A Viber csoportban még mindig a "műcsajszik" gáz fotójáról van szó. Akkor nagyon büszke voltam Márkra...-idézem fel. Beteszem a fülhallgatómat a fülembe és elindítok egy random albumot a Spotify-ban. Kicsit dülöngél a fejem és dúdolom a dalt. Közben persze hallom az imádott osztályom üvöltözését, de nem izgat különösebben. 10 perc múlva a dundi Olga néni bedöcög az ajtón. Elolvasunk két verset. Nem igazán sikerül senkinek felfognia, miről is szóltak, de bőszen bólogatunk, hogy ,,persze Olga néni!". Most egy uncsi feladatot kell megoldani a mf-ben, de közben megrezzen a padom. Valaki írt vagy hívott. Vagy valaki új sztorit tett fel Wattpadra. Nem tudom, de nem merem megnézni Olga nyanya szeme láttára. Most el kell olvasni mégegy verset, de ezt most kivételesen mindenki felfogta. Sok kéz a levegőbe emelkedett és Olga nyanya nem tudodd választani a sok jelentkező közül. Ilyen se volt még. Szünetben a sok plázacica még mindig nem dolgozta fel, hogy tudtak értelmes választ adni egy kérdésre. A kövi óra ofő. Szünetben megnéztem az új Snapchat filtereket és átpörgettem az Instát. Eszembe jutott, hogy az uzsimat otthon felejtettem, én hülye. Elindultam az ajtó felé, kezemben a pénztárcámmal. Nem kellett sokat sétálnom, hisz ugye a terem mellett van a büfé. Már léptem át a küszöböt, de valaki hátulról meglökött, előreestem és lefejeltem a büfé pultjának a sarkát.

Egy hófehér teremben ébredtem. Kábelek lógtak körülöttem. Nyilván kórházban vagyok. Fáradtnak éreztem magam. Rápillantok a folyosói órára. 18:13. Ekkor hirtelen berohan anyu a kórterembe.
-Édes kicsi bogaram!-borul a nyakamba.
-Szia anyu!-mondom unottan.-Nem tudod véletlenül, hogy ki lökött fel?
-Nem. De az ofő kideríti.-feleli könnyes szemmel.
Ekkor hirtelen rámtört az éhség. Persze, hisz azóta nem ettem.
-Anyu, tudnál valami kaját hozni?-kérdeztem fáradtan.
-Hogyne. Kávét is iszom, ha már ott vagyok.-feleli és kilibben az ajtón. Megnézem a telefonomat. 3 új üzenet. Az egyik egy ,,Jobbulást! Sajnálom, hogy nem tudok ott lenni.<3" aputól. A másik Dávidtól. Dávidtól, érted?! Tuti egy "rohadj hozzá az ágyhoz" beszólás. Unottan megnyitom az üzit. Hát nem beszólás.
Szia! Nagyon sajnálom ami történt. Igen én voltam. Nem akartam olyan nagyon lökni csak a büfébe akartam menni.
Ne haragúdj és gyógyulj meg.
Azta. Hát ezt nem gondoltam volna. Oké, azt igen, hogy ő volt, de azt egyáltalán nem, hogy bevallja. Durva... Persze simán lehet, hogy végig röhögve írta, de kitudja. Egyszercsak anyu beront a szobába és a kezembe nyom egy péksütit.
-Egy perc és jövök, csak lent felejtettem a kávémat!-kiáltja rohanás közben. Mindjárt lecsukódik a szemem. Pedig most keltem fel az előbb. Jó lenne a itt volna a bátyám. Régebben jókat beszélgettünk. Már talán félálomban vagyok, de nem tudok elaludni, mert a kilincs lenyomódik és kinyílik. Lassan kinyílik a szemem és megpillantom. Márk az.