Add át a tested! {JiKook ff} (Befejezett)

Micsoda szerencse

~Jungkook szemszöge~

A megidézés utáni első, idefent töltött éjszaka mindig nagyon élénk álmaim vannak. Nem tudom, miért. Talán így pótolja be a sok évet az agyam, amíg nem kreálhatott egy álmot sem. Sokszor elég durva rémálmaim vannak, most viszont egy korábbi élményemről látok álmot.

Régebben, mikor egy idézésnek hála volt lehetőségem idefent tölteni egy kis időt, találkoztam egy Junhoe nevű fiúval. Egy bárban láttam meg először, ahol táncos volt. Teljesen megbabonázott minden mozdulata, minden pillantása... Mindenáron magamévá akartam tenni őt, de a bár nem nyújtott olyan szolgáltatásokat, amilyenekre nekem szükségem lett volna, így megvártam, amíg végez.

Ahogy megláttam a bárból távolodó fiút, utána indultam, de hamar feltűnt, hogy nem csak én követem őt, így ahelyett, hogy leszólítottam volna, vártam. Egy középkorú, gusztustalan fazon volt az a bárból, így rögtön tudtam, hogy milyen szándékai lehettek. Tél volt, így hiába közeledett a reggel, olyan sötét volt, hogy nem sokat lehetett látni, ráadásul nem is volt rendesen kivilágítva a külvárosnak ezen része. Szívből örültem, hogy pont aznap találtam rá arra a bárra, mert egy nappal később valószínűleg elkéstem volna.

Amikor a legsötétebb utcába ért Junhoe, a fazon gyorsítani kezdett és hamar közelebb ért hozzá. Elkapott a gyilkos ösztön, de türelmesen kivártam, hogy utolérje a kiszemeltemet az a gusztustalan féreg és pont idejében menthessem meg. A fiú meghallotta a férfi lépteit a kihalt utcában és észrevette, hogy követik, így elkezdett futni. Ahogy rémülten rohant, megbotlott a csúszós úton és elesett, a fazon meg odalépett hozzá és fölé hajolva megragadta a kabátjánál fogva.

- Kérem, ne bántson! A bal kabátzsebemben van a pénzem - mondta a fiú rémülten, miközben láthatatlanul melléjük értem és azon gondolkodtam, hogyan gyilkoljam le a támadót. Nem lehetett túl brutális, hátha megrémül a táncosom és elmenekül, de azért mégiscsak éreznie kellett a pasasnak, hogy ezt elbaszta...

- Nekem nem a pénzed kell - fröcsögte rekedt, visszataszító hangon. Ősz haja hátul lófarokba volt kötve, a feje tetején meg kopasz volt és az egész lénye ápolatlan volt. Nem akartam hozzányúlni, olyan undorító látványt nyújtott és a szaga is szörnyű volt, így hamar eldőlt a halálnem.

Elővett egy kést és odanyomta a halálra rémülten is szexi fiú sállal körbetekert nyakához, majd elkezdte lihegve kigombolni a nadrágját. Ekkor a kezemmel rámutattam a férfira és hozzá se nyúlva, csak az erőmet használva arrébb vonszoltam, hogy biztonságban legyen Junhoe. Miközben ledöbbenve jajveszékelt a pasas, elrendeztem a karjait és lábait a levegőben, hogy úgy nézzen ki, mint Jézus a kereszten, mert jó poénnak találtam a dolgot. Ezután elkezdtem a démoni energiámmal megsütni. Nem tűzzel, hanem aprócska villámokkal égettem a testét, így folyamatosan rázkódott, mintha villamosszékben ült volna. Nem bírt üvölteni; helyette valamiféle akadozó torokhangot hallatott, miközben nyáladzott és fennakadt a szeme, mielőtt meghalt volna. Az egész csupán pár másodperc volt, mert nem akartam túlságosan megijeszteni a fiút és mert hamar lemerülök, ha idefent használom az erőm. Ráadásul tudtam, hogy még meg kell jelennem előtte, ami szintén energiámba kerül.

Elengedtem hát a csövesbánatot, így a tetem leesett a földre, aztán megjelentem Junhoe-nak és felé fordultam.

Még mindig a földön kuporgott holtsápadtan, így megpróbáltam bíztatóan mosolyogni, hátha megnyugszik kicsit. Felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem, ő pedig elfogadta a jobbom. Amikor felegyenesedett, még el is mosolyodott, dacára az imént történteknek.

Hát így találkoztunk. Tudta, hogy egy gyilkos démon vagyok, de nem zavarta. Én voltam a hőse és ő az én első eleven húsom oly sok idő után. A pokolbéli ribancok nem tudják azt az élményt nyújtani, mint egy élő ember.