Add át a tested! {JiKook ff} (Befejezett)

Szeretem a jófiúkat

~Jungkook szemszöge~

A vacsorához fejenként két pohár whiskyt iszunk meg, majd leülünk a kanapéra beszélgetni, miközben zenét hallgatunk. Jimin ennyi italtól is ellazult annyira, hogy meséljen magáról pár dolgot. Igaz, nagy részét már tudtam, mert sokszor figyeltem odalentről és a gondolatai közül is elcsíptem néhányat, de örülök, hogy meg akar osztani velem dolgokat. Ha csak az alkoholtól van is, akkor is jó érzés, hogy barátságosabb velem és ma mindenképp szeretném elérni, hogy megbocsásson. Vagy legalább kevésbé nehezteljen rám.

- Tölthetek még egyet? - kérdezem a whiskys üveggel a kezemben, mire Jimin tétován nézi a barnás folyadékot.

- Nem hiszem, hogy kéne... Már most becsíptem egy kicsit.

- Ugyan már! Egyáltalán nem tűnsz részegnek - vetítek arcomon bizalomgerjesztőnek szánt mosollyal - Nyugodtan becsíphetsz, nem foglak bántani! Az életemre esküszöm.

Beharapja az ajkát, úgy nézi az üveget és érzem, hogy inni akar, csak még mindig tart tőlem. Most muszáj meggyőznöm, hogy nem vagyok veszélyes, mert akkor talán vissza tudom szerezni a bizalmát.

- De ha berúgsz, könnyebben leszel erőszakos, nem? - kérdezi aggódó arckifejezéssel - És ha én is részeg leszek, nehezebben tudok majd védekezni.

- Én démon vagyok - emlékeztetem nyugodt hangon, bár belül egyre idegesebb vagyok, hogy nem fogom tudni leitatni - Rengeteget kéne innom ahhoz, hogy bebasszak. Ettől nem kell félned.

Még mérlegel egy kicsit a whiskyt nézve, de aztán megadóan sóhajt egyet és megkönnyebbülök. Vigyoromat nehezen visszafogva töltök mindkettőnknek, aztán átnyújtom neki a poharat, amit el is vesz és már ő is mosolyog. Ha minden jól megy, ma sokat fog somolyogni nekem hála.

Összekoccintjuk poharainkat, majd legurítjuk az italt. Jimin belekortyol, majd leengedi a kezét, de játékosan rászólok, hogy igya csak meg szépen az egészet, ne szarozzon azzal a kis itallal. Szerencsére meg is issza, ráadásul vigyorogva, ami nagyon jó előjel. A pofija már pirosodik, a szeme pedig egyre jobban csillog az alkoholtól. Alig várom, hogy rámászhassak, de óvatosnak kell lennem... muszáj kicsikarnom tőle egy engedélyt, vagy vége a játéknak. Jimin spicces, de nem hülye.

Mosolyogva nézem őt, ahogy hátravetett fejjel nevet valami hülyeségen, amit mondtam. Feltárja előttem a nyakát, ahogy a kanapé háttámlájára hajtja a fejét, közben kicsi kezét a szája elé teszi, a szemeit meg olyan édesen húzza össze, hogy ha el tudnék pirulni, én is vörös lennék, mint ő. Annyira elragadó a kacaja, hogy elgondolkodom, miért nem csikartam ki belőle korábban.

Kis idő után múlni látszik nevetése és lassan észreveszi, hogy őt bámulom olyan buzis tekintettel, ami nem jellemző rám. Remélem, eléggé becsípett ahhoz, hogy ne tűnjön fel neki, hogy elpuhultam miatta...

- Mi az...? - kérdezi kicsit tétován, mire megrázom a fejem és megpróbálom rendezni vonásaim. Rohadtul meg akarom csókolni... de muszáj lesz visszafognom magam egy kis ideig.

- Semmi. Fáj még a szemed? - kérdezem óvatosan, mert még mindig tartok tőle, hogy haragszik, amiért azt hazudtam, hogy nyalogatnom kell, hogy meggyógyuljon.

- Nem... Miért, nagyon rosszul néz ki? - kérdezi bizonytalanul, mire sietve válaszolok:

- Nem, dehogy! Csak aggódom érted. Meggyógyítom, ha megengeded.

- Oh... oké - egyezik bele, mire közelebb csúszok hozzá a kanapén - Mármint a kezeddel gyógyítasz, ugye?

- Persze - nyugtatom meg, nehogy azt higgye, hogy nyalogatni akarom a szemét. Bár sok testrészét szívesen nyalnám...